Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

XLIII. Hidrobiológus Napok: "Vizeink ökológiai állapota: természetvédelem, vízhasznosítás" Tihany, 2001. október 3-5.

6 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2002. 82. ÉVF. Dr. Uherkovich Gábor (1912 - 2002) Uherkovich Gábor, nemzetközileg ismert és elismert hidrobiológusunk talán az utolsó képviselője volt annak a tudós generációnak, amelynek munkássága a klasszikus algológia fénykorát idézi. Azt a korszakot, amelyre alapvetően természetben gyűjtött minták fénymikroszkópos vizsgálata, valamint a megfigyelt szervezetek részletes és pontos rajzokkal való dokumentálása volt a jellemző. Uherkovich Gábor földrészeket átívelő több, mint fél évszázados alkotói korszakában víztipológiai és algarendszertani szempontból egyaránt kiteijedt és sokrétű kutatómunkát végzett: szinte mindenféle felszíni vizet megvizsgált patakoktól a tengerig. Nemzetközi elismertségét azonban elsősorban folyóvízi kutatásainak, valamint a zöldalgák fajokban leggazdagabb nemzetségének, a Scenedesmus nemzetségnek a taxonómiai kutatásában elért kimagasló eredményeinek köszönhette. Uherkovich Gábor a Felvidéken, a mai Szlovákiában, Dobsinán született 1912. október 20-án. Főiskolai és egyetemi tanulmányait Szegeden végzi, miközben 1934-ben lehetőséget kapott arra, hogy fél évig a prágai Károly Egyetem hallgatójaként a világhírű Pascher intézetben dolgozhasson. 1937-38-ban egyetemi gyakornok Szegeden, majd 10 évig állami tanítóképző intézeti tanár lesz. 1947-ben Pécsre került, ahol az ott létesített Tanárképző Főiskola egyik alapítójaként a Növénytani Tanszéket vezette és létrehozta a hozzátartozó Botanikus Kertet. 1957-től akadémiai kutatóként a Szegedi József Attila Tudományegyetemen működő Tiszakutató Állomáson a folyó teljes hazai mederszakaszára kiterjedő algológiai vizsgálatokat folytat. Rövid szolnoki múzeumi kitérő után, 1972-ben került vissza Pécsre, ahol nyugállományba vonulásáig a Pécsi Orvostudományi Egyetemhez tartozóan a saját lakásában kialakitott laboratóriumban dolgozhatott. Széleskörű kutató tevékenységének legjelentősebb eredményei az alábbiak szerint foglalhatók össze: 1. Nagyszámú saját vizsgálattal megalapozva elkészítette a Scenedesmus nemzetség hazai kutatási eredményeinek összefoglaló kiértékelését, rendszerező monográfiáját (Die ScenedesmusArten Ungarns, 1966). A határozókönyvként is szolgáló kötet bővített változata angol szövegrészek közbe iktatásával később magyarul is megjelent. [Uherkovich G. és mtsai: A Scenedesmus zöldalga nemzetség (Chlorococcales, Chlorophyceae), különös tekintettel magyarországi előfordulású taxonjaira, 1995], 2. Alapadatokat publikált számos vízfolyás - köztük a legjelentősebb hazai folyók - fitoplanktonjának minőségi összetételéről és mennyiségi viszonyairól. Legelső dolgozataiban Dobsina környéki patakok, kisvizek, tőzegmohás lápok algológia vizsgálatával, annak módszertani, értékelési kérdéseivel foglalkozik. Ezzel kezdődik munkásságának egyik legnagyobb fejezete, a folyó vizek kutatása. Nehéz pontos adattal szolgálni, ha a vizsgált folyók számát próbáljuk megadni: a Duna föága és hazai mellékfolyói (Dráva, Rába), a Tisza, ennek számos mellék- és holtága, valamint mellékfolyói (Bodrog, Gölnic, Hernád, Körös, Labore, Maros, Ondava, Sajó, Szamos, Tapoly, Tarca, Zagyva) és a Zala. Emellett számos külföldi folyóról közölt alapadatokat (albániai, szlovákiai, skandináviai, amazóniai folyók és a Visztula). Legnagyobb részletességgel a Tisza és mellékfolyóinak algaflóráját kutatta A Tisza-kutatással és minden későbbi folyókutató munkájával kapcsolatban két fontos módszertani elemet feltétlenül ki kell emelnünk Az egyik az úgynevezett reptációs mintavételi módszer, amit ma folyókutatásban mind gyakrabban alkalmaznak. Ez lényegében a folyón lefelé haladó, a vízsebességhez igazodó rnmtavétel-sorozatot jelent, amivel nyomon kísérhető a fítoplankton faj összetételének, mennyiségének alakulása a vízfolyás mentén ugyanabban a víztestben. Uherkovich kezdettől fogva ezt a mintavételi módszert alkalmazza. A másik, hogy ő volt az, aki Európaszerte elsőként használta a folyóvízi fitoplankton kutatásban (is) legmegbízhatóbb Utermöhl-féle mennyiségi vizsgálati módszert. E két lényeges módszer segítségével Uherkovich olyan fontos megállapításokat tett a Tisza fitoplanktonjának fajösszetételéről, mennyiségének időbeni, térbeni alakulásáról, az alga-együttesek szaprobiológiai értékeléséről, amelyek sok tekintetben előremutatóak voltak, és ma is helytállóak. 3. Elkezdte az alig, vagy korábban egyáltalán nem vizsgált élőhelyek kutatását. Dyen feltáró jellegű vizsgálatokat végzett többek között a Balatonon (élőbevonatok, üledékfelszín), dunántúli tőzegmohás lápokon, természetvédelmi területek kisebb vizein, egyes Duna-Tisza közi szikes tavakon A hagyomány a szegedi protisztológiai iskolákban gyökerezik, ahol a Ge/e/-iskola kutatói a szikes vizek mikroszkopikus állat-közösségeit, a Györffy-iskola pedig az alga együtteseket kutatta Uherkovich első ilyen tárgyú közleménye a kunfehértói Fehér-tó algaflórájáról számol be. 4. A minden alga törzsre/divízióra kitérj edő kutatásai során több száz, a hazai algaflórára vagy a tudományra nézve új taxon leírása mellett lényeges kiegészítő adatokkal szolgált az édesvizekben ritka vörös moszatok ismeretéhez. Fontos szempont még ami munkamódszerére jellemző volt, hogy a vízmintákban előforduló teljes algaflórát vizsgálta Ezt természetesen csak nagyon alapos taxonómiai ismeretek birtokában lehetett megtenni. Kutatásai során műidig törekedett arra hogy az észlelt fitoplankton együttesek fajöszszetétele, mennyiségének alakulása és a vizsgált, megfigyelt környezeti tényezők között kapcsolatot találjon. Például a fitoplankton összetételének évszakos változásait elemezve a vízhozam változásokat és annak a turbulencia viszonyokra gyakorolt hatását hangsúlyozza A lebegtetett hordalék öszszetétele, mennyisége a víz átlátszóságán keresztül a víz fényklíma viszonyait befolyásolja Ez pedig a fotoszintézisre, az algák szaporodására van számottevő hatással. Laboratóriumi kísérleteket ritkán, csak egyes taxonómiai kérdések tisztázása céljából végzett. Uherkovich Gábor tudományos eredményeit az 1960-as években szinte jobban ismerték külföldön, mint idehaza. Finnországban az akadémia külső tagjává választották, miközben itthon a Tudományos Minősítő Bizottság 18 évre elfektette nagydoktori értekezését [A Tisza lebegő paránynövényei (A Tisza fítoszesztonja), 1971], Majd csak 1990-ben nyeri el az akadémia doktora fokozatot. A Szlovák Botanikai Társaság 1996-ban a Holuby Emlékérem adományozásával ismerte el a szlovák algaflóra feltárásában végzett munkáját. A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztálya 1997-ben neki ítélte az Eötvös-koszorút, amit azok a tudósok kaphatnak meg, akik tudományos teljesítményük alapján méltóak az akadémiai tagságra, de koruk miatt már kívül esnek a választhatók körén. Noha 1957-ben elvették tőle a katedrát, oktató tevékenysége valójában sosem szűnt meg, életpályájának mindvégig