Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)
2. szám - Bezdán Mária: A Tisza balparti mellékfolyóinak hatása az árhullámokra
90 HIDROLÓGIAI K . ÓZLÖNY 1999. 79. ÉVF. 2. SZ. vekedés felel meg. Ami más szavakkal kifejezve azt jelenti, hogy Tiszafüreden kb 1,6 m-rel növekednék az eddig észlelt legmagasabb árvíz nívója, ha a körülötte lévő ártért eltöltéseznők." 0 100 200 300 400 500 600 700 800 900 Ha Kulmináló vízállás Tiszafürednél 1. ábra Mércekapcsolati vonal tetőző vízállásokra (Bogdánfy Ö., 1906.) Bogdánfy Ödön megállapításaiból tulajdonképpen következik, hogy hasonló eltolódásokat a mércekapcsolati vonalakon nemcsak mesterséges - meder-, vagy szelvényváltozással járó - beavatkozások okozhatnak, hanem a befogadótól, vagy a mellékfolyóktól származó természetes visszaduzzasztások: hidrológiai okok is Erdős Ferenc (1920) értékelte az 1919. évi rendkívüli Tisza-völgyi áradás eseményeit, azok összegezése mellett a Tisza-szabályozás elért eredményeit, illetve a hiányosságainak tekintett tényeket. Véleménye szerint vízelvezetés szempontjából rosszul fejlődött a Törökbecse-szegedi, de még inkább a Köröstorok-szolnoki Tisza-szakasz, a ma Alsó- illetve Közép-Tisza néven említett folyószakasz. Vizsgálatának alapelve: "A tanulságok keresésénél legelsőbben a tető magasságok idejére kell figyelemmel lennünk, hogy lássuk, miként keletkezik és zajlik le időben a Tisza folyórendszer legmagasabb árhulláma". Részletekben a következőkre hívta fel a figyelmet: 1879-ben "a Közép- és Alsó-Tiszán - a polgári és tiszafüredi mércék kivételével - március 4-6 közt, azaz két napi időközben egyszerre kulminált az árvíz, s erre az időre esik a Hármas-Körös legmagasabb vízállása is. ... Az árhullám Vásárosnaménytól le egészen Törökbecséig 19 nap alatt ment végbe, Szolnoktól Törökbecséig azonban csaknem minden ponton egyszerre teljében állott " 1881-ben "Szolnok és Törökbecse közt most is ugyanazon a napon volt az árhullám teljében, tehát ez akkor is meg volt torlódva " 1888-ban "mindamellett, hogy a mellékfolyók kulminálása kedvezőbb volt, mint 1881-ben, a Közép- és Alsó-Tiszán az árhullám ismét feltorlódott. 1895-ben "a Közép- és Alsó-Tiszán az árhullám ismét megszorult, amennyiben Szolnoktól Csongrádig ugyanazon napon, továbbá Szegedtől Törökbecséig is ugyanazon napon teljében állott" 1913-ban "az első árhullám teljes kifejlődése Vásárosnaménytól Törökbecséig hét nap alatt ment végbe, vagyis ugyanakkora idő alatt, mint 1895-ben Ámde a tető magasság Tiszaugtól Törökbecséig egy és ugyanazon a napon állott be. Kétségtelen ebből, hogy a kedvező körülmények ellenére a Közép- és Alsó-Tiszán az árhullám összeszorult, s hogy az árvíz lezajlásának akadályai Szolnok és Törökbecse közt vannak 1919-ben "az árhullám kifejlődése a Szolnok-törökbecsei szakaszon igen kedvezőtlen volt, mert az árvíz május 12-én e szakasz egész hosszában egyszerre teljében állott, s domborúsága nagyobb, mint az 1895. évi árvízé. Ismételt bizonysága ez annak, hogy az árvíz főbb akadályai Szolnok és Törökbecse között ma is változatlanul fennállnak." Erdős Ferenc véleménye egyértelmű abban, hogy a Felső-Tiszáról elinduló, a Közép- és az Alsó-Tiszán új feltételek közé került árhullámokat a ki nem elégítő mederviszonyok hozták a megtorlódás jeleire következtetni engedő helyzetbe Erdős tanulmánya ezért nagyarányú mederbővítést javasolt, amelyet folyószabályozással az árvizeket összeszorító, a vízfolyással párhuzamos vezérgátakkal, a vízfolyás erejével vélt a leggazdaságosabban megoldhatónak. Ennek az egyébként meg nem valósult javaslatának részleteit nem érintve megemlítjük, hogy a későbbi elemzések a ki nem elégítő mederviszonyok feltevésével szemben azt hozták fel, hogy a mellékfolyók, vagy a Duna apadása a rossz lefolyásúnak vélt Tisza-szakasz vízszállítását a vízszínesés növelésével mindig azonnal megjavította (Vágás-Simády, 1983). A "megtorlódás" oka így hidrológiai, és nem folyami volt. Az árhullámok "megtorlódás"-át az 1919-1 árvizet leíró és értékelő tanulmányában Tellyesniczky János (1923) is az Alsó-Tisza hátrányos mederviszonyaival magyarázta. Korbély József (1937) könyvében megállapította (90. oldal): "A borsodi nyílt ártér mentén a nagyvíz hosszszelvényében egy mélyedést látunk, amely megközelíti az 1 métert. Csongrád és Szegednél a nagyvíz hosszszelvényében egy púp van, amely arra mutat, hogy a folyó medre és szűk hullámtere a Körösök és különösen a Maros nagy vízhozományával gyarapodott víztömegeket nem bírja duzzasztás nélkül levezetni, hanem a vízszínt emeli" Korbély a folyószabályozási és hidrológiai okokat egyaránt érzékelte. Az utóbbiak jelentőségét emelte ki (94. oldal): "Meglepő azonban, hogy ugyanazon kategóriába tartozó nagy és legnagyobb árvizek szintje mennyire megegyezik egymással". Arvíztörténeti értékelésében sem volt Erdős Ferenccel azonos állásponton (131. oldal): "Az 1895. évi árvíz a legszembetűnőbben feltárta, hogy mennyire siettette a Körös és Maros árhulláma a csongrádi és szegedi tetőzés bekövetkezését és mennyire emelte ezeken a helyeken a vízszínt". Hasonlóan (139. oldal): "Igen feltűnő, hogy 1932-ben mennyire siettette a Maros árhulláma a szegedi tetőzést A tetőzés Szegeden április 15-én 923 cm vízállásnál következett be, ugyanakkor, midőn a Tisza árhulláma még csak Tiszafürednél érte el a legmagasabb pontot. Szolnokon április 17-én tetőzött a tiszai árhullám, tehát két nappal a szegedi tetőzés után". Korbély legfontosabb megállapításai (154. oldal): "A föfolyónak és igen gyakran a mellékfolyóknak duzzasztó
