Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

5-6. szám - XLII. Hidrobiológus Napok: „A magyar hidrobiológia időszerű kérdései az ezredfordulón” Tihany, 2000. október 4–6.

448. HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2001. 81. ÉVF. 5-6. SZ. A Velencei-tó biológiai állapota Reskóné Nagy Mária, 1 Ponyi Jenő 2, Szító András 3, Kiss Gábor 1, Ács Éva 4, Borsodi Andrea 4 'Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség, 8000. Székesfehérvár, Balatoni u. 6. ZMTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, Tihany, 3Hahenyésztési Kutatóintézet, 5540. Szarvas, Anna-liget 8. 4Eötvös Loránd Tudomány Egyetem, Mikrobiológia Tanszék, 1088. Budapest, Múzeum krt. 4/A. Kivonat A Velencei-tó élővilágának természeti értékeiről, ökológiai állapotáról számos munka született. Köztük igen értékesek az "elörege­dett" tó "megfiatalítása" előtti eredmények A tó rekreációja korunk igényeként jelentkezett. Eredménye a tó mai arculata: a termé­szetvédelmi terület és a nagy kiteijedésü üdülő tó. Vízminőségük ellenőrzése a rekreációtól kezdődően folyamatos. Az 1980-as évek végétől a vízhiány ökológiai következményeinek követésére az általános jellemzőket tartalmazó mérőprogram hidrobiológiái jellem­zőkkel bővült, majd 1995-től kormányzati döntés írta elő a tó vízének és üledékének monitoring jellegű vizsgálatát A monitoring programban a biológiai jellemzőkkel való értékelés (biomonitoring) is helyet kapott. Eredményeként mára elindulhatott az az össze­tett tevékenység, amely segíthet feltárni azokat az alapvető életközösségeket, amelyek a víz- és üledékrendszer egészéhez szervesen hozzátartozva, a tavi változások okainak, irányainak felismerését, a vízi élet törvényszerűségeinek megértését szolgálják Kulcsszavak: Velencei-tó, rekreáció, vízminőség, ökológia, biológiai állapot, monitoring Bevezetés A természetesen eutrofizálódott, szélsőséges vízjárású, sajá­tos vízforgalmú szikes tó mai formája a századforduló tájékán, a Nádas-tó lecsapolásával és vizének szabályozható elvezetésével (Dinnyés-Kajtor csatorna) alakult ki. A kor igényeit követve, ü­dülő tóvá való átalakítása érdekében 1960-tól újabb, a vízgyűj­tőre is kiterjedő, rekreációs munkálatok kezdődtek. Ekkor került sor a tó partszabályozására (1962-1985), a Zámolyi és Pátkai tározók megépítésével és a Császár-víz mederrendezésével víz­szintszabályozására (1970-1975) és medrének (1970-1985) re­konstrukciójára (Karászi, 1984). A beavatkozással sokszorosá­ra nőtt turisztikai kihasználtsága, ökológiai állapotában pedig változások sora kezdődött. A rekreációt követően a víz minősé­gét mindenkor érzékenyen befolyásoló időjárási tényezők közül, 1991 és 1993 között, a szárazság okozott krízis állapotot. A víz­hiány miatt erősen károsodó élővilágát csak a tó vizének pótlása (mesterséges vízpótlás, később a csapadék) mentette meg (Res­kóné, 1999. a). A krízishelyzet komoly szemléletváltást eredmé­nyezett. Újabb kormányzati intézkedésekben a tó turisztikai érté­kei mellett kiemelt hangsúlyt kapott a természetvédelmi értékek (vízminőség, ökológiai állapot, természeti állapot) megőrzése, megóvása. Ma a tó vízminőségének, következésképpen ökoló­giai állapotának ellenőrzésére monitoring működik. Ennek mérő­programjában a fizikai és a kémiai vizsgálatokkal párhuzamosan a karakterisztikus élőhelyek (pl. szulfiirétum, nyílt vízterek) élet­közösségeinek megismerésén alapuló (fito- és Zooplankton, fito­tekton, meio- és makrozoobentosz, baktériumközösségek) bioló­giai monitorozás is működik (Reskóné, 1999 b, c.). Az ezredfor­dulóra párhuzamosan megjelentek azok a többnyire önszervező­désű műhely munkák, amelyek új típusú megközelítéseikkel szintén a tó megismerését szolgálják (Acs és mtsai 2000; Bor­sodi és mtsai 2000; Micsinai és mtsai 2000; Vladár és mtsai 2000). A tó biológiai állapota, vízminősége a rekreáció e­lőtt és idején A legkorábbi nem publikált botanikai megfigyelések Kitaibel Pál (1799) nevéhez fűződnek. A tó és környéke florisztikai, botanikai, növényföldrajzi viszonyairól sokkal később Boross (1954) munkáiból értesülhetünk. Szerinte a Velencei-tó a Fertőhöz és a Palicsi tóhoz hasonlóan egy nagy alföldi szikes tó, amely növényzetére fajszegénység jellemző. A tó nádas területeiről, úszólápjairól a legtöbbet Balogh (1969) eredményeiből tudhatunk meg. Terepbejá­rásai során ritka lápi növényekkel - köztük a Liparis loeselii (L.) Rich, nevű orchideával - igen érdekes lápi vegetáció-foltot talált. A fajnak ezekben az években itt volt az egyedüli biztos hazai lelőhelye. A korai, lecsapolás előtti idők jellemvonásait őrző, relíktumnak tekinthető ú­szólápokra Dinnyés környékén lelt rá (1971). A tó keleti medencéjében már akkor elszikesedett, szikesmocsári nö­vényzetű úszólápokat lehetett találni. Borhídi (1969) a Schoenoplectus litoralis harmadik hazai élőhelyét itt írta le. Kiss és munkatársai (1973) a Lángu-tisztás melletti ú­szólápon tőzegmohát fedeztek fel. Később Balogh is tő­zegmoha előfordulásokat - köztük hazánkra új fajként - a Sphagnum girgensohniit találta Az agárdi térségben az úszólápok elszikesedésének különböző stádiumait vizs­gálva a ritka fajok nagy aránya mellett feltűnő fajszegény­séget állapított meg, amit az úszólápi flóra jellegzetes sa­játosságaként írt le (1980). 1958-1982 között a Velencei-tó alacsony hidrozooló­giai kutatottságáról számol be Ponyi (1984). Allatökoló­giai eredményeket Bérezik (1961, 1967) közölt, aki mak­rozoobentosz vizsgálataival a tó különböző víztájainak el­térő minőségére mutatott rá. Később a tó úszóláp-világá­ban Andrikovics és mtsai (1973) végeztek vizsgálatokat. Gulyás (1980) Zooplankton eredményeiről számolt be. Botanikai értékeivel madártani értékei egyenrangúak. A tó algaflóráját Halász (1940), Bartha, Ixikatos, (1978), majd Ács és Buczkó vizsgálták (1994). Lakatos planktonikusan oligotróf vízminőség mellett a bentikus eutrofizálódás jelenségét ismerte fel (gyökerező hínárok, fenéklakó algagyepek). Vízminőségéről az 1960-as évek elejéig csak szórvá­nyos adatokkal rendelkeztünk (Sédi, 1936; Donászy, 1953). Az első rendszeres vizsgálatokat Schiefner és Gre­gács (1964) végezte. Eutrofizálódásának tanulmányozá­sa, biológiai és kémiai állapotfelvétele 1969-től kezdődött a V1TUK1 szakembereinek közreműködésével. Rendsze­res vizsgálódás és vízkémiai mérések segítségével ma is kiindulásként szolgál Felföldy (1973) csoportosítása, aki az addig leírt víztájakat öt eltérő típusba sorolta (sötétbar­na, szürke, átmeneti, algás barna és zöld vizek). Megálla­pítást nyert, hogy a zöld vizek a növényi tápanyaggal szennyezett patakok vizének eredményei. A vízminőség­romlás teijedésének a víztájakat körülvevő nádasok állták útját. Ma ez a Madárrezervátum területén tapasztalható leginkább. A vízminőségvédelemben, a növényi tápanya­gok visszatartására, illetve a kommunális terhelésből ere­dő bakteriális szennyezés mértékének csökkentésére, elő­relépést jelentett a tó keleti felének (Fürdető) fő vízadójá-

Next

/
Thumbnails
Contents