Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

4. szám - Tamás Enikő Anna–Kalocsa Béla: Hozzászólás a fokokról szóló cikksorozathoz

TAMÁS E. - KALOCSA B.: Hozzászólás a fokokról szóló cikksorozathoz 243 dául Dusnokon a Sárközi-I. sz. csatorna = Vajas = Vájás = Fok. Foktőn pedig a Fok = Csorna-Foktői csatorna. Ezek a vizek az ármentesítéskor a mentett oldalra kerültek. Dyen még a Matkó-fok, a Méhész-fok, stb. 4.) A Gemenci hullámtéren a hullámtéri medermaradványokat egymással és a főmederrel összekötő mélyvonulatok neve a fok. Mivel a fenti első definíciónak vajmi kevés köze van a tárgyalt témához, a továbbiakban ettől eltekintünk. Megpróbáljuk belátni, hogy a másik három meghatározás tulajdonképpen ugyanazt a geológiai képződményt jelenti. Abban az időben, amikor még nem volt az embernek sem szándéka, sem eszköze a folyamszabályozáshoz, a Duna a magyarországi alsó szakaszon, mint minden alluviális folyó, békésen kanyargott, magasparttól magaspartig, völgye teljes szélességét bejárva, árvíz idején néha elöntve azt. A szakirodalomban a meanderező folyók természetéről bőven találhatunk forrásokat. Nem célunk, hogy ajelenséget leíijuk. A fokok szempontjából a meanderezés azért fontos, mert a természet alkotta fok a meanderezés A fokok szempontjából a meanderezés azért fontos, mert a természet alkotta fok a meanderezés "melléktermékeként" jön létre. (Itt persze nem állítjuk, hogy minden fok természetes képződmény). Amikor a túlfejlett kanyarulat, a meander „nyaka" átszakad, akkor az elhagyott kanyarulati mederszakasz az átvágódás helyéhez legközelebbi szakaszain gyorsan feltöltődik a főmederből származó hordalékkal, a hurok főmedertől távolabbi részei pedig lassan töltődnek: igy keletkeznek a holtágak Ez a folyamat jól megfigyelhető, amint az is, hogy egyrészt a mellékággá váló kanyarulat feltöltődő "torkolatai" közül a felvízi töltődik fel gyorsabban (pl.: a Duna 1488 fkm szelvényében kiágazó Rezéti-Duna és a benne kialakult Senki-sziget), másrészt, hogy az elhagyott meder feltöltődő alvízi szakaszán kanyargós, másodlagos meder alakul la alacsony vízállásnál, amely a holtág vízterét a főmederrel öszszeköti. A jelenség a szabályozatlan, alluviális folyószakaszokon világszerte megfigyelhető, és kialakulásának feltételei a folyóvölgy talajának, azaz a folyó lerakott hordalékának jellemzőiben és az energiaviszonyokban keresendők. Amint a lefűződött kanyarulat holtággá vált, és medrét kisvíznél csak a friss feltöltődésben kialakult másodlagos meder köti össze a főmederrel, az árhullámok a hullámtérre ezen a másodlagos medren keresztül lépnek ki először, és a főmederből szállított - görgetett és lebegtetett - hordalékot a lefííződött kanyarulatba egyre messzebb beviszik, és ott lelassulva lerakják. Következésképpen a feltöltődő szakasz, és vele együtt a benne kialakult másodlagos meder egyre hosszabbodik. Megfigyelhető, hogy az árhullám levonulásakor a holtág vize ezen a csatomácskán keresztül ürül vissza a főmederbe (de eső után kialakuló nagyobb pocsolyákban is hasonlót láthatunk: ahol nem teljesen sík a terep, leürülésük egy kis, kanyargós csatomácskán át megy végbe). Mivel ezekben a másodlagos medrekben gyakorlatilag csak stagnáló vízállások esetén nincs vízmozgás - áradáskor a holtág felé, apadáskor a főág irányába áramlik bennük a víz -, az ilyen csatornák kifejlődésük után viszonylag hosszú ideig stabilak maradnak (minél nagyobb a mögöttük lévő víztér, annál tovább), és medrük csésze-szelvényűvé alakul Előfordul azonban, hogy ahol a mellékág gyakran kap hordalékban gazdag vizet, teljes hosszán olyan mértékben beszűkül, hogy gyakorlatilag egy hosszú, kanyargós fokká válik a folyó egykori medre. A meanderező folyó időközben tovább vándorol, és fejlődése során elérheti azt az állapotot, hogy az a mederszakasz is lefűződik, melyből eredetileg a holtágunk torkolatai ágaztak ki. Ekkor a holtág másodlagos csatornája (foka) már egy másik, fiatalabb holtágból ágazik ki, és, mivel a főmederből érkező hordalék már az újonnan kialakult holtágban lerakódik, feltöltődése lelassul, állapota ettől kezdve sokkal lassabban változik (a gemenci Decsi Kis-Holt-Duna és Nagy-Holt Duna a kettőt összekötő Pap-fokkal talán ilyen). A jelenség illusztrálására a Bajától észak-nyugatra fekvő Cserta esetét választottuk: a szabályozás előtti és a jelenlegi térképrészleteket összehasonlítva látható, hogyan lett az egykori főmeder egyes szakaszaiból fok(7. ábra) y-; r y 1800. (a Cserta a főmeder) 1900. (a Vén-Duna a főmeder) 1. ábra 2000. (az átvágás a főmeder) Amint a példa mutatja, szűkebb élőhelyünkön, a Dunavölgyben nagyon valószínű, hogy mielőtt az ember a folyam életébe beavatkozott volna, a Dunán a fenti törvényszerűségek érvényesültek. A mai napra azonban annyira lecsökkent a hullámterek mérete, hogy talán csak elvétve, vagy egyáltalán nem találhatunk olyan helyet, ahol bizton kijelenthetjük: ezt bizony a természet formálta ilyenre. A Gemenc jó kutatási területnek ígérkezik, ha fokokról van szó: természetesen lefííződött, nagyon régi medrek és mesterségesen, a folyamszabályozás idején átvágott kanyarulatokból lett mellékágak szövevénye alkotja az itteni vízrendszert. A probléma azonban több szempontból is összetett. Itt említést kell tennünk az ember természetet - nem pejoratív értelemben - kihasználó, azaz hasznosító, vagy ha úgy tetszik, gazdálkodó életmódjáról. A Gemeneben természetes úton keletkezett, átalakított, mesterségesen kialakított fokokat egyaránt találhatunk. Két, egymástól történelmi értelemben vett időben elkülönülő emberi tevékenység-típusról, és ezek - fokokkal kapcsolatos - következményeiről kívánunk írni A folyamszabályozások megkezdését tekintjük ebben az értelemben határvonalnak, amely a XIX. század elejére tehető. Az ezt megelőző időben, az úgynevezett "klasszikus fokgazdálkodás" időszakában a folyómenti emberek felfedezték a fokok kínálta egyedülálló halászati lehetőséget: a rekesztő-