Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

4. szám - Hajós Béla: Magyarok a nemzetközi szervezetekben és a határvízi együttműködések

Millenniumi konferencia, 2000. december 11-12 243 Melyek a legfontosabb sokoldalú együttműködések? A sokoldalú nemzetközi együttműködések közül a következőket tartjuk kiemelendőnek: • A Helsinkiben, 1992-ben aláírt Konvenció a határokat átlépő vízfolyások és a nemzetközi állóvizek védelméről és használatáról • Az ún. Szófiai, v. Duna konvenció, a Duna védelmére és fenntartható használatára irányuló együttműködésről • Az 1948-as belgrádi Konvenció a dunai hajózás rendjéről, valamint, • A nemzetközi vízfolyások nem-hajózási célú használatának jogáról New Yorkban, 1997-ben aláírt egyezmény. A Helsinki Konvenció 1996-ban történt hatálybalépését követően, Magyarországon nemrég került kihirdetésre. A Konvenció szerint: A Szerződő Felek vállalásai alapvetően a határokon átterjedő hatások megelőzésére, ellenőrzésére és csökkentésére irányulnak. A Konvenció előírja, hogy a határvizeken érdekelt szomszédos országok az egyenlőség és a kölcsönösség alapján kössenek két-, vagy többoldalú megállapodásokat, hogy megelőzzék, ellenőrizzék és csökkentsék a felszíni és a felszínalatti vizeket érő, az öko-rendszereket károsító, határokon átterjedő kedvezőtlen hatásokat, beleértve a kockázatos anyagok okozta, valamint a hő- és a sugárszennyezést; az ipari, lakossági, mezőgazdasági szennyezéseket és nem körültekintő vízhasználatokat. Előírja azt is, hogy ahol már hatályban vannak ilyen megállapodások, a Felek küszöböljék ki az esetleges ellentmondásokat azok és a Konvencióban foglaltak között. Rendelkezést tartalmaz arra nézve, hogy a határvizeken a vízhasználatok az érintett országok szempontjából ésszerűek és méltányosak legyenek, figyelembe véve a határokon átnyúló vonatkozásokat olyan tervezett tevékenységek esetében, amelyek várható hatása ezt valószínűsíti. A Konvenció idézett megfogalmazása ellenére, elsősorban és szinte kizárólagosan környezetvédelmi, vízminőség-védelmi kérdésekkel végeredményben a határvizekkel foglalkozik. Bevezeti ugyan a "határokon átterjedő hatás" fogalmát elsősorban "a szennyező fizet" elv elfogadtatása érdekében. Az ár- és belvizeket nem említi, pedig számunkra az ezekben a témákban való együttműködés létfontosságú. A Konvenció keretében annak érdekében folytatandó sokoldalú szakértői tevékenység részére megállapított öt prioritás a hangsúlyokat jól kifejezi Ezek a következők; • Az integrált vízgazdálkodás és az öko-rendszerek. • A területi szennyezés szabályozása. • Az emberi egészség és a vízellátás. • Közös testületek. • Segítség az átmeneti állapotú országoknak. Az alrégiók együttműködésének előmozdítása. A két- és sokoldalú vízügyi egyezmények megalkotása, felülvizsgálata, alkalmazása és végrehajtása. A Helsinki Konvencióban a vízgyűjtő rendezés és árvízvédelem önállóan kiemelt hangsúlyt nem kapott. Megállapításai számunkra mégis rendkívül fontosnak ítélhetők, mert erre támaszkodva lehetséges mind a meglévő egyezmények korszerűsítése, mind újabb területre és témákra való kiterjesztése, új szemléletű két és többoldalú egyezmények létrehozása. Mindehhez nagy segítséget nyújthat, hogy német javaslatra szó van egy árvíz-mentesítési árvízvédelmi kregészitő jegyzőkönyv megalkotásáról, melyhez a magyar szakemberek érdemben hozzájárulhatnak. A Duna vízgyűjtőjének megújuló édesvízi erőforrásain lényegében 13 állam osztozik. Mindezek következtében a vizek sebezhetősége aggodalmat vált ki nemcsak a közvéleményből, hanem a szakemberekből is. A Szófiai Konvenció a Duna vizének mennyiségi és minőségi megőrzését tűzte ki célul. A Szófiai Konvenció értelmében a Duna-medence egésze nemzetközi megállapodás hatálya alá került, beleértve a teljes vízkincset, vagyis a nevesítetlen mellékfolyókat és felszínalatti vizeket is. A vizek minősége, menynyisége a fenntartható gazdasági és lakossági használatok, a vizek okozta károk, a vízi és vízparti öko-rendszerek megőrzése egyenrangú kérdésként szerepel a Konvencióban. Számunkra rendkívül fontos, hogy külön rendelkezés vonatkozik a megfigyelő és riasztó rendszerek (árvíz, jég, balesetszerű vízszennyezések) megfelelő kialakítására és a riasztóhálózat megszervezésére. A Szófiai Konvenció szoros kapcsolatban van a Helsinki Konvencióval és annak előírásait a Duna-medencére alkalmazva jobban részletezi a felszínalatti vízkészletek és a szennyező források számbavételét, a monitoring rendszer kiépítésének szükségességét, nemzetközi vízmérleg készítését stb. A dunai hajózásról szóló 1948. évi belgrádi egyezmény, melynek a hajózásra vonatkozó operatív megállapításai és működése a vízgazdálkodás számára hajózóút kitűzése és a hajózási mélység biztosítása szempontjából jelent kötelezettséget. Ez utóbbi a gázlós Duna-szakaszokon nehezen teljesíthető előírásokat tartalmaz. A nemzetközi vízfolyások nem-hajózási célú használatának jogáról New Yorkban, 1997-ben aláírt konvenció a vizekkel kapcsolatos nemzetközi regionális, és vízgyűjtő-területi együttműködések biztos pillére lehet. Sajnos a ratifikálási folyamat rendkívül lassú, ezért nehezen jelezhető előre az ügy végső krmenete. Az előzőekben hivatkozott nemzetközi egyezmények, konvenciók fö céljaikban és címükben átfogó vízgazdálkodási célokat fogalmaznak meg, ezért számunkra egyértelmű cél lehet a vízkészlet-gazdálkodás, vízkészlet-megosztás, vízgyűjtő kezelés és vízkár-elhárítás gyakorlatának az együttműködési szándékok kifejtésének, programok bevezetésének a hangsúlyozása. Melyek az együttműködés fő formái? Jelenleg a leghatékonyabb együttműködési formákat a határvízi együttműködések jelenük, melyek árvíz- és belvízvédelmi együttműködésben, a vízkészletek közös meghatározásában és nem utolsó sorban közös vízminőség-mérésekben, alkalmasint pedig konkrét árvízvédelmr együttműködésben valósulnak meg. Ezek az együttműködések érdemben alig terjednek túl a határövezeteken,