Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

XLIV. Hidrobiológus Napok: "Ritkán vizsgált és különleges vizek" Tihany, 2002. október 2-4.

39 A Hordódi-Holt-Tisza minden településtől viszonylag távol fekszik, s mivel mindig nehezen megközelíthető volt, természetközeli állapotát mind a mai napig jól megőrizte. Az utóbbi években azonban feltöltődése egyre jobban felgyorsult, a mederközepi vízmélység napjainkban a korábbi 5-8 m helyett legfeljebb a 3 m-t éri el. Ennek következtében a hínárés a mocsári növényzet a meder egyre nagyobb részét hódítja meg, s a nyílt vízfelület fokozatosan, sőt az utóbbi néhány évben ugrásszerűen zsugorodik, olyannyira, hogy a korábban jelentős szélességű nyíltvizes sávval jellemezhető mederrészleteken a hínárnövényzet nyár végére szinte teljesen összezáródik. Vegetáció felmérések A Hordódi-Holt-Tisza a kedvezőtlen irányú és felgyorsult változási folyamatok ellenére ma még egy kellően változatos holtmeder képét mutatja, amelyben azonban a növényállományok szerepe mind jelentősebb (a nyíltvíz aránya 2002-ben már csak 13 % volt). A hínárnövények közül a súlyom (Trapa mtans) sűrű, a vízfelszínt szönyegszerűen borító állományai a legjelentősebbek (28 %). A fehér tündérrózsa (

Nymphaea alba) korábban nagy területet borító állományai visszaszorulóban vannak (2,5 %), a sulyomszőnyeg szorításában tengődő foltjainak többségénél pedig a leromlás és a károsodás nyomai észlelhetők (pl. kevesebb a virág és a termés, a levelek hamar megbarnulnak és töredeznek). A sulyomszőnyeg alatt gyakori az érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum), amely nagyobb foltokban önálló és rendkívül dús állományokat is alkot (7,0 %), főleg a meder két vége közelében. A mocsári növényzetet elsősorban két faj, a keskenylevelű gyékény (Typha angustifolia - 37 %) és a nád (Phragmites australis - 11 %) nagy kiterjedésű, változatos alakú és sűrűségű, a polikormonképződés jól felismerhető jeleit mutató állományai képviselik, amelyek a belső partszegély és a holtmeder vak végei felől egyre jobban előrenyomulnak. A nagyobb áradások alkalmával sok fatörzs sodródik a holtmeder területére, amelyeket a meder külső szegélyét kísérő ligeterdő felfog, s visszatart a mederben. Ezeknek az uszadékfoltoknak a közeiben gazdag és változatos összetételű hínárnövényzet alakul ki [jellegzetes alkotóelemei pl. a békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae) és a rucaöröm (Salvinia natans)], a rönkökön pedig megtelepszenek a mocsári növények, sőt néhány helyen már az úszóláp-képződés kezdeményei is észlelhetők. A holtmeder egykor változatos összetételű és mozaikos szerkezetű hínár- és mocsárinövény-állományaiból mostanra már csak néhány folt maradt, a korábban jellemző fajok többsége (pl Myriophyllum verticillatum, Potamogeton natans, P. lucens, ill. Schoenoplectus lacustris, Glyceria maxima, Typha latifolia, Sparganium erectum, Iris pseudacorus, Bolboschoemis maritimus, Butomus umbellatus, Sagitiaria sagittifolia, Oenanthe banatica, Carex-fajok) erősen fogyatkozóban van. Az általános jellemzés szintjén említésre méltónak tartjuk még, hogy a vízfelszínen több helyen nagy kiterjedésű, többnyire a vízfenékről felszakadó algaszőnyeg-darabok is láthatók. Az elmondottakat jól illusztrálja a meder két jellegzetes keresztszelvényét bemutató 1. ábra, amelyeken a légifelvételek segítségével elkülönített főbb növényállomáA 2002-ben hozzákezdtünk a domináns növényállományok mennyiségi felméréséhez és a főbb állományalkotó fajok energiatartalmának vizsgálatához. A mennyiségi mintákat Aqualex módszerrel vettük (Nagy et al. 1998). A kalorimetriás méréseket Parr 1341 Plain Oxygen Bomb Calorimeter típusú, Parr Instrument Company (USA) gyártmányú készülékkel történtek a számításokat pedig Paine (1971) leírása alapján végeztük. Az 1. táblázat adataiból megállapítható, hogy a fo növényállományok egy-egy Aqualexnyi felületre/térfogatra vonatkoztatott nedves tömege tekintetében a hínárnövény-állományoknál a sulymos és a fehér tündérrózsás között nem volt jelentősnek ítélhető különbség, az érdes tócsagazosnál viszont az előbbiekhez viszonyítva majdnem kétszer, a mocsárinövény-állományokat képviselő keskenylevelű gyékényesnél pedig több mint háromszor nagyobb értéket kaptunk. Nem ugyanezek az arányok érvényesek a száraz testtömeg és a hamumentes száraz testtömeg esetében, amelyeknél az egymáshoz közeli értékekkel jellemezhető két felszínen kiterülő levelű hínáros állományhoz viszonyítva az érdes tócsagazosnál csak másfélszer, a keskenylevelű gyékényesnél viszont mintegy hatszor nagyobb értéket kaptunk. A hamutartalom a két felszínen kiterülő levelű hínárállománynál alacsony és közel hasonló volt, míg az érdes tócsagaz állományainál igen nagynak bizonyult, a keskenylevelű gyékényesnél kapott érték pedig a kettő között éppen középtájon helyezkedett el. Mindebből az is következik, hog)' a kalóriatartalom tekintetében a hínárállományok között nem volt igazán lényeges különbség, a keskenylevelű gyékényes viszont csaknem hatszor annyi kalóriatartalmat jelent egy Aqualexnyi felületre/térfogatra vonatkoztatva, mint a hínáros állományok. Említésre érdemes még, hogy a keskenylevelű gyékényesnél a vízfelszín alatti és feletti arányra vonatkozó értékek elég egyöntetűek voltak, s a vízfelszín alatti biomassza döntő (kilencszeres) súlyát tükrözték. nyok foltjait jelenítettük meg. Az egyik vázlatrajz (A) a meder délnyugati ágának a vak végződés előtti mederszakaszát ábrázolja, ahol számottevő nyíltvíz már egyáltalán nincs, s hínárnövényzet is csak a meder közepén, a mocsári növényzet terjedelmes és dús állományai által körülölelve található. A másik vázlatrajz (B) a meder délnyugati ívének középső részéről, egy még jelentős kiteijedésű nyílt vízzel borított mederszakaszról készült, ahol azonban a belső íven már széles sulyomszőnyeg és mocsári növénysáv látható. 1. ábra. a tioraódi Holt-Tisza két jellegzetes szelvényében a növényállományok azonosítása légi fényképekkel L If«ttr d 4