Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)
XLIII. Hidrobiológus Napok: "Vizeink ökológiai állapota: természetvédelem, vízhasznosítás" Tihany, 2001. október 3-5.
66 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2002. 82. ÉVF. medence cianobaktérium állományának kisebb diverzitása megmutatkozik az üledék akinétaállományának kisebb diverzitásában is. Mivel a Siófoki-medencében tömegesen csak két faj szaporodott el, és ezek a jelenségek sem voltak rendszeresek, évről évre ismétlődőek, nem véletlen, hogy e fajok akinétái uralták és uralják az üledéket. Gorzó (1987) 1984-1986-ban végzett kísérleteiben megállapította, hogy a Keszhelyi-medence üledékében az akinéták 80 %-a C. raciborskii volt. Eredményeink szerint a 1998-ban a C. raciborskii akinéták részesedése 2231 % volt. A két eredmény közötti jelentős különbség azonban nem feltétlenül jelenti az akinéta-populáció számottevő időbeli változását, az észlelt különbség adódhatott az eltérő kísérletes megközelítésből is. Gorzó (1986, 1987) a kicsírázott, a tápoldatban megjelenő fonalak alapján következtetett az üledékben levő akinéta mennyiségre. Az általa alkalmazott megvilágítás erőssége 10001500 lux (1000 lux = 12 |imól m" 2 s" 1, fehér fénycső esetén) volt. Figyelembe véve saját eredményeinket, ez azt sugallja, hogy Gorzó (1985, 1986, 1987) kísérleteit éppen azon a fényintenzitáson végezte, ahol a C. raciborskii az összes megjelent N 2-kötő cianobaktériumot legyőzve a legnagyobb mennyiségben képes csírázni és elszaporodni (Kovács et al. 1997). Az N rkötö cianobaktérium akinéták számának hosszútávú változása a KeszJielyi-medencében Az évtizedes változásokat tekintve megállapítható, hogy az üledékben levő összes akinétaszám a nyolcvanas-kilencvenes évek első felében tapasztalt emelkedése, majd később csökkenése párhuzamba állítható a cianobaktérium tömegprodukciók jelentkezésének gyakoriságával és mértékével (2. ábra). Keszthelyi-medence 2. ábra A nyári klorofill-a maximumok a víztestben és az összes akinétaszám változása az üledékben* a Keszthelyimedencében 1981 és 1999 között *Az 1984 és 1986-ban az adatok az üledék felső 5 cm-es rétegének összes-akinéta számát, míg az 1995 és 1998-ban az adatok az üledék felső 2 cm-es rétegének összesakinéta számát mutatják. Gorzó (1986) eredményei szerint a Keszthelyi-medencében három év alatt, 1984-1986 között a cianobaktérium akinéták mennyisége az üledék felső 5 cm-es rétegében megkétszereződött (9 * 10 3 ->• 2 * 10 4 akinéta cm" 3 üledék). Eredményeink szerint 1995 október végére a Keszthelyi-medence közepén a cianobaktériumok akinétaszáma tovább emelkedett mintegy két nagyságrenddel (1,42 * 10 6 akinéta cm' nedves üledék). Az akinéták mennyiségének ez a drasztikus megnövekedése a Balatonban a fonalas N 2-kötő cianobaktériumok évről-évre ismétlődő elszaporodásával magyarázható. A tömeges elszaporodást követően a fonalak egyes vegetatív sejtjeiből akinéták differenciálódnak, s a kifejlett akinéták elválva, a szomszédos sejtektől felhalmozódnak az üledékben. A Balatonban a hetvenes évek második felétől rendszeressé váltak a nyári cianobaktérium tömegprodukciók, 1992 és 1994-ben a klorofill-a koncentráció a nyáron elérte, sőt meghaladta az addig mért legmagasabb értékeket (262 Hg 1"', 200 ng l" 1), így az 1995 októberében az üledékben minden korábbit többszörösen meghaladó akinétaszám minden bizonnyal az előző évek tömegprodukcióinak eredménye volt. 1994 után azonban szinte "eltűntek" a vízből a N 2-kötő cianobaktérium fajok, ennek következtében három év alatt, 1988-ra az akinéták száma visszaesett 1,4 - 1,9 * 10 4 db cm" 3 nedves üledék értékre, azaz számuk két nagyságrenddel csökkent. Az akinéták eltűnésére kézenfekvő az a magyarázat, amely szerint az 1994 utáni években a N 2-kötő cianobaktériumok jelentős mértékű elszaporodásának hiányában az akinéta utánpótlás is elmaradt, és a korábban felhalmozódott akinéták szép lassan "eltemetődtek" az üledék mélyebb rétegeibe, hiszen Gorzó (1985) szerint 30 cm mélységben is található akinéta. Mindemellett akinétaszám csökkenést eredményezhetett az is, hogy a kicsírázott, de kedvezőtlen körülmények között szaporodó fonalak (amit az évről évre rendszeresen mérhető alacsony biomassza jelez) egy része utódot nem hagyva, vagyis akinétát nem képezve tűnt el (legelés, vírus lízis), valamint az is, hogy az akinétákat az üledéklakó állatok egyes tagjai folyamatosan fogyasztják. Eredményeink ismételten felhívják arra a figyelmet, hogy a cianobaktériumok akinétaszáma 1995 után nagyságrendekkel csökkent ugyan, de értéke még mindig megfelel az 1984-86-ban mért értékeknek, amiből két megállapítás is következik: (i) nem az akinétaszám csökkenése okozta a cianobaktérium biomassza erőteljes visszaesését az 1994 utáni időszakban (ii) az üledékben levő akinéták mennyisége továbbra is elegendő lenne a cianobaktériumok tömegprodukciójának inokulálásához. A cianobaktérium akinéták szerepe a tömegprodukciók kialakulásában Ha. a laboratóriumban meghatározott legmagasabb C. raciborskii akinétaszámból kiindulva (1 * 10 s db cm" 3 üledék) feltételezzük azt, hogy a felső félcentiméteres üledékrétegben lévő összes akinéta kicsírázik, akkor a csírázás 1 cm 2 felületen maximálisan 5 x 10 4 egyedet eredményezhet. Ha ezt átszámítjuk térfogategységnyi vízre - 2.5 m-es vízmélységet feltételezve - a Keszthelyi-medencében ez 200 ezer fonalat jelentene literenként, (ebben benne van 2-4 osztódás, amely szükséges az átlagos fonalméret eléréséhez), ez pedig 0.1 mg l" 1 algabiomasszának felelne meg. Ezzel szemben az alga tömegprodukciók idején a C. raciborskii biomasszája elérte a 30-60 mg 1"' értéket. Mindebből az következik, hogy az üledékben lé-