Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

3. szám - Faludi Gábor–Sági Jenő: Szivattyútelep Érsekcsanádon

FALUD1 G. - SÁGI J.: Szivattyútelep Érsekcsanádon 173 1958-ban Szőcs László a következőket írta a telep állapotáról: „Gépészeti szempontból a szivattyútelep gépei és kazánjai sem állapotukban, sem teljesítményükben, sem hatásfokukban nem kifogásolhatók", majd megjegyzi, hogy „a csanádi szivattyútelep maximálisan 5 m

3/sec teljesítményét az ártér alsó, 45000 kh területének belvízmentesítésére tervezték". 4. A telep üzemeléséhez a szakembereket az indulás utáni években a Schlick Gépgyár Budapestről, majd hosszabb időn át Kerschmann Lőrinc esztergályos-, hegesztő- és szerelőmester Kalocsáról adta, míg a segéderőt helyből fogadták fel. A létszámigényt (gépész, gépápoló, kazánfűtő, szénhordó, hínárkiszedő) az üzembe helyezett gépegységek és a műszakok száma határozta meg 10-40 fő között. A személyzet a közeli községekből - Csanád, Sükösd került ki. Többségük mezőgazdasággal foglalkozó szegény sorsú ember, akiknek jól jött a telepen kapott - az akkori viszonyok közt biztos és viszonylag magas - készpénz keresmény. Évek alatt kialakult egy megbízható, zömmel betanított munkásgárda, amely örömmel, jó teljesítménnyel dolgozott. Elég volt Csanádon, Sükösdön szólni egy embernek, és másnap hajnalban mindenki a helyén volt, indult az üzem. A dolgozók kerékpárral és gyalog jártak (5-8 km), vagy a helyszínen, szálláson aludtak. A Kákonyi Sándor fögépész által vezetett napszámkönyvek rögzítik a végzett munkát, a résztvevőket, munkabérüket E forrásértékű iratokat Kákonyi Tivadar őrzi aki az édesapja fögépész tevékenységét 12 éven át folytatta. (Ez a kordokumentum - emlékezésekkel, egyéb iratokkal együtt - részletes, történeti-, szociológiai, szociográfiai feldolgozást is lehetővé tesz.) A szivattyúk üzembiztonsága, a telep rendezettsege minden igényt kielégített. Az üzemelést követően hetekig tartott a karbantartás, egyben az újbóli üzemindulás előkészítése. E munkák körébe tartozott a gépek ellenőrzése, tömítése, szelepek javítása, cseréje, a sok hamu, pernye, salak kihordása vödrökkel, a kazánok kimosása, vízkőtelenítése, a gépek, rézcsövek, csapok fényezése, a fekete részek átfestése, a használt olaj összegyűjtése, átszűrése, a kiszedett salak, hínár, nád eltakarítása, a szén prizmázása, a keramitkövekkel burkolt padló tisztítása stb. Fűtésre legtöbbször Komló (esetenként Tata, Salgótarján) jó minőségű szenét használták. Zömét uszállyal szállították a Dunán, majd bérfuvarozók lovas kocsival hordták a telepre, a kazánokhoz pedig talicskázták. 1955-ben beton aljzatú és falú, több tálcás széntároló épült. Gondos alaposság, hozzáértő, begyakorolt kezelés, lelkiismeretesség, mintaszerű, kifogástalan karbantartás, rend, fegyelem, pontosság, jó emberi légkör jellemezte a telep életét. Minden rendellenességet időben észleltek, a szükséges korrekciókat folyamatosan hajtották végre. Évtizedek elmúltával is felidéződnek a kemény munkát végző szorgos emberek, az ékszerdobozhoz hasonló gépház belső archaikus gépei, csodásan csillogó rézcsövei, csapjai, a gépek halk moraja, a kazánok tüze, a sárga, fénylő keramit padozat, a kémény testközelsége, az örvénylő víz, a ficánkoló halak. A telep környezete, a gátőrház, az óriási tölgyek, a gyümölcsös, a Duna és Gemenc közvetlen látványa állandóan vonzotta az érdeklődőket, a látogatókat. A szivattyúzások hangulatos epizódja a halfogás volt. Ha a vízállás egy megfelelő szintje és a halak ívási időszaka egybeesett, a nyomó oldalon a csonkok fölé kikötött csónakba több kilogramm hal ugrott be a felfelé örvénylő víz hatására. így lett a hal a munkások kedvelt ingyen eledele. A gépésznek egyébként saját fogyasztásra halászati joga volt a tóra. Ennek ellentételezéseként a rangos vendégek számára az ő feladata volt legtöbbször a halfözés. Kákonyi Sándor a 30-as évek elejétől a halételek elkészítésében igen nagy gyakorlatra tett szert. Közel negyven éves, igényesen végzett fögépészi munkája mellett a halfözés rangos, ismert és elismert mestere is volt. A telep életében a legkritikusabb időszak eseményei a Duna bal partjának (Apostagtól-Csanádig) eseti gátszakadásai voltak. Minden emberi erőfeszítés mellett és ellenére ugyanis a természet tette a magáét, és a telepet a kiszámíthatatlan és felmérhetetlen erejű és tömegű víz többször is elöntötte. A váratlan veszély esetén néhány óra alatt igen komoly előkészületeket és mentést kellett végezni. a gépeket, a fűtést leállítani, a beömlő víz sebességét és tömegét mérsékelni, a gépházi ajtókat elreteszelni, deszkás, homokzsákos, kátránypapíros eltöméseket készíteni, a mozdítható anyagokat, eszközöket - köztük 55 savas akkumulátort - felszállítani a töltésre, a gépeket fagygyús olajjal vastagon bekenni stb. A mentés eredményességét döntően befolyásolta a kiépített hírközlő (telefon-) hálózat működése is. Különösen kritikus napokat, heteket élt meg a telep az 194l-es téli vagy az 1956-os kora tavaszi, gátszakadásokkal telített jeges árvíz idején. Elöntések után, ahogy a vízállás lehetővé tette, teljes létszámmal végezték a telep újbóli üzembeállításának előkészítését, a több tonna hordalék, szemét, szenny, iszap eltávolítását. A veszélyekkel telített takarítás, tisztítás, ellenőrzés kemény hetei követték egymást. A vízhez, a veszélyekhez szokott, edzett résztvevők és szemtanúk közül többen még ma is élénken idéznek részleteket az ár, a jég félelmetes erejéről, a víz tömegéről, a vele szembeni és a következményeinek felszámolásáért folyó napi közdelemről. A Telep - éppen a földrajzi helyzete miatt - közvetlen szemlélője és szerencsés túlélője lett a „nagypolitika" XX. századi tragikus eseményeinek, sorsfordulóinak. Magas kéménye, az előtte lévő Duna-szakasz, a kompátkelő, a közeli hajóállomás, a nagy kiteijedésű gemenci erdős, vizes térség akarva-akaratlanul a politikailag, katonailag zavaros események részese, helyszíne lett - így volt 1918-1921 között éppúgy, mint 1944-1945-ben. Kéménye, a gépház és az őrház is kapott ugyan néhány kisebb találatot 1944 őszén, de minden a helyén maradt. Kákonyi Sándor leleményességét dicséri, hogy 1944-ben az idegen katonák érkezése előtt minden mozdítható értéket, különösen a speciális szerszámokat, tömítéseket berakták a kazánok vízterébe a felső bebújó nyíláson keresztül, majd azt a hatalmas csavarjaival lezárták, és a villáskulcsokat eldugták. így minden szerszám és anyag megmaradt, és az üzemelésnek később nem volt akadálya. A gondos, szakszerű üzemelés és karbantartás eredményeként a kazánok és a szivattyúk az évtizedek múlásával is megbízhatóan működtek. Tény azonban, hogy a régi, tapasztalt dolgozók zöme kiöregedett, és többen estek a háború áldozatául is. Egyre nehezebb volt a szükséges létszám, föleg a folytonosságot adó szakszemélyzet biztosítása Több esetben csak hatalmi szóval lehetett a bajai üzemekből (Posztógyár) egy-egy kritikus védekezési (üzemelési) ciklusra igénybe venni vizsgázott kazánfűtőket. Ez, miután kényszerintézkedés volt, nem is lehetett problémamentes.