Hidrológiai Közlöny 2003 (83. évfolyam)

2. szám - Kováts Gábor: Hozzászólás Horváth Emil: „Védekezzünk, védekezünk…(?)” c., a Hidrológiai Közlöny 2002. évi 4. számában megjelent írásához)

125 Hozzászólás Horváth Emil „Védekezünk, védekezünk ... (?)" c., a Hidrológiai Közlöny 2002. évi 4. számában megjelent írásához Kováts Gábor Magyar Mérnöki Kamara, 1450. Budapest, Pf. 92. Nagy érdeklődéssel olvastam Horváth Emil kolléga eszmefuttatását a 2001-es Felső-tiszai árvízről és az ott tapasztaltakból levonható következtetésekről. Egy régi emlék kelt bennem életre, ezt szeretném felidézni. Valamikor régen, talán 1993-ban, vagy 94-ben árvizekkel foglalkozó konferenciát rendeztek Baján. Éppen, hogy utána voltunk a vízügyi igazgatóságok mind máig legdrasztikusabb átszervezéseinek, amikor a vízügyi szolgálat létszámában egyharmadára apadt, amikor a kivitelezéssel foglalkozó kapacitásokat központi döntés alapján vállalkozásba kellett vinni. Senki nem tudta, hogyan fog a következő jelentős védekezések idején a megkarcsúsított vízügy működni, és érthetően többünkben, akik felelős beosztást töltöttünk be, aggodalmak ébredtek. Szeretném hangsúlyozni, hogy mindenki tudta, értette, a rendszerváltás, a piacosítás a vízügyet sem kerülheti el, tudtuk, hogy akkori felső vezetőink nem a nagy hagyományú vízügyi szolgálatot akarják ellehetetleníteni, hanem külső körülmények és belső kényszer egyidejű hatására, a lehető legjobb megoldást keresik. Ezért, amikor egy másik vízügyi igazgató kollégámmal bizonyos problémákat vetítettünk előre, nem személyeket kívántuk támadni, hanem a Kárpát-medence nagy hagyományokon alapuló árvízvédelmi szervezetét, működési hatékonyságát féltettük. Amit akkor elmondtam, annak igazolását látom Horváth Emil gondolataiban. Volt egy elhíresült hasonlatom. Egy A/4-es papírlapot négyfelé hasítottam, és a megmaradó 1/4-éböl hajtogattam előírásos módon egy papírrepülőgépet. Mindene megvolt annak a kis repülőnek, amivel egy papírrepülőnek rendelkeznie kell, mégis, amikor a pódiumra kiállva ezt a repülőt a hallgatóság irányába megpróbáltam elröptetni, az nem repült, hanem szárnyaszegetten lezuhant. Miért nem repül ez a szabályosan hajtogatott papírrepülő - tettem fel a kérdést. A válasz egyszerű. Hiába van szabályosan hajtogatva, méreteinél fogva, orr-nehéz, repülésképtelen. Miről szólt akkor, és szól ma is a hasonlat? Arról, hogy a vízügyi igazgatóságoknál - ma még - minden szervezeti előírás szabályosan megjelenik, van igazgató (védelemvezető), vannak szakmai osztályok és szakaszmérnökségek, készültség esetén van védelmi törzs, vannak vonali védelemvezetők és szakmai kiszolgáló csoportok, azonban az összlétszám már olyan kicsi, hogy a védekezés teljes szükséges apparátusához képest nem tudja azt az összefogó, irányító tevékenységet kifejteni, amely a sikeres védekezés kulcskérdése. Hogyan tudtunk mégis az elmúlt években sikeresen árvíz védekezni? Először is úgy, hogy ma még a vízügyi vállalatoknál, kft-knél, társulatoknál olyan kollégák vannak, akiknek van emlékük az egységes vízügyi szolgálatról. Ez nem tart így örökké, az emberek megöregszenek, a piaci cégek profilja a mindenkori megrendelői igények szerint átalakul, pláne, ha pár évig árvízmentes időszak következne be, a szakmának ez a szegmense elfelejtődik. Van azonban nagyobb veszély is. A repülőgépre, na nem a papírrepülőgépre persze, pilóta is kell. Pilóta, aki a levegőben élet-halál ura. Ugyanolyan, mint a hajóskapitány az óceánjárón. A védelemvezető vízügyi igazgató is a védelmi fokozatban teljes jogkörrel rendelkezett, ami azt jelentette, hogy rendelkezésre álltak nemcsak a személyi és technikai adottságok, hanem a pénzügyi és nem utolsó sorban a jogi (vízjogi) feltételek is. A katasztrófavédelmi törvény már kezdte összezavarni a felelősségi jogköröket. Nagyon sok esetben a megyei védelmi bizottság elnökén múlott, hogy legalább szakmai kérdésekben ne engedjen teret más akaratnak, mint amit az egyszemélyi felelős vízügyi vezető akart, döntött. Most azonban amellett, hogy semmi sem mutat arra, hogy az állami vízügyi szolgálat létszámában, vagy anyagi lehetőségeiben megerősödjék, a kósza hírek és kiszivárogtatott, tervezet formájában megjelenő szervezeti sémák azt sugallják, hogy a nagyon fontos jogi hátteret ki akarják venni az első számú vízügyi vezető kezéből, egy alapvetően téves eszme, az ún. egységes zöld hatóság létrehozásával. Ha ez megtörténik, a vízügyi igazgató egy jelentéktelen kezelő szervezet vezetőjévé válik, akinek rangja, lehetősége kisebb lesz egy mai szakaszmérnöknél. Az külön dolgozat témája lenne, hogy a vízjog, az sokkal több annál, mint a vízi környezetvédelem jogi szabályozása. Itt nagyon komoly műszaki kérdéseket kell eldönteni, építési és üzemelési technológiákat elbírálni és jóváhagyni, aminek persze kétségkívül vannak környezetvédelmi aspektusai is. A repülő már most sem tud repülni igazán. Nem tud repülni, hiszen létszámában egy igazán jelentős árvízvédekezés szakmai irányítására már önmagában nem alkalmas. Nem tud repülni, mert a kivitelezés leválasztása ugyan lehet, hogy jogilag tisztább helyzetet teremtett, de a korábban tervezéssel, kivitelezéssel foglalkozó és így valódi gyakorlatot szerző mérnökök helyett egyre több az olyan ember, aki békeidőben csak aktákat gyárt, még ha legszínvonalasabban is, és ténylegesen levezénylendő műszaki feladattal csak az árvízvédekezés embert próbáló kritikus pillanataiban találkozik. Az a fiatal mérnök, aki művezetőként folyós homok altalajú munkagödörben nyílt víztartással megépített egy jelentős műtárgyat, nagy valószínűséggel jobban feltalálja magát egy altalaj hibából adódó árvédelmi probléma megoldásakor, mint az, aki mindezt a tankönyvben olvasta. Ha már most a vízügyi mérnöktől, akitől már elvettük a tervezésben és kivitelezésben megszerezhető gyakorlat lehetőségét, elveszszük a jogi hátteret is, emellett a katasztrófavédelemtől az önkormányzatokig mindenki beleszól a szakmai munkába, a védekezés pénzügyi finanszírozása rendkívül nehézkes, a korábbi háttérintézmények pedig emberileg és