Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

4. szám - Orlóci István: A Tiszát a Dunával összekötő csatorna: a Duna-Tisza csatorna

246 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2003. 83. ÉVF. 4. SZ. ja a szállítási költség és idő csökkentése, illetve békétlen időben a hajózás biztonsága Ezzel az indí-tékkal kezdődött meg a XVÜL század elején a Duna-Tisza-közi - Pest és Szolnok térségét összekötő - Csatorna tervezése. Amíg ezzel a csatornával hangsúlyozottan a tiszántúli áruforgalmat (só, fa, gabona) kívánták fejleszteni, addig a bácskai Ferenccsatorna elsősorban helyi érdekek (mocsár-lecsapolás, öntözés, helyi szállítás, stb.) szolgálatára épült meg 17931802. közt. A bácskai beruházás hatékonyságát érzékelteti, hogy a korabeli 4 millió Ft-os építési költséggel a beruházók 25 év alatt (akkor járt le a hajózási koncesszió) 20 millió Ft tiszta jövedelemre tettek szert. A csatorna teljes hasznát illetően állítható, hogy a Bácska ezeknek a vízrendezéseknek a révén - egyébként kedvező mezőgazdasági adottságait kihasználva - vált az ország leggazdagabb vidékévé. A Duna-Tisza Csatorna közvetlen körzetének érdekei és a hajózás mellett más célok Beszédes József 1839. évi tervében jelentek meg. Olyan műszaki megoldást vázolt fel, ami alkalmas a Duna-Tisza-közi mocsarak lecsapolására (olyanokéra is, amelyek maradékának fenntartása érdekében támogatják ma a természetvédők a táj vízpótlását), és vízerőhasznosításra is. A Csatorna helyi és regionális érdekköre illetőleg célrendszere a századfordulóra fejlődik teljessé. A komplex megoldás vezető képviselője, Bogdánfy Ödön olyan csatornáért érvel, ami a hajózáson, a belvíz elvezetésen és a vízerő-hasznosításon kívül lehetővé teszi az öntözés fejlesztését, valamint a Tisza vízpótlását is. Ez időtől válik ketté a tervezők és érdekeltek tábora, a többcélú, és az egycélú megoldást támogatók - esetenként igen merevvé váló - csoportjaira. A viták, általában nem a célokról, hanem a műszaki részletekről zajlottak, és a csatorna megvalósítását a kormányzat többnyire nem az ellenzők érvei, hanem a támogatók bizonytalankodása miatt odázta el. A sikertelenséget követően az újabb kezdeményezésekben nem az indítékok erősödtek, hanem újabb műszaki megoldások születtek A Csatorna tervezésének minden korszakban fellelhető igen rossz, káros vonása az érdekeltek kompromisszumkészségének hiánya, a kölcsönösen előnyös cél elérésére való törekvés helyett a részérdekek vagy a részletekre vonatkozó vélekedések merev érvényesítése. A Csatorna tervezésének története szőrszálhasogató viták és személyes sérelmek története is. E tekintetben a vízgazdálkodási létesítményt tervezők kockázata ma nagyobb, mint a múltban. Az új, hangzatos ellenérvvel, a természetrombolás vádjával nemcsak építést, de esetenként tervezést is meg lehet akadályozni. íratlan megállapodásként a mai napig azt a nyíltfelszínű csatornát nevezik Duna-Tisza Csatornának, amelyik kielégíti a hajózás feltételeit. Ez az értelmezés természetesen nem kizáró, a tervváltozatok kidolgozásánál mindazokat a célokat törekedtek kielégíteni, amelyek összeegyeztethetők a hajózás követelményeivel, és alkalmasaknak tűntek a megvalósítás indokoltságának erősítésére. A vízhiánytól aggódó korszakban ezért készült sok millió m

3 víz tározására szolgáló - tóméretű - csatorna-terv, és esetleg a közeljövőben elkészül a „természetbarát" csatorna terve is. Egy nagy csatorna társadalmi-gazdasági szerepe lényegében hasonló a természetes folyókához, és hasznosságuk, illetve veszélyességük szorosan kötődik a gazdálkodás rendszeréhez Lényeges különbség a természetes vízfolyások (folyók) és a nagy csatornák között a tulajdonságok időbeli viselkedésében van. Míg az első esetben azok a természeti törvények szerint véletlenszerűen változnak, a csatornák viselkedése mesterségesen szabályozott. Minden vegyes vízrendszerben - ahol természetes és mesterséges vízfolyások együttes hasznosítása történik - ez a különbség a rendszer hatékonyságát nagy mértékben rontó feltétel. A Duna-Tisza Csatorna hasznosságát csak a két folyó azonos célú hasznosíthatóságának függvényeként lehet értékelni. Európában és máshol is ezt a korlátot a természetes folyók csatomázásával (duzzasztóművekkel) szüntették meg. Ennek a felismerésnek a hatására a '70-es évektől a Duna-Tisza Csatorna tervezését szorosan összekapcsolták a Csongrádi Vízlépcső (és Öntözőrendszer) tervezésével, és a megvalósítási programban ez utóbbit helyezték előre. Bár a sorrend indokolt volt, a Duna-Tisza Csatorna sorsát tekintve kedveződen következménnyel járt A Csongrádi Vízlépcső beruházásának leállítását követően ugyanis a Duna-Tisza Csatorna tervezése is - csendben - megszűnt. Túlzott feltételezés (bár megjelent ilyen nyilatkozat), hogy ezeknek a döntéseknek következményeként torpant meg a tiszai hajózás fejlesztése is. A Duna-Tisza Csatorna ügyének az egyik alapvető tanulsága az, hogy megvalósításának feltételeit és indokait a hatásterület egészére, valamint az érintett ágazatokra kiteij edöen kell megállapítani. A tervek megvitatásakor gyakorta kiderült, hogy a víziút megszakad, mielőtt a hajók eljuthatnának a főbb áruforgalmú csomópontokhoz, avagy a Duna-víz nem vezethető el a hasznosítási térségbe. Leszűrhető az a tapasztalat is, hogy a csatornák „értékei" és kárai időbeli (korszakos) változók A hasznosulás és a hatásmechanizmus többnyire lassú folyamat. A megvalósítás halasztgatásával ezért lehetett elvetni a korábban kidolgozott változatot Más csatornák jelenkori tapasztalatai is igazolják, hogy a hatásmechanizmus gyorsítása, jelesül a létrehozott „kapacitások" hasznosításának elősegítése nagy mértékben növeli a beruházás hatékonyságát. Ebből következik, hogy a csatornát már a tervezés időszakában be kell helyezni funkcióinak megfelelő ágazati rendszerekbe. Meg kell vizsgálni, hogy a csatorna egyes szolgáltatásai (víziút, vízszolgáltatás, üdülési-sportolási lehetőség stb.) milyen arányossággal „házasíthatók" a meglevőkkel, s melyeket helyettesíthetnek előnyösebb voltuk miatt. E vizsgálatok alapján meg kell határozni a „beillesztésre" vonatkozó intézkedéseket, amelyeket a csatorna megvalósítására vonatkozó döntés részének kell tekinteni. Az eddigi történetben alig ismerhető fel ilyen irányú törekvés: a csatornát általában beruházási érveléssel, nem hasznosítói szervezőmunkával kívánták „eladni". Korunkban a vizek (folyók, tavak, csatornák stb.) társadalmi szerepének megítélésében jelentős változás történik Míg korábban elsősorban az anyagi szükségletek kielégítésére alkalmas tulajdonságokat tekintették értékhordozónak, addig napjainkban egyre jobban felértékelődik a vizek közvetett, a természeti környezetben betöltött (ökológiai) szerepe. A Duna-Tisza köze táji feltételeit és életminőségi adottságait tekintve megállapítható, hogy egy nagy mesterséges vízfolyás a megjelölt területen érdemlegesen növelné a biodiverzitást, fokozná az életképességet, és jelentős lehetőséget kínálna az ott élők életkörülményeinek javítására A csatorna ügyének felélesztésekor az első és legfontosabb feladat a cél - az alapvető indíték - megfogalmazása Ehhez igazodik a műszaki tervezés, és ez jelöli ki a közgazdasági szervezőmunka feladatait. A Duna-Tisza Csatorna megvalósítását indokolt olyan környezetfejlesztési beruházásnak tekinteni, amely - az Alföld távolabbi területeire is kiható gazdaság-fejlesztő hatása mellett - anyagi szolgáltatásaival többletforrásokat is teremt. Már Vedres István, majd Beszédes József és Bogdánfy Ödön is megfogalmazta, hogy az ország száraz területeire