Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

4. szám - Sümegi Pál–Timár Gábor–Molnár Sándor–Herbich Katalin: Föld, ember, folyó kapcsolata az újkőkorban

237 és vízhatású, jelentős agyagtartalmú, nehezen művelhető talajokkal bontott holocén alluviálís térszíneken valószínűleg a vadászat, halászat és gyűjtögetés, míg a kiemelkedő, szárazabb. löszös kőzetekkel és csernozjom jellegű talajokkal fedett, ármentes, pleisztocén maradványfelszíneken az állattenyésztés és növénytermesztés dominált. Vagyis a korábbi elképzelésekkel (Ammerman-Cavalli-Sforza, 1971, Nandris, 1972, Kösse, 1979, Makkay, 1982, Roberts, 1997) szemben már 1000 évvel korábban, Krisztus előtt 6000 évvel a Körös kultúra emberei megkezdték a kárpát-medencei löszös felszínek használatát a kora neolitikumban. Azaz nem a középső neolitikumi, a Kárpát-medencében kialakuló Vonaldíszes Komplexum közösségei alkalmazkodtak először a löszös felszínek használatához, mint azt korábban a régészek állították. Úgy tűnik, hogy a folyóvölgyekben a holocén alluviálís eróziós folyamatokból kimaradt, sziget- és félszigetszerüen fennmaradt és elsősorban infúziós lösszel borított pleisztocén maradványfelszínek alapvető szerepet játszottak a löszös térszínekhez történő alkalmazkodásban, mert átmenetet képeztek az allúviumok és a száraztérszíni löszös felszínek között. így kiváló lehetőséget biztosítottak a már meglévő, balkáni és kis-ázsiai folyóvölgyekben kialakított termelési tapasztalatok kiteijesztésére, az allúviumokból a szárazabb térszínek felé történő elmozdulásra, a gazdasági változás előkészítésére. Összefoglalás A régészeti geológiai adatok alapján a folyóvölgyekben megtelepedő kora neolit, balkáni és kis-ázsiai kulturális gyökerekkel jellemezhető Körös kultúra közösségei mind a folyóvölgyek holocén allúviumát, mind a folyóvölgyekben szigetszerűen fennmaradó pleisztocén felszíneket használatba vonták, de más-más céllal. Az időszakos es állandó települések így egyaránt az allúviumon belül voltak, de eltérő tengerszint feletti magasságban és eltérő környezetben. Az általános ártéri térszínből kiemelkedő löszös fedőréteggel borított pleisztocén maradványfelszíneken, elsősorban a legkiemelkedőbb, ármentes térszíneken, az egykori folyóhátakon találhatjuk az állandó jellegű településeket, a kora-neolit falvakat. Ezek voltak a kor legfejlettebb települései a vizsgált területen, mondhatni, hogy ezek voltak a kora neolit társadalmi centrumok. A kisebb kiterjedésű, időszakos megtelepedési pontokat a kora neolit társadalmi centrumokhoz képest perifériális helyzetben, az év jelentős részében árvízzel borított, éppen ezért csak időszakos megtelepedést biztosító holocén allúviumokon találjuk. A földtani folyamatok, különösen a tektonikus mozgások miatt az alföldi folyóvölgyekben megindult a bevágódás és az oldalazó erózió. Ennek következtében két alapvetően eltérő morfológiával, hidrogeológiai adottsággal jellemezhető, mozaikos környezet fejlődött ki a holocén allúviumon és az allúvium síkja fölé emelkedő pleisztocén térszínen. A pleisztocén térszínek helyenként magaspartokat alkotnak, míg másutt szigetszerű, félszigetszerű morfológiával jellemezhetőek. Az eltérő morfológia és tengerszint feletti magasság következtében eltérő vízháztartás, talajvízszint és dinamika jellemezte ezeket a területeket, így a növényzeti borítás és a talajtakaró is eltérően alakult ki felszínükön. Ezek a természeti tényezők eltérő megtelepedési lehetőségeket engedtek meg, így funkcionálisan eltérő megtelepedés, centrális és perifériális fejlődött ki a folyóvölgyekben a pleisztocén maradványfelszínekhez és a holocén allúviumokhoz kötődően a kora neolitikumban. Vagyis a tektonikus mozgások következtében kialakult fluviális morfológiai különbségek mozaikos környezeti tényezők kifejlődését okozták Ezeket a mozaikos környezeti tényezőket az egykori kora neolit társadalom különböző módon használta ki, és ennek következtében eltérő társadalmi folyamatok, funkcionálisan eltérő megtelepedések indultak meg az alföldi ártereken belül a neolitikum kezdetén. Ugyanakkor az ártéri mozaikosság nem csak a kora neolit közösségekre volt jelentős hatással. Az ártéri mozaikosság, a pleisztocén maradványfelszínek, „löszös szigetek" előrevetítették a kora neolitikumban csak funkcionálisan eltérő jellegű, a késő neolitikumban kicsúcsosodó, már hierarchikus központ/periféna rendszerének kialakulását (Sümegi, 2000) A késő neolitikumban ugyanis a folyóvölgyekben lévő, de ármentes, jó talajadottságokkal jellemezhető térszíneken kialakuló falvak egy része vallási, árucsere, mondhatni kereskedelmi központokká fejlődtek, és a környező településekkel szemben fokozatosan hierarchikus központtá alakultak át. A központi helyek hosszú ideig lakott, többrétegű, ún. telltelepülésekké fejlődése az egyik legfontosabb társadalmi és gazdasági folyamat a neolitikum során. Ebben egyértelműen szerepet játszott a mozaikos környezet. A kiemelkedő, ármentes, jó talajtani és növényzeti adottságokkal rendelkező pleisztocén maradványtérszínek olyan helyzeti energiákkal rendelkeztek, amely révén nagyobb emberi csoportok tartós megtelepedése lehetővé vált. Természetesen a társadalmi és gazdasági folyamatok döntőek voltak a telltelepülések kialakulásában és fejlődésében, de a központi helyek létrejöttében a természetes környezet is meghatározó volt. Nem véletlen, hogy a kárpát-medencei, egyértelműen balkáni kulturális kisugárzáshoz kapcsolható telikultúrák makroszinten csak azokon a területeken fejlődtek ki, ahol a szubmediterrán éghajlati hatás és a mozaikos környezettel rendelkező alluviálís síkok egyaránt megtalálhatók voltak. Feltételezzük, hogy a térben inhomogén környezeti tényezők fontosak voltak a hierarchikus településhálózat kialakulásában. A világon először a Kárpát-medencében, a Tisza és mellékfolyóinak a völgyeiben lejátszódott humán adaptációs folyamatnak, a löszös térszínekhez történő alkalmazkodásnak kiemelkedő a jelentősége az emberiség szempontjából, mert a kora-neolitikumban elkezdődött tájhasználat eredményeként napjainkban már a löszövezetben él az emberiségnek mintegy 40 %-a. Köszönetnyilvánítás A cikk a T-034 392 sz. OTKA pályázat támogatásával készült. Irodalom Ammerman, A. J.-Cavalli-Sforza, L. L. (1971). Measuring the Rate of Spread of Early Farmings in Europe Man 6, 647-688. Hánffy, E. (2000). The Late Starőevo and the Earliest Linear Pottery Groups in Western Transdanubia. Doc. Praehistorica 27, 173-185. Bökönyi, S. (1974). History of Domestic Mammals in Central and Eastern Europe Akadémiai Kiadó, Budapest. Kalicz, N. (1970). Agyagistenek. Hereditás Kiadó, Budapest. Kalicz, N.-Makkay, J. (1977). Die Linienbandkeramik in der Großen Unganschen Tiefebene. Studia Archaeologica 7. Kertész, ft.-Sümegi, P. (1999) Az Északi-középhegy ség negyedidöszak végi őstörténete (Ember és környezet kapcsolata 30.000 és 5.000 BP évek között). Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23,66-93. Kertész, H-Sümegi, P. (2001). Theories, Cnüques and a Model: Why Did Expansion of the Körös-StarCevo Culture Stop in the Centre of