Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

4. szám - Nováky Béla: Magyar mérnökök részvétele Mongólia vízgazdálkodás-fejlesztésében

ivuuciiiuuim Mjmciciicia, ucucuiuci 1 l-i

í tendenciáiból kiindulva vizsgálták a vízigények várható időbeli és térbeli alakulását. A vízigények várható alakulására végzett vizsgálatok eredményei szerint - növekszik az ország és adott régióinak az összes, és az egy före eső fajlagos vízigénye, - az egyes gazdasági ágazatokban eltérő ütemű növekedés következményeként lényegesen átalakul a vízigények szerkezete, a legelők vízellátásának vízigénye arányában erősen lecsökken, az ipar és az öntözés vízigényének aránya erősen növekszik, - a vízigények, ezeken belül az öntözési és ipari vízigények növekedésével együtt növekszik a vízigények koncentrálódása is, ami a korábbiaktól eltérő vízellátási gondokat vet fel, - a vízkészletek országon belüli rendkívül egyenetlen megoszlása, a góbi területeken a felszíni vízkészlet szinte teljes hiánya miatt a vízigényeket elsősorban megfelelő telepítési politikával kell tervezni, - a felszíni vízkészlettel nem rendelkező góbi területeken elsősorban a felszín alatti vízkészleteket kell igénybe venni, amit esetenként a víz minősége korlátozhat, - a vízkészletek időbeli egyenetlen megoszlásából adódóan sok esetben és helyen szükség van a víztározásra, - a vízátvezetés csak végső esetben lehet indokolt, egyrészt jelentős költségei miatt, másrészt abból adódóan, hogy jelentős vízfelesleggel a jelenben sem, még inkább a távlatban, szinte egyetlen terület sem rendelkezik, - az országban általában, de különösen a vízkészletben szegény területeken szükség van a víztakarékos vízhasználatra, a vizek ismételt vagy többszöri felhasználására, az ipar esetében a száraz technológiák mind nagyobb arányú alkalmazására, - az ország nagy kiterjedése és a jövőben is ritka településhálózata miatt jelentősebb vízkárelhárítási feladat általában nem jelentkezik, vagy azok elkerülhetők megfelelő településpolitikával, - a vízgazdálkodás sikeressége érdekében nagyobb figyelmet kell fordítani a meglévő vízgazdálkodási létesítmények megfelelő üzemére, fenntartására, megóvására. Ma, 20-30 évnyi távlatban visszatekintve a kerettervezési munkákra, megállapítható, hogy sok folyamat nem úgy alakult, ahogy az a tervezés idején előrelátható vagy feltételezhető volt. Mongóliában is végbementek azok a politikai és azt követő gazdasági változások, amelyek minden bizonnyal a távlati tervezésnek is új kereteket és keretterveket adnak. Az azonban bizton állítható, hogy a magyar szakértők segítségével kidolgozott vízgazdálkodási kerettervek, az abban összegyűjtött és rendszerezett ismeretek az új rendszerű tervezéseket is nagy mértékben segíteni fogják. így épül a jövő a múltra, így maradhat fenn a magyar szakértők munkája a jövő Mongóliájában. A legelő-vízellátás: a vízgazdálkodás legfontosabb feladata A kerettervezési munkák egyik legérdekesebb, a magyar mérnökök számára is a hazai viszonyok között nem tapasztalt kihívásokat jelentő, újszerű megoldásokat kívánó feladata a legelő-vízellátás tervezése volt. 4JJ w~ A legeltetéses állattartás Mongólia meghatározó gazdasági ágazata. A mintegy 20 évvel ezelőtt végzett tervezés idejére a legeltetéses állattartás klasszikus nomád formája - amikor a legelő-váltó gazdálkodás évszakonként és évenként követte az agroklimatikai-ökológiai optimum bolyongását lényegében megszűnt. A tervezés idejére a klasszikus nomád állattartást a ranch gazdálkodáshoz némileg hasonló, de szocialista tulajdonviszonyok között szervezett nagyüzemi gazdálkodás váltotta fel. A nagyüzemi gazdálkodás a klasszikus nomád állattartásnak az öt legeltetett állat: a birka, kecske, szarvasmarha, ló és teve egymást jól kiegészítő értékrendjét felborította, az állatállomány mozgását a nagyüzemi gazdaságok - az egyébként közigazgatási egységeknek is tekintett szomonok - határain belülre korlátozta. Az állatállománynak a gazdaság határain túlra mozgása csak katasztrófa helyzetben, kormányzati rendelkezésre volt lehetséges. Az állam a természeti erőforrásokkal: a legelőkkel, az állatállománnyal, a vízkészlettel, sőt a pásztorok munkaerejével lényegében korlátlanul rendelkezett. Az erősen centralizált gazdálkodási mód, a legelők tervutasításos használata azt igényelte, hogy bármely legelő bármely időszakban és bármely állat számára hasznosítható legyen. Ez azt is jelentette, hogy valamenynyi legelő területet vízzel el kell látni, ebből a feltételből indult ki - kellett, hogy kiinduljon - a legelő-vízellátás fejlesztési koncepciójának a tervezése. Jelenleg a magántulajdoni formák újraéledésével törekednek a hagyományos legeltetéses állattartás értékeinek visszaállítására. Csökken az állam szerepe, a pásztorok rendelkeznek legelő- és vízhasználati jogokkal Sorra szerveződnek a legelőközösségi körzetek, alakulnak meg a vízi társulatok. A szabadban, rideg körülmények között tartott állatok ivóvízigényét sokáig kizárólag a természetes vizek: a folyók, kisebb vízfolyások, egyszerűbb eszközökkel foglalt források biztosították. A vízfolyások vagy a források elapadása, a vízfolyások télen szinte teljes befagyása számos esetben gondot jelentett. Ezen a gondon segített az ásott, ú.n. pásztorkutak megjelenése, s mind nagyobb arányú elterjedése elsősorban az ország északi csapadékosabb felén. A 20. század második felében a pásztorkutak mellett megjelentek a nagyobb és egyenletesebb hozamú kismélységű mérnöki ásott, vagy vert kutak, majd a nagyobb mélységű fürt kutak is, különösen az ország déli, felszíni és felszín közeli vizekben szegény felében. Azokon a helyeken, ahol a legelő-vízellátás fürt kúttal sem oldható meg, nagyjából az 1970-es évektől kezdődően megjelentek a felszínen földtakarással elhelyezett tartályok. A tartályok csupán itatóhelyek, ezért azokat valamelyik viszonylag közeli kútból nyert, s tartálykocsikkal helyszínre szállított vízzel előzetesen fel kell tölteni. Amíg tehát a természetes vízforrások, az ásott és fürt kutak egyszerre víznyerő és itató helyek, addig a tartályok esetében ez a két funkció elkülönül. Minden itatóhelyhez meghatározott kiteijedésű legelőterület tartozik, amit döntően az határoz meg, hogy a legelőn tartott jószág milyen távolságot képes megtenni figyelembe véve az állat legelés közbeni haladási sebességét - két itatás között. Az állatfajonként és terepadottsá-