Hidrológiai Közlöny 2002 (82. évfolyam)

4. szám - Scheuer Gyula: A hideg karsztvizek mésztufáinak vizsgálata és főbb típusaik

228 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 200 2. 82 . ÉVF. 4. SZ. esetben, ha azt a külső helyi körülmények nagymértékben e­lősegítik (3. ábra). Ez abból ered, hogy a hőmérsékleti és e­gyéb adottságok miatt a vegetáció nagy magasságban (4000 m felett) is megtalálható. Ismerve az ilyen magashegységi éghajlati viszonyokat az is rögzíthető, hogy a mésztufa képződésnél nemcsak a tél o­koz periodicitást, hanem a jelentős nappali és éjszakai hő­mérséklet különbség is. 4. A mésztufa képződés sebessége A mésztufa képződés dinamikájára, ill. sebességére vo­natkozóan számos vizsgálat történt. E vizsgálatok eredmé­nyei bebizonyították, hogy a mésztufa kiválásának sebessé­gében és mennyiségi alakulásában az éghajlati adottságok­nak alapvető és meghatározó szerepe van. Az egyes recens mésztufa előfordulásoknál végzett vizsgálatok és megfigye­lések alapján megállapították, hogy Európában a mai éghaj­lati adottságok mellett a mészakkumuláció három féle válto­zatát lehet megkülönböztetni. Ezek a következők: a. teljesen szünetel, nincs kiválás; b. gyenge vagy erősen korlátozott; c. csökkent mértékű a korábbi időszakhoz képest. A mésztufák képződésének sebességére többek között Delgiovine A. (1986) közölt adatokat. Vizsgálatai szerint Franciaország mediterrán övezetében a holocénen belül a legdinamikusabb mészkiválása 9 300 - 6 000 évek között volt, amikor 8 - 12 m vastagságú mésztufa halmozódott fel. Szemléletes példa még a mésztufa képződés gyorsaságá­ra a görögországi Edesszánál fekvő ókon város (Aigai), amelyet a karbonátanyag teljesen betemetett és az egykon városfalakat is kb. 1 m vastag mésztufa borítja. A francia mediterrán térségben végzett vizsgálatokból azt a következtetést vonták le, hogy a mai mésztufa előfordulá­soknál a legdinamikusabb mészkiválási időszak a holocénen belül, annak első felében volt, és ahhoz képest a mai jelentő­sen csökkent mértékű. Bögli A. (1978) hivatkozva a C[4-es kormeghatározá­sokra, megállapítja, hogy Közép-Európában a mésztufa képződés fő időszaka a holocénen belül az atlanti éghajla­ti fázis az 5000-2500 évek között volt, de megemlíti Gro­schopfra hivatkozva, hogy a korai szubatlantikumban is jelentős kiválás történt. Bögli A. szerint a legdinamiku­sabb kiválás csak meleg-nedves éghajlat alatt lehetséges, mert ekkor nagy a biológiai aktivitás és emiatt kialakul egy emelt szintű mész-C0 2 rendszer, így több mész van oldva a karsztvizekben. Ezért mészben gazdagabb vizek léptek a felszínre, mint napjainkban, és a meleg-párás környezetben a víz felmelegedése és egyéb tényezők köz­reműködése miatt erőteljesen növekszik a mészkicsapó­dási hajlam A fentiekből megállapítható, hogy az európai ismert és jelentős mésztufa előfordulásoknál a képződés fó idősza­ka nem a közelmúltra és napjainkra esik. A jelenlegi eu­rópai éghajlati tartományokban a képződés dinamikája vi­szonyítva a holocénen belüli egyes időszakokhoz, (boreá­lis, atlantikum) képest lényegesen csökkent, ill. szünetel, amely azt bizonyítja, hogy a mésztufa keletkezésének fo­lyamata milyen érzékenyen reagál akár pozitív, akár ne­gatív irányban a környezeti változásokra. Megállapítható, hogy a mésztufa képződés dinamikája, sebessége egyes típusoknál, mint pl. a karsztos vízfolyá­sokban felhalmozott mésztufáknál, földtani értelemben ál­talában rendkivül gyors, mert ha a mészakkumulációhoz szükséges feltételek kedvezően esnek egybe, akkor 2000­3000 év alatt akár 10 m vastagságú mészkiválás is történ­het. Ebből következik, hogy a földtörténeti eseménysorok láncolatában csak egy rövid időtartamra adhatnak fontos és lényeges információkat. Továbbá, a kiválás sebességé­ből következtetni lehet egy adott térség kisebb-nagyobb éghajlat változására is. Ezért a mésztufa egy olyan kőzet­féleség, amely visszatükrözi a környezetében végbement olyan változásokat, amelyek keletkezés-körülményeit a­lapvetően meghatározzák, és ebből egy adott időszakban lezajlott földtörténeti eseménysor rajzolható fel. Vissza­következtethetünk - bizonyos korlátok között - az adott éghajlatra, azon belül a hőmérsékletre, a csapadék meny­nyiségére, eloszlására, halmazállapotára, a vegetációra, a karsztdenudáció mértékére, a karsztvíz-háztartási viszo­nyokra, a források oldott mésztartalmára, és mindazokra a folyamatokra, amelyek közvetlenül vagy közvetve az éghajlati viszonyokkal állnak kapcsolatban. Az előzőekben tárgyaltak alapján levonható az a kö­vetkeztetés is, hogy a negyedidőszakon belül a mésztufák keletkezéséhez szükséges feltételek meleg-csapadékos éghajlati fázisokban voltak a legkedvezőbbek. Ebből a­dódóan a pleisztocénen belül az interglaciális vagy in­terstadiális időszakok éghajlatára és azon belüli klímain­gadozásokra lehet visszakövetkeztetni 5. A mésztufák osztályozása és tipizálásuk A mésztufák osztályozásával és tipizálásukkal számos szerző foglalkozott, és ebből adódóan szerteágazó, kü­lönböző szempontú csoportosítások találhatók az iroda­lomban Ezeknél legtöbbször a mésztufa geológiai és ge­omorfológiai helyzetéből indultak ki, kiragadva egy-egy fö jellemzőt, és emellett figyelembe veszik esetenként a vegetációt is. De történtek még kőzettani és ásványtani szempontú csoportosítások is. E változatosság abból adó­dik, hogy a mésztufa olyan kőzetféleség, amelynél rendkí­vül nagyfokú változékonyság tapasztalható mind a képző­dési helyben, mind pedig a kiválás alaki megjelenésében és a vegetációhoz való kapcsolatában. Megfigyeléseim szerint még egy nagy előforduláson belül is helyről-helyre változnak a keletkezési és a kiválási körülmények, és eb­ből adódóan a kőzetre jellemző különböző megjelenési, ill. alakulati formák. Egyes csoportosításoknál hiányolha­tó, hogy nem, vagy csak énntőlegesen vettek figyelembe vízföldtani és egyéb olyan tényezőket, amelyek együtte­sen, de külön-külön is befolyásolják és meghatározzák e kőzetféleség alapvető típusjellemzőit. Egyes szerzők helyesen megkülönböztetnek a vegetáció­nak a képződésben való részvétele alapján organikus és in­organikus mésztufát (calc-sinters). Ezen belül a növényzet alapján alga és mohatufát, stromatolites és oncoidos kiválási formákat. Az inorganogén kiválásoknál pedig mésziszapot (calcareous muds) és mésztufának egyéb formáit (sinter crusts), amelyekben a vegetáció már nem játszott szerepet. A geomorfológiai és hidrológiai szempontú osztályo­zásnál is változatos megnevezések vannak az irodalomban. Ilyen szempontból Chafetz H. S. - Folk R. L. (1984) a mésztufáknál (travertmóknál) az alábbi típusokat sorolják fel: a.) vízeséses vagy kaszkádos lerakódások (Waterfall or cascade deposits), b.) tavi üledékek vagy kiválások (lake­fill deposits), c.) halmok, kúpok és legyező alakú kiválá­sok (mounds, cones and fans deposits). Ezen belül még to-

Next

/
Thumbnails
Contents