Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)
XLIV. Hidrobiológus Napok: "Ritkán vizsgált és különleges vizek" Tihany, 2002. október 2-4.
22 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2003. 83. fiVF. A biológiai vízminősítés lehetőségei planktonikus élőlényközösségek alapján Borics Gábor 1 - Várbíró Gábor 1 - Grigorszky István 2 'Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőség, 4025. Debrecen, Piac u. 9/b, 2KLTE, Növénytani Tanszék 4010. Debrecen Pf.: 14 Kivonat: A magyar vízügyi, ill. környezetvédelmi hatóságoknak a felszíni vizek szaprobitásának jellemzésére, a Pantle-Buck-féle (1955) indexet kellett, ill. kell használniuk Ezt a rendszert létrejövetele óta számos kritika érte, melyek leglényegesebb pontjai a következők: 1) több élólénycsoportra nem teljesen kidolgozott, a ritka előfordulású fajok szaprobiológiai státusa nem definiált, 2) a fajok szaprobiológiai indikátor értékei a legtöbb csoport esetén ellentmondásosak, 3) a KGST-n belüli rendszer - amelyet elsősorban cseh és szlovák felsőlefolyású folyóvizeken dolgoztak ki - nem került felülvizsgálásra, így nem történt meg a magyarországi adaptáció sem, 4) a rendszer „merev" az új tapasztalatok, eredmények nem javítják, 5) a taxonokat külön egységként kezeli, az élőlénytársulások jellege egyáltalán nem kap hangsúlyt, 6) a szennyezésekkel szembeni tolerancia szubjektív megítélésű, amely megfigyeléseken, és nem kísérleteken alapszik, 7) nem alkalmazható bármely típusú szennyezés kimutatására, 8) intenzív mintavételt igényel, 9) jelentős fajismeretet kíván (ami egyrészt akár előny is lehet, de nincsen olyan intézményes képzés, ahol a kellő ismeretek megszerezhetők lennének), ugyanakkor, a magas mintaszám mellett, (idő hiányában) még a kellő ismeretek birtokában sem mindig lehetséges a faji szintű határozás, A több évtizsedes hazai tapasztalatok is azt sugallják, hogy a rendszert mindenképpen fejlesztem kell ahhoz, hogy az megfeleljen a későbbi elvárásoknak. A fenti, kritikai észrevételekkel összhangban a szaprobiológiai rendszer fejlesztését az alábbi lépéseket követve tartjuk elképzelhetőnek. 1) A fajlisták digitális formában történő rögzítése. 2) A fajlisták taxonómiai szempontú kritikai feldolgozása. 3) A szerves szennyezést jellemző vízkémiai paraméterek kiválasztá sa, kellő kategóriák/skálázások kialakítása. 4) Az egyes taxonok előfordulásainak összevetése a releváns vízkémiai paraméterekkel. 5) A használhatatlan taxonok kiszűrése. 6) A használható szervezetek szaprobiológiai indikátor értékének egységes elvek szerinti kialakítása. 7) Mennyiségi faktor kialakítása. 8) A mennyiségi faktor beépítése a vízminőséget jellemző függvénybe. A fentiekben részletezettek szerint végigvitt munka eredményeként úgy gondoljuk, hogy a jelenleg alkalmazott módszeméi jóval hatékonyabb rendszer kerülhet kimunkálásra. Kulcsszavak: vízminősítés, plankton, Pantle-Buck index. 1. Bevezetés A biológiai módszerekkel történő vízminősítés pontosan egy évszázados múltra tekinthet vissza. A szakemberek, Kolkwitz és Marsson (1902) folyóvizekre kidolgozott rendszerét tekintik az első, alapozó jellegű munkának. A későbbiekben a két szerző által megfogalmazott elveket követve, azt továbbfejlesztve és módosítva igyekeztek a szakemberek olyan rendszereket létrehozni, amelyek a felszíni vizek szerves terhelését, szennyezettségük mértékét jellemzik, szaprobitási zónák, vektorok, vagy indexek alapján (Pantle és Buck 1955, Zelinka és Marvan 1961, Liebmann 1962, Sladecek 1973). A magyar vízügyi, ill. környezetvédelmi hatóságok számára a Pantle-Buck-féle (1955) szaprobitás index használata lett, ill. van előírva. E minősítés előnyei az alábbiakban összegezhetők: - egyetlen számot produkál, mely könnyen beilleszthető az öt osztályos minősítési rendszerbe, - több élőlénycsoport alapján történik a minősítés, - a víztest pillanatnyi állapotáról közöl információt, - folyóvizeink többsége epi- és metapotamális jellegű így az év nagy részében valódi planktonnal rendelkezik, ezért a módszer az év valamennyi szakában használható, - a mintavétel egyszerű és mentes a szubjektív elemektől, - a vizsgálat könnyen standardizálható. A fenti előnyei mellett azonban a rendszert létrejötte óta számos kritika érte, melyek leglényegesebb vonásai a következők. - némely élőlénycsoportra nem teljesen kidolgozott, - a fajok szaprobiológiai indikátor értékei több csoport esetén ellentmondásosak, - a taxonokat külön egységként kezeli, az élőlénytársulások jellege egyáltalán nem kap hangsúlyt, - a szennyezésekkel szembeni tolerancia szubjektív megítélésű, megfigyeléseken, s nem pedig kísérleteken alapszik, - nem alkalmazható bármely típusú szennyezés kimutatására, - intenzív mintavételt igényel. A legfontosabb kritika, amely szakmai oldalról éri a rendszert, hogy nem kellően érzékeny az általunk vizsgált vizek esetében. Ha végigtekintünk a szaprobiológiai rendszereken, megállapítható, hogy azok többnyire a legszélesebb tartományt figyelembe véve lettek kidolgozva, amely az aszapróbikus, szinte élettelen tiszta vizektől, az euszapróbikus, nyers szennyvizekig tart. Ami a problémát jelenti, az a mi "szerencsénk" is egyben, mivel vizeink döntő része szinte egész évben a kevéssé terhelt ß-mezoszapróbikus, és a-ß-mezoszapröbikus zónákba esik. Ugyanakkor az a "finomság", amely elegendő ahhoz, hogy adott mintát besoroljuk valamely zónába, nem elég ahhoz, hogy a zónán belüli különbségeket kifejezésre juttassuk. A rendszert mindenképpen fejleszteni kell ahhoz, hogy az megfeleljen a jelenlegi és a későbbi elvárásoknak. Munkánk során egyrészt választ kívántunk kapni arra, hogy a jelenleg használatos szaprobiológiai minősítésünknek konkrétan hol mutatkoznak meg a hibái, másrészt e hibák ismeretében vázolni szeretnénk annak menetét, hogy miként lehet a hazai adatbázisok segítségével, a kellő kémiai háttér birtokában, fejleszteni a rendszert. 2. Anyag és módszer Elképzeléseink föbb lépéseit a Tiszántúli Környezetvédelmi Felügyelőség 2001. évi plankton és vízkémiai adatai segítségével teszteltük. Az adatok a felügyelőség működési területéhez tartozó vízfolyások (Tisza, Keleti Főcsatorna, Nyugati Főcsatorna, Kálló, Berettyó, Ér, Hortobágy-Berettyó, Kösely, Kondoros) több szelvényére vonatkoznak. A mintavételek kétheti gyakorisággal történtek. A vízmintákat minden esetben a sodorvonalból, a felszín közeléből merítettük. A vízkémiai vizsgálatokat az érvényes magyar szabványok szerint végeztük.
