Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

4. szám - Pálfai Imre: A vízháztartás helyzete és a vízgazdálkodás fejlesztési lehetőségei a Duna–Tisza közi Homokhátságon

251 A vízháztartás helyzete és a vízgazdálkodás fejlesztési lehetőségei a Duna-Tisza közi Homokhátságon Pálfai Imre Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, 6720. Szeged, Pf. 390. E-mail: vgo@ativizig.hu Kivonat: A tanulmány első része rövid áttekintést ad a Duna-Tisza közi Homokhátság kedvezőtlenné vált vízháztartási helyzetéről, ami a talajvíz mintegy 2 méteres süllyedésével, a felszíni lefolyás drasztikus csökkenésével, a kistavak kiszáradásával járt. A második rész a vizháztartási helyzet javításának legfontosabb teendőit a következő négy pontban foglalja össze: az ún. szárazgazdálkodás lehetőségeinek maximális kihasználása, a helyi vízkészletek visszatartása és tározása, a különféle használt vizek újrafelhasználása, vízpótlás külső vízforrásból. (Előadásként elhangzott az MTA Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Bizottságának 2002. december 11-i ülésén.) Kulcsszavak: vízhiány, talajvízsüllyedés, víztározás, vízpótlás. Csatlakozva Orlóci István előadásához, két kérdéssel szeretnék foglalkozni. Az egyik: a Duna-Tisza közi Homokhátság sajátos vízháztartási helyzete, ami - előrebocsáthatjuk - nem túl rózsás, a másik: melyek a helyzet javításához szükséges, illetve lehetséges teendők? 1. A Duna-Tisza közi Homokhátság sajátos vízháztartási helyzete Az éghajlati vízhiány sokévi átlagának területi eloszlása - pl. Magyarország Nemzeti Atlasza szerint - világosan mutatja, hogy az éghajlati vízhiány a Duna-Tisza közi Homokhátságon a legnagyobb, tehát Magyarország legszárazabb térségéről van szó, olyan területről, mely felszíni vízfolyásokban nagyon szegény. Vízfolyásnak tulajdonképpen csak a Duna-Tisza köze délnyugati felén húzódó Kígyós nevezhető, a többi egykori vízfolyás ma már belvíz-főcsatornaként működik, amelyekben csak időszakosan van víz A nagy folyók, a Duna és a Tisza, a hátságtól ha nem is túl messzire, de meglehetősen távol vannak, s ami még lényegesebb, jóval alacsonyabb szinten húzódnak. A szintkülönbség, ha a K-Ny irányú keresztmetszeteket nézzük, durván 30 - 50 m. Ez a helyzet hosszú, többéves száraz időszakokban - a felszín alatti vizkészlet kiürüléséhez, a talajvízszint süllyedéséhez vezet, ugyanis a Homokhátságot a helyi csapadékon kívül a távolabbi területekről ide szivárgó felszín alatti vizek nem táplálják, ellentétben a mélyebb térszínű Duna-völgyi és Tisza-völgyi területekkel. A talajvízszint süllyedése ciklikusan többször is bekövetkezett, legutóbb az 1976-1995 közötti időszakban. Ez a korábbiaknál erőteljesebb és tartósabb volt. A hátság legmagasabb részein a talajvízszint 2-3 métert, helyenként még többet süllyedt! Ilyen nagyfokú, tartós és regionális méretű talajvízszint-süllyedés az országban sehol másutt nem alakult ki. Korábban nagyon alacsony talajvízállású időszak az 1930-as évek első felében és az 1940-es évek végén - az 50-es évek legelején volt. Az 1990-es évek második felében csapadékosabbra forduló időjárás (az 1999. évi csapadékösszeg kb. 800 mm volt, ennyi 1940 óta egyik évben sem esett) megfordította a süllyedő trendet, de csak rövid időre. 2000-ben megint erőteljes talajvízszint-süllyedés következett be. Ma kb. ott tartunk, mint az 1980-as években: a Homokhátság nagy részén a sokévi átlaghoz viszonyított talajvízsüllyedés 1,5-2,0 méter közötti! Átlag feletti talajvízszint csak egészen kis területeken, a Duna, illetve a Tisza mentén van. Nyugodtan kijelenthetjük, sőt hangsúlyoznunk is kell, hogy a Duna-Tisza közi Homokhátság - sajátos éghajlati, domborzati és talajtani adottságainál fogva - vízháztartási szempontból az ország legmostohább vidéke. Hogy itt mégis élet, hellyel-közzel virágzó élet van, az a talajvíz viszonylagos közelségének köszönhető. Régebben a talajvíztükör elég nagy területen optimális szinten, azaz kb. 2 m mélységben helyezkedett el, amikor azonban 3-4 méterre süllyedt, kedvezőtlen vízháztartási helyzet állt elő (sok kis tó kiszáradt, a gyümölcsösök, erdők vízhiányban szenvednek, stb ). A kedvezőtlen vízháztartási helyzet többek között két kérdés vet föl: 1. a csapadék-tevékenységben - a közismert ciklikusságon kívül - van-e csökkenő irányzat? 2. az időjáráson kívül van-e más, emberi tevékenységekre viszszavezethető oka a talajvíz süllyedésének? Az első kérdésre - nyolc hátsági csapadékmérő állomás adatait vizsgálva - azt válaszolhatjuk, hogy az elmúlt 70 évben az évi csapadékösszeg csak nagyon mérsékelten csökkent, viszont a csökkenés teljes egészében a talajvíztáplálás szempontjából sorsdöntő téli félévi csapadékhiány miatt következett be. Amíg a nyári félévi csapadékokban sem csökkenő, sem emelkedő trend nem mutatkozik, a téli félévi csökkenés 0,8 mm/év. A vizsgált időszak első 40 évében a téli félévi csapadék átlaga 250 mm, a legutóbbi 30 évben csak 210 mm, tehát kereken egyhavi téli csapadékmennyiség hiányzik! Ez a talaj vízsüllyedés magyarázatánál igen figyelemreméltó érv. A Duna -Tisza közi Homokhátságon a helyi vizkészlet (az évi lefolyás), amint azt a Fehértó-Majsai belvíz öblözetben mért adatok igazolják, sokkal drasztikusabban csökkent, mint a csapadék. Miért? Legfőképp azért, mert az 1-2 méteres tartós talaj vízsüllyedés miatt a talaj sokkal több vizet be tud fogadni, mint korábban, s a csatornákba történő talajvíz-beáramlás is kisebb, hiszen jelentősen csökkent a beáramlási felület és a beáramlási sebesség is. A hátságon nem egy belvízcsatorna még nedves időszakokban is szárazon marad. A vízhozammérések tanúsága szerint az évi lefolyás a 60-as - 70-es években többször is meghaladta a 40 mm-t, 1983 óta viszont a 10 mm-t is csak kivételesen lépi túl. Arra a kérdésre, hogy az időjáráson kívül van-e más oka is a talajvízsüllyedésnek, a válasz egyértelműen az, hogy van. Azt is tudjuk, hogy melyek azok a főbb emberi beavatkozások, emberi tevékenységek, amelyek itt közrejátszanak. Ezek: a felszín alóli vízkitermelés (talajvíz használat, rétegvíz használat), a földhasználatban bekö-