Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

3. szám - Emlékülés Lászlóffy Woldemár születésének századik évfordulója alkalmából (Budapest, 2003. március 4-én) - Fejér László: „A vízépítő országot épít”. A száz éve született dr. Lászlóffy Woldemár pályaképe

B. III „A vízépítő: országot épít" A száz éve született dr. Lászlófíy Woldemár pályaképe Fejér László Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, 1054. Budapest, Alkotmány u. 27. A címben említett idézet nem saját találmány. A 80-as évek derekán a Magyar Vízgazdálkodás c lap megbízásából Kósa Csaba keresett fel idős vízmérnököket, hogy pályájukról, tapasztalataikról faggassa őket. A Lászlóffy Woldemárral folytatott beszélgetés a fenti cím alatt jelent meg. (Kósa, 1985) Sokan vagyunk, akik életének alkonyán nem csupán szűken vett szakmai kérdésekről cseréltünk eszmét vele, hanem mindennapjaink dolgairól, és a régebbi idők történéseiről. Az elhangzottak egy része megmaradt bennünk, más részük pedig - nem biztos, hogy csak az érdektelenebb dolgok - elúsztak az Idő hajóján. Megfelelő rögzítő berendezésekkel folytatott életút-interjú sajnos nem készült Lászlófíy Woldemárral, s hogy ez így történt, abban én is ludas vagyok! Még szerencse, hogy Kósa Csaba írása megmaradt, s létezik egy rövid írásos visszaemlékezés is, amelyet Lászlóffy Woldemár a hetvenes évek közepén Marczell Ferencnek, a VLZDOK akkori igazgatójának unszolására vetett papírra. (Lászlóffy 1975) A száraz életrajzi adat, hogy 1903. május 2-án Kolozsvárott született, többek számára ismert. Az már kevésbé, hogy honvéd hadbiztos édesapját Böhm Aurélnak, édesanyját Niederreitter Idának hívták. Nem az egyedüli gyerek volt a családban, hiszen Böhm ezredes nyolc gyereket nevelt, ami abban a korban azért nem volt oly ritkaság, mint napjainkban. LásziófTy, vagy ahogy akkor hívták, Böhm

1 Woldemár kolozsvári gyermekévei nem nyúltak hosszúra, hiszen édesapját rövid idő alatt többször áthelyezték, így rövidesen Pozsony, majd Kassa jelentették az újabb állomásokat. Az utóbbi helyen indított gimnáziumi tanulmányokat végül a világháborút követő sátoraljaújhelyi érettségi zárta le 1920ban. Kezdetben a tanári pálya tűnt számára vonzónak, majd figyelme az építészet felé fordult, végül a mérnöki karra jelentkezett. Még ugyanezen év őszén megkezdett műegyetemi stúdiumait 1924 júniusában fejezte be. Jó tanulmányi eredményére a vízépítéstan professzora, Rohringer Sándor is felfigyelt, s meghívta tanszékére. Diplomáját már mint tanársegéd szerezte meg 1925-ben Azzal, hogy a tanszék lett első munkahelye, elkötelezte magát a vízmémöki pályával. Igaz, az egyetemen dolgozva a közgazdasági tudományokba is belekóstolt, s közgazdasági oklevelének megszerzésekor felmerült benne, vajon nem ebbe az irányba kellene pályáját módosítania. A kérdés 1928. júliusában dőlt el végleg, ekkor ugyanis kinevezték az FM vízrajzi szolgálatának kir. segédmérnökévé, s rögtön az elején vonzó mérnöki feladatokat kapott (a „Horthy Miklós" - újjáépítve „Petőfi" - híd pillérei duzzasztásának hidraulikai számítása és méretezése). 1 Egy közép-európai vízrajzi értekezleten Böhm Woldemár képviselte Magyarországot. Amikor bemutatkoztak egymásnak a külföldi kollégák, akkor vált számára zavaróvá, hogy neve miatt könnyen más nemzetiségűnek vélhetik, mint magyarnak. Névmagyarosítást szándékával akkoriban nem állt egyedül A német nacionalista törekvések ellenhatásaként számos vízmérnök változtatta nevét magyaros hangzásúra. Böhm Woldemár 193 l-ben felesége nagybátyjának vezetéknevét vette fel, s e hazafias gesztusával örökre „megzavarta" a könyvtári bibliográfiák készítőit. A vízrajzi szolgálat teljesítménye abban az időben árnyéka volt csupán a századfordulós aranykor csúcsformájának. Sok objektív körülmény közrejátszott ebben, de a tény ettől még tény maradt. Viszont egy fiatal tehetséges mérnök ilyen közegben szárnyakat kaphat. Más visszaemlékezésekben és tanulmányokban is olvasható, miként szerkesztette át a Vízrajzi Evkönyveket, katalogizálta a vízügyi szolgálat könyvtárát, s indította meg a könyvtári állomány növelése érdekében a nemzetközi cserekapcsolatot. Ezekre tehát felesleges kitérnem. Az viszont inkább érdekelheti a szakmai közvéleményt, miként került be - a német és francia nyelvet jól beszélő - LásziófTy Woldemár a nemzetközi szakmai vérkeringésbe. Első lépcsői ennek a Nemzetközi Dunabizottság (Commision Internationale du Danube - CID), valamint a trianoni békeszerződés által az ország vízügyi érdekeinek védelmére létrehozott Dunai Állandó Vízügyi Műszaki Bizottság (Commision technique permanente du Régime des Eaux du Danube - CRED) számára készített hidrológiai tanulmányok voltak. Közülük talán a legismertebb a francia és később német nyelven is megjelentetett ,/í magyar Duna vízjárása", valamint a folyók jégviszonyairól írt értekezések voltak. Az előbbiben jelent meg elsőként a Duna vízgyűjtő területének és vízhozamának fatörzsre emlékeztető diagramja, amely ábrázolási mód azóta a nemzetközi hidrológiai irodalomban is elteijedt. Az idegen nyelvű különnyomatok mintegy belépőjegyül szolgáltak a nemzetközi tudományos vérkeringésbe. Tekintettel arra, hogy a jeges vízfolyások természetének akkoriban alig volt nyugat-európai szakirodalma, Lászlóffy Woldemár ezt választotta egyetemi doktori értekezésének témájául. A magyar vízügyi szolgálat vezetői tehetségesebb mérnökeik figyelmét kezdettől fogva tudatosan irányították a fejlettebb nyugati országok vízműszaki tudománya felé, s támogatták külföldi ösztöndíjaikat. így azután kialakultak a különböző vízépítési „iskolák". Maga Kvassay Jenő francia és német területen szerzett jártasságot, Bogdánfy Ödön szintén a francia befolyást erősítette, Hajdú Gyula olasz tapasztalatait kamatoztatta, Klimm Mihály a porosz vízépítési munkáknál szerzett magának hírnevet, míg Bodoky Lajos németalföldi kapcsolatokkal rendelkezett Nem volt ez másképp a két világháború között sem. Dévény István az ausztriai vízimunkák terén volt járatos, Németh Endre olaszországi öntözési ismeretei köztudomásúak voltak, Szilágyi Gyula az amerikai tudományos eredmények meghonosítását vállalta magára, Lászlófíy Woldemár pedig 1935-ben féléves ösztöndíjat kapott a franciaországi Toulouse-ba. Későbbi francia kapcsolatai (Camichel, Escande, Pardé) innen származnak. Talán kötelességének is érezhette, hogy 1983-ban egyik utolsó történeti cikkét a magyar vízügyek múltjában fennállt francia (és orosz) kapcsolatoknak szentelje. Az 1930-as évek a későbbi tudományos tevékenységet