Hidrológiai Közlöny 2001 (81. évfolyam)

3. szám - Dr. Benedek József (1876–1941) emléktáblájának avatása

XIV HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2001. 81. ÉVF. 3. SZ. Gabcíkovo/Bős-i Üzemvízcsatornás Vízerőműrendszer egyes elemeinek, környezeti hatásuknak megváltozását értékelni, minősíteni az érintett vízi, átmeneti és szárazföldi élőlénytársulások nézőpontjából A rendszer legfelső eleme a Cunovo/Dunacsúnyi Tározó. A miliőspektrum legjellemzőbb megváltozása a viszonylag szabad, folyami vízmozgás helyett az árvízszintet alig meghaladó, duzzasztással létrehozott tározóbeli vízmozgás. A korábbi folyószabályozási beavatkozások ugyan létrehoztak környezeti változásokat, a kérdéses szakasz életközösségére mégis a potamobiológiai (folyami biológiai) folyamatok maradtak a jellemzőek. A Tározó létrejöttével a jellemző folyamatok a limnobiológia (tavi biológia) felé tolódtak el. Mivel a Tározó duzzasztási szintje alig haladja meg az árvíz szintjét, ezért a duzzasztó művek nyílásait árvízkor (kisebb-nagyobb mértékben) szabaddá kell tenni. Ennek következtében ilyenkor a lefolyás potamológiai jellegű, tehát minden árvízkor újra és újra a potamobiológiai folyamatok válnak uralkodóvá. Minél kisebb a vízhozam, a Tározó annál inkább limnológiai jellegűvé válik és a limnobiológiai folyamatok annál inkább erősödnek. A Tározónak az üzemvitellel összefüggő szintváltozásai a környezeti valencia (az életközösségek tűrőképessége) szempontjából inszignifikánsak s-a szlovák tapasztalatok szerint - a tározóbeli életközösségek alkalmazkodtak a megváltozott viszonyokhoz. Második elemként a Tározó alsó részét és a hozzá csatlakozó Felvízcsatornát kell minősítenünk. A Rendszernek ez a kettős eleme nyíltfelszínű csatornaként (mederként) működő átfolyásos rendszer. Vízszintje ugyan a vízhozam függvénye, de a Gabcíkovo/Bős-i Vízerőmű konstans felvízszintje miatt csak kis mértékben változó. A jellemző környezeti folyamat potamologikus és így az életközösségekre a potamobiológiai folyamatok a jellemzőek. Mivel a felette lévő Tározó folyamatai a potamobiológia és a limnobiológia között átmenetet képeznek, ezért e kéttagú alrendszer felső része (a Tározó alsó fele, a Felvízcsatorna felső része) hidrobiológiailag átmenetet kell képezzen. Tekintettel arra, hogy a halfauna kivételével a hidrobiológiái ciklus többi elemének életciklusa nemigen haladja meg az egy hetet, ezért valószínűsíthető, hogy a Gabcíkovo/Bős-i Vízerőműnél és az azt követő Alvízcsatornában már a potamobiológiai folyamatok a dominánsak. Tehát mire az üzemvíz visszaérkezik a Dunába (Szapnál), addigra a "folyóvíz" ugyanúgy potamobiológiai jellegű, mint amilyen volt a felvízen, a Tározóba való belépés előtt, Bratislava/Pozsonynál. A másik ágon a "folyóvíz" útját követve a víz a Tározóból a Cunovo/Dunacsúnyi Vízlépcsőn keresztül a Dunakilitiig teijedő, elhagyott Duna-mederbejut. Az 1995. évi Kormányközi Egyezmény szerint e szakaszra 400 m

3/s vízhozam jut, ami 200-600 m

3/s között változhat, a vegetációs időszak és a felülről érkező vízhozam függvényében. Ez a vízhozam megoszlik a Mosoni Duna, a szigetközi öntözőrendszer és a Duna szigetközi hullámterének ágrendszere, valamint a (Dunakiliti alatti) elhagyott Duna-meder között. E vízhozam a felsorolt rendszerek ellátását biztosítja, sőt a Mosoni Dunában és a szigetközi hullámtéren árvízi szimulációt is lehetővé tesz. Hidrobiológiái szempontból a tápvíz a Tározó vize és így hidrobiológiái állapotát a potamobiológia és a limnobiológia közötti átmenet jellemzi. Tekintve, hogy a fogadó rendszerek "folyóvizű" rendszerek, ezért a potamobiológiai jellemzők a víz előrehaladása során erősödnek. A szlovák vizsgálatok még a halfauna vonatkozásában is ezt a változási tendenciát támasztják alá. E rendszerek mindegyike Szapnál, illetőleg Szaptól alvíz felé a Dunába torkollik (ahol már Szaptól kezdve a potamobiológiai jellemzők dominálnak), így hidrobiológiái kollízió nem valószínűsíthető, a szlovák tapasztalatok ilyen problémára utaló jelet nem találtak. E rendszerhez szerkezetileg hozzátartozik a Dunakiliti alatti elhagyott Duna-meder bal partján, a szlovák oldalon lévő hullámtér és ágrendszerének vízellátása. A Dobrohost'/Doborgaznál lévő vízkivételi mű a potamobiológiai állapotú üzemvízcsatorna vízéből táplálja a baloldali hullámteret és ágrendszerét. A kiépített kaszkádrendszer és átereszek segítségével az ágrendszereket kitöltő kisvíztől a hullámteret elöntő árvízig bármilyen vízállapotot létre lehet hozni. Említésre érdemes a szlovák vizsgálatok azon eredménye, miszerint a halfauna valenciáját meghaladó mértékű az a változás, melynek eredményeképpen a hullámtéri ágrendszerek elszakadtak az elhagyott Duna-medertől. A hullámtéri ágrendszerek voltak ugyanis a múltban a szaporodás bölcsői és ivadéknevelő terei és ezek elszakadása a főágtól (már a 19/20. századi folyószabályozások nyomán) szembetűnően rontotta a halfauna szaporodását. A szlovák javaslat ismételten viszszatér a főág és a mellékág rendszerek összekapcsolásának szükségességére anélkül, hogy erre érdembeli javaslatot megfogalmazna. A Cunovo/Dunacsúny-Gabcíkovo/Bős-i Üzemvízcsatornás Vízerőműrendszer a Duna kisalföldi szakaszán található. Ez a többszáz méter mélységű, üledékes kőzettel kitöltött mélyedés óriási vízkészletet tárol. A 19. század óta folyó beavatkozások (kezdetben ármentesítő, árvízi folyószabályozás, majd ezt követően középvízi szabályozás és a 20. század elején kisvízi szabályozás) a felszíni és a felszínalatti víz kapcsolatát alapvetően befolyásolták. A beavatkozások eredményeképpen a felszínalatti víz szintje (az emberi megítélés nézőpontjából) helyenként túl mélyre került a terepszínt alatt, másutt túlságosan megközelítette a terepszintet, s viszonylag szűk területen és csak kedvező időjárású években helyezkedett el az ember számára előnyös terepalatti mélységben. A Vízerőműrendszer megépítésével egyrészt lehetővé vált a felszínalatti víz intenzívebb táplálása (a Tározóból, a mellékágakból: Kis Duna és Mosoni Duna, a hullámtéri mellékág-rendszerekből, valamint mind a Csallóközben, mind a Szigetközben kialakított öntözőrendszerekből), másrészt a szivárgó csatornák és a lecsapoló csatorna-rendszerek útján a fölösleges víz elvezetése. Az előbbiek szerint a felszínalatti vízkészletet tápláló vizek státusa túlnyomórészt potamobiológiai, és ez nem látszik veszélyt jelenteni a felszínalatti vizek hidrobiológiái minőségére. Veszélyt az jelenthet, ha e vizek medrét olyan üledék borítja be, amely üledéken való átszivárgás toxikus oldatként (esetleg elegyként) jelenik meg a felszínalatti vízbe való beszivárgásnál. Ilyen jellegű veszélyre kizárólag a Tározó esetében lehet számítani, mert az egyéb csatornákban az áramló víz nagy sebessége toxikus üledék felhalmozódását gyakorla-