Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

3. szám - Kiss Ottó István: A vízminősítésben felhasználható bioindikátor tegzesek

KISS O. I.: A vízminősítésben felhasználható bioindikátor tei 175 vízbaktériumok és gombák (pl. Sphaerotilus, Fusarium és Leptomitus). Az előző fokozatokban domináló fonal alakú zöldalgákat a Stigeoclonium helyettesíti, a szennyvízzel szemben toleráns kékalgák és kovamoszatok pedig nyugodt helyeken nagyobb felületeket foglalnak el. III-IV. Minőségi osztály (Alfa-mezo-tól a poliszaprobig) Szennyezettségi fokozat: nagyon erősen szennyezett Jelzőszín: sárga/piros Ezen folyószakaszokban az erős szennyezés és oxigénhiány miatt messzemenően behatárolt életfeltételek alakulnak ki. Időszakosan oxigénhiány léphet fel, a szennyvíz bevezetése miatt. A víz gyakran elszíneződhet és erősen zavarossá válhat a lebegtetett hordalék és a gombák sodródása miatt. Az aljzat legtöbbször eliszaposodott. A finom szemcsés aljzat majdnem teljesen fekete, iszap szerű, olykor tisztán érezhető kénhidrogén szagot áraszt. A gyenge vízmozgású helyeken majdnem minden kő hátoldalának felülete feketére színeződik. A lenitikus területeken a legnagyobb kiteijedésü rothadt iszap lerakódásokban a vörös szúnyoglárvák, a Chironomus és a Polypedilum fajok valamint részben a Micropsectra és a toleráns Tanypodinen, Tubificidae és részben az Enchytraeidae (pl. Lumbricillus) fajok teijedtek el. A kemény aljzaton piócákat találunk. Az algalerakódás minőségileg és mennyiségileg csökken. Az áramlásban kimutatható, hogy a fonál alakú szennyvízbaktériumok és a kénbaktériumok mikroszkóppal megfigyelhető telepeket alkotnak. A mikrobentosz főleg a csillós egysejtűekből, ostorosokból és baktériumokból áll. Egy önálló kiegyensúlyozott halpopuláció fennmaradása már nem lehetséges. IV. Minőségi osztály (Poliszaprob) Szennyezettségi fokozat: mértéken felül szennyezett. Jelzőszín: piros. E vízszakaszok teljesen elszennyeződtek a szervesanyag- és az oxigénhiány miatt. A víz a szennyvíztől gyakran elszíneződik. A szennyvíz lebegő anyagai és a gombák sodródása miatt a víz erősen zavaros az aljzatig. Legtöbbször az erős, rothadt iszaplerakódás jellemzi. Az áramlatban a kövek hátoldalán több-kevesebb nagy fekete vas (II) szulfid foltokat találunk, a lenitikus területeken pedig már a kövek felső és alsó oldala is fekete. Rothadási folyamatok uralkodnak, és a vizek sok helyen kénhidrogén szagot árasztanak. Az oxigén koncentrációja nagyon lesüllyedhet, vagy időnként teljes oxigénhiány léphet fel. Főleg baktériumok és ostoros egysejtűek, baktérium evő csillósok népesítik be tömegesen e vizeket. Tipikus faj a Colpodium colpoda. A fonal alakú szennyvízbaktériumok kevésbé gyakoriak, mint az előző fokozatban. A kénbaktériumok elérik a maximumukat, és tisztán látható bevonatokat képeznek. Az algalerakódás a III. minőségi osztállyal szemben minőségileg-mennyiségileg is redukálódik. A makrofaunában a kevés Chironomidae mellett (pl. Chironomus riparius, Ch. plumosus) néhány Tubificidae és levegőből lélegző fajok is előfordulnak. A környezeti tényezők biocönotikus indikációjának módszere Zelinka és Marvan (1961) a szaprobitási index kiszámításánál abból indult ki, hogy csak a szaprobitási spektrum szűken korlátozott területét kevés faj karakterizálja. Bár a legtöbb indikátor faj halmozottan lép fel egy bizonyos szaprobitási fokon, ennek ellenére más szaprobitási területen is kimutathatók. Mind az 5 minőségi osztály gyakorisági értékének összege megegyezés szerint 5*2 = 10. Ha minden osztályban egy hipotetikus faj ugyanabban a fokozatban lép fel, akkor annak szaprobitási valenciája: XOßctp 2 2 2 22 Olyan fajnak, mely kizárólag xenoszaprob víztípusban él, a szaprobitási valenciája ennek megfelelően: X Oßap 10 Az indikátorérték a szaprobitási valenciából vezethető le. Kétségtelen, hogy az első példában szereplő eurypotens fajnak csak alacsony indexértéke van: ez az 1. A második extrém stenopotens faj az indikátorérték csúcsértékével 5-tel adható meg. Sladecek (1964) állította össze az indikációérték fenntartásának szabályait. A speciális indikációérték egy társulás szaprobitási valenciájának lényeges kiindulási mértéke. Az 1. táblázat a fontosabb hazai Trichoptera fajok szaprobitási besorolását adja, felhasználva, módosítva Moog 1995-ben közölt munkáját. Köszönetnyilvánítás: A téma kidolgozását az OTKA T: 026479 és az AMFK 310/98 támogatás, a technikai kivitelezést Szabó Tamás hallgató segítette. Irodalom Andrikovics, S. & Kiss, O. 2000: Bioindikáció vízi gerinctelenekkel a Dunában. 3. Vízirovar lárvavizsgálatok a Duna magyarországi szakaszán. Hidrológiai Közlöny 5-6. 272-274. Felföldi L. 1984: Hidrobiológia szavakban. Vízgazdálkodási Intézet, Bp. OVH kiadvány, 1-250. Kiss O. 1999: A tegzesek rendszerezése és ökológiája. Könyvkézirat (in press). Kiss, 0., Szabó, T. & Mogyorósi, A., 2001., A Szalajka-patak vízminőségének állapota (poszter, bemutatva a Hidrobiológus Napokon, 2000-ben, a cikk leadva). Liebmann, H. 1951: Handbuch der Frisch- und Abwässerbiologie.-Oldenburg, München 588 pp. Moog, O. 1991: Biologische Parameter zum Bewerten der Gewässergüte von Fließgewässeren Landschaftswasserbau 1

1: 235-266, Wien. Moog, O. (ed.). 1995: Fauna Aquatica Austriaca. Wien. 1-200. Morse, J. C. 1999: Classification Hierarcy Trichoptera (Internet). Rosenberg, D.M.&V. H. Resh (editors). 1993: Freshwater Biomonitoring and Benthic Macroin

vertebrates. Chapman and Hall. New York. Schmera, D. 1999: Tegzesegyüttesek (Insecta: Trichoptera) közösségszerkezeti változásai a Bemecei-patak (Börzsöny hegység) mentén. Természetvédelmi Közlemények 8, pp. 173-183. Schmera, D. 2000: Figyelemre méltó tegzesfaj (Insecta: Trichoptera) előfordulása az országos fénycsapdahálózat gyűjtéseiben. Növényvédelem 36 (7), 357-358. Schmid, F. 1984: Un essai devaluation de la fauné mondiale des Trichoptéres. P.337 in J. C. Morse (editor). Proc. of the 4 International Symposium on Trichoptera. Dr. W. Junk, Publishers, Hague. Schwoerbel, J. 1993: Einführung in die Limnologie. 7., vollständig überarbeitete Aufl., UTB Nr. 31, UTB-ISBN 3-8252-0031-0. Sladeíek, V. 1964: Zur ermittlung des Indikator-Gewichtes in der biologischen Gewasseruntersuchung. Arch. Hydrobiol. 60: 241- 243. Sladeíek, V. 1973: Systems of water quality from the biological point of view. Arch. Hydrobiol., Beih. 7. Zelinka, M. & P. Marvan. 1961: Zur Präzisierung der biologischen Klassifikation der Reinheit fließender Gewässer. Arch. Hydrobiol. 57: 389-407. Zsuga, K. & Kiss, O. 2001., A cianid- és nehézfém szennyezés hatásának vizsgálata a Közép-Tisza vidékén a bioindikátor tegzesekre (Poszter, bemutatva a 2000. évi Hidrobiol.Napokon, a cikk leadva). A kézirat beérkezett: 2000. március 13. Az átdolgozás beérkezett: 2001. január 11.