Hidrológiai Közlöny 2000 (80. évfolyam)

3. szám - Molnár Béla: Az 1999. évi belvíz okai a Duna–Tisza köze DK-i részén

MOLNÁR B. :Az 1999. évi belvíz okai a Duna-Tisza köz DK-i részén 133 Kérdés, hogy az infúziós lösz Ny felé a Duna-Tisza köz DK-i részén a futóhomok alatt meddig terjed. Miháltz I. (1966) korábban publikált munkájában Pálmonostora és a Budapest-Szeged vasútvonalig, valamint Zsombó, Domaszék határáig terjedően a futóhomok alatt Ny felé agyagos finom kőzetliszt kiterjedését adta meg. UNy Miháltz I. még korábbi munkájában (1959) az ATI VÍZIG területének földtani felépítéséről adott szakvéleményében még ettől nyugatabbra is homokos iszap, agyagos iszap rétegeket jelölt ki (6. ábra) Ha ennek a nyugati határát megnézzük, akkor az így megjelölt terület közel azonos azzal a területtel, ahol az 1999. év végi komoly belvizek voltak. Ez nyilván nem véletlen eevbeesés. ÍK 4. ábra: A Duna-Tisza köz K-i határán és a Tisza-völgy D-i részén futó III. sz. földtani szelvény (Miháltz /• 1959). (A szelvény helyét lásd az 1. ábrán. Jelmagyarázat a 3. ábránál) Geological profile of at east boundary of Tisza valley (flood plain) and on south part of Tisza valley (III. Geological profile) (Miháltz, I. 1959) (Local ofprofile see at Fig. 1.) (Key is at Fig. 3). 6. A DK-i Duna-Tisza köz és a Tisza-völgy vízföldtani viszonyai A medencék - mint amilyen a magyar Nagyalföld is elméleti folyási rendszereit Tóth 7(1963, 1971) dolgozta ki. Megállapította, hogy a medencékben három vízfolyási rendszer jelenik meg. A legnagyobb regionális, amely időben hosszan tartó és a teljes medencére terjed ki (7. ábra) Az átmeneti, vagy közbülső, rövidebb idejű. E kettő „szubhorizontális" határokkal különíthető el. A harmadik a helyi folyási rendszer, amely tulajdonképpen a talajvíz szivárgási folyamatát jelenti, és erősen függ a felszíni domborzattól. Ez „szubvertikális határokkal határolható le. Erdélyi M (1972) a Nagyalföld folyási rendszereit, vagyis beszivárgási (leszálló) és felemelkedő vízmozgási területeit is meghatározta. A Duna-Tisza közi vízáteresztő futóhomok, vagyis a Hátság beszivárgási terület. A K-i oldalon a 100 m tszf.-i magasságú terület feletti részén az ártézi kutak mindenhol negatívak, az ez alatti részeken pedig, eredeti szintjüket nézve, pozrtívak. Az utóbbi évtizedekben többek között az erős rétegvíz kivétel miatt sok esetben ezek szintje is a terepszint alá süllyedt. Ez a vízáramlás a köztes áramlásnak felel meg. Miháltz I. (1966) a Szeged környéki vizek mozgásával foglalkozva megállapította, hogy a Hátság felől a vizek a Tisza-völgy felé szivárognak (8. ábra) A Hátságon beszivárgó vizek részben a folyóvízi feltöltési ciklusok jó vízvezető mederüledékében (homokban) a Tisza folyó felé szivárognak. Ezt a megállapítást Tóth J. helyi áramlási elképzelését alkalmazva megállapítható, hogy a talajvíz nemcsak vízszintes, hanem felfelé tartó felemelkedő szivárgást is végez, amelyet a morfológiai különbség okoz (5. ábra 6). A fúrásoknál megütött (először elért) és a nyugalmi talajvízszint közötti mélységbeli különbségek is ezt igazolják. Az utóbbi javára ez több dm-t is elér. Sőt, volt olyan hely, ahol a fúrásból 24 óra elteltével a víz a felszínre „tört", tehát nyomás alatt van. A Hátság DK-i lejtőjén, ahol a felszíni futóhomok alatt már rosszabb vízvezető rétegek is vannak, infúziós, esetleg agyagos lösz (6. ábra), a felszínre hulló csapadék egy része a futóhomokon áthaladva a rossz vízvezető rétegek felszínén a Tisza-völgy felé szivárog. Ezt a Rózsaszék, illetve a Nagyszék Dk felé való lefolyása is mutatja (/., 4. ábra III szelvény). Emiatt a Duna-Tisza köz DK-i része és a Tisza-völgy „vízgyűjtőként" viselkedik.