Hidrológiai Közlöny 2000 (80. évfolyam)
2. szám - Nagy László: Az árvízi biztonság fejlődése
NAGY L.: Az árvízi biztonság fejlődése 113 maga után, és a töltéseket sok helyen a gyepre alapozták. Valószínűleg az árvíz iránti félelem volt az oka annak, hogy a sok gátszakadás sem kedvetlenítette el az építtetöket, és a töltéseket folyamatosan magasították, erősítették, a szakadásokat bezárták A Tisza szabályozásának megkezdésekor az összefüggő töltések építésével a biztonság megfogalmazása is változott. A biztonságot ekkor hosszú ideig a magas-partok közötti folyamatos, azonos (korona-) magasságú töltések jelentették. A töltés előírt magasságát a korábban tapasztalt legnagyobb árvízhez igazították, biztonsági magasság hozzáadásával. 2.3. Azonos keresztmetszetű töltések A kezdeti sikertelenségek ráébresztették az érdekelteket és a szakembereket arra, hogy a töltéseknek csak a magassági mérettel történő jellemzése nem elégséges. A szegedi katasztrófa utáni, 1880. évi, (az ú.n. Ordódy-féle) miniszteri előterjesztés megállapítja, hogy a korábban alkalmazott töltésméretek nem elégségesek, és javaslatot tesz a Tisza mellett az azonos töltésméretekre: Magassági biztonság: 1,0 méter Koronaszélesség: 4,0 méter Vízoldali rézsűhajlás: 1:3 Mentett oldali rézsűhajlás: 1:2. Ezek a töltésméretek kis változtatásokkal több, mint száz évig érvényben voltak, és a mentett oldali rézsűhajlás kivételével a ma előírt minimális szelvények is. A Tisza töltésein kialakult a hagyományos padkás szelvény. A 2 m-nél alacsonyabb töltések padka nélkül épültek. Az első padka a korona alatt 2 m-re, a második a korona alatt 3,5 m-re volt. A padkák szélességét 4,0 mben határozták meg, lejtésük 25 cm volt a 4 méteren. A szabvány-szelvények kialakultak a Duna mentén is azzal a különbséggel, hogy a dunai töltéseknél rendszerint nem készült padka. A fejlődéssel tehát egy-egy árvízvédelmi társulatnál kialakultak a jellemző, ú.n. szabvány- vagy típus-szelvények, vagyis az azonos keresztmetszetű töltések, amelyek a XX. században kb. a hatvanas évek elejéig jellemezték az árvízvédelem biztonságát (7. ábra). JOBBPART SZOLNOK FÖLÖTT __ _ iaio uiurn /ejies/ie£ j <_±_ J__ t895 utáni fejlesztés ' 79.0 — J9Í3-193? utáni fej/esites " jlÍLnf 1. ábra. Azonos kersztmetszetű töltések a Tiszán 2.4. Azonos biztonsági tényezőre kiépített töltések A biztonság tényezői lehetnek számszerűsíthetők, és nem-számszerűsíthetők. Műszaki szempontoknak megfelelő számszerűsíthető tényező a biztonsági tényező. Elsősorban a talajmechanika fejlődésével, a méretezési módszerek kialakulásával vált számíthatóvá a biztonság, a biztonsági tényező értéke. Ebből következett, hogy a töltéseket minimálisként előírt, azonos biztonsági tényezőre kell kiépíteni. A hagyományos - egyébként: determinisztikus - biztonsági tényező (jele régebben v, n, újabban k) definíció szerint a szerkezet (vagy szerkezeti elem) tönkremenetelét előidéző (0 és az akadályozó (R) hatás hányadosa k = — Q Megfelelő a biztonság, ha k > 1,0 és nem megfelelő, ha k < 1,0 . Elméletileg a k = 1 érték a stabilis és labilis állapot közötti átmenetet jelenti, de jól tudjuk, hogy ez az átmenet a különböző bizonytalanságok miatt inkább szélesebb tartománnyal jellemezhető. Ezért a biztonsági tényező értékét talajoknál minden esetben 1,2-nél nagyobbra veszik. Az árvízvédelmi töltések biztonsági tényezőjét részletesen az MSZ 10429-84 "Árvízvédelmi gátak terhelései és biztonsági tényezői" szabvány szabályozta. Ebben a
