Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)
2. szám - Philipp István: Korszerű védekezés az árvizek ellen
69 Korszerű védekezés az árvizek ellen Philipp István 1213. Budapest, Szent László u. 185. Kivonat: Az árvizek elleni védekezésnek hosszú idén át gyakorlata volt, hogy szabványokkal és előírásokkal meghatározták, a védvonalak feltárási, tervezési és épitési követelményeit, határt szabva ezzel a felelősségteljes mérnöki gondolkodásnak. Azt ezáltal sok esetben könnyen félre is vezethették, mivel nem a ténylegesen gondot okozó jelenségek és folyamatok feltételezésével méreteztették és építtették a védvonalakat, hanem gyakran a már idejét múlt elméletek alapján, esetleg számítógép alkalmazáséval. Ha a védekezések irányitói is elavult előírások által, sokszor csupán feltételezett károkozó folyamatok elképzelésével irányítják a védekezést, ez igen sok felesleges és félrevezető beavatkozást eredményezhet. A védekezési tapasztalatok és az árvizek alatt, valamint az árvizek levonulása után végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a töltések nagy részének áteresztő képessége nagyobb, mint az a töltésanyag talajmechanikai jellemzői alapján várható lenne. A töltések tömörsége pedig rendszerint kisebb annál, mint amit a töltés még a leglazább építési mód mellett is elérhetett volna. Ezt az állapotváltozást a gátakra ható hidraulikai, biológiai és kémiai, valamint mechanikai igénybevételek következtében a gát szerkezetében végbemenő változások idézik elő. A feltárások csupán az azonosan viselkedő védvonal szakaszok és jellemző szelvények meghatározására használhatók. A jellemző szelvényekbe minél több adatot szolgáltató megfigyelő rendszert kell telepíteni, és az ezekből nyert adatokkal minden árhullámnál az árhullám alakulásával párhuzamosan kell folyamatosan követni a keresztszelvényben végbemenő folyamatokat és azok térben és időben történő változását. Kulcsszavak: árvízvédelem, árvízmentesítés, földtöltés. Bevezetés Az árvízmentesítés őskorában az egyes helyi érdekeltségek minden különösebb megfontolás nélkül a nyitott ártéren szétterülő - ezért alacsony - árhullámok magasságát némileg meghaladó koronaszintű védtöltéseket építtettek. Kezdetben karos, majd talicskás munkával, közveüenül a töltés mellett nyitott anyaggödörből. A beépített földanyag gyeptől, fa gyökérzettől, egyéb szerves anyagoktól szennyezett volt. Ezek a szerves anyagok később elkorhadva járatokat képeztek a töltésben, s humifikálódva lényegesen megváltoztatták a töltésben kialakuló szivárgási, áramlási viszonyokat. A beépített, föld tömörítése kezdetleges volt, és azt részben, vagy egészben a természetes ülepedésre bízták. A folyók mentén az egyre hosszabbodó töltésrendszerekbe szorított árhullámok folyamatosan magasodtak, ezért a meglévő töltéseket magasítani és szélesíteni kellett. A kezdeti időszakban ez a munka úgy folyt, hogy a korábban épült töltésrész és az eredeti terep közti gyeptakaró korhadásából kialakuló jobb vízvezető réteg mellett a régi töltést borító gyep is újabb vízvezető réteget vagy rétegeket alkotott, ami utóbb talpszivárgást és rétegszivárgást alakított ki. A védvonalak a fejlődés során kialakult, általánosan jellemző metszetét az 1. ábra mutatja. Ezt a védvonalat az árvíz három szinten támadva teheti tönkre, és azt átszakítva törhet a mentett ártérre: 1. a töltéskoronánál magasabbra emelkedve, azon átömölve; 2. a töltés testén átszivárogva, azt megbontva; 3. a töltést mintegy alulról megkerülve, az altalajon át a mentett oldalra törve. mmmmmm 1919 NV 8507 te 30 NV 1. ábra. A tiszai töltés fejlődése HÁRMAS KŐRÖS JOBBPARTI VÉDŐTOUÉS SZERKEZETE 20-700-A1.000 SZEIV. KÖZÖTTI SZAKASZON >00" T *•"" « t 3. —' ~v 8 2. ábra A védvonal keresztmetszeti szerkezete Az árvízi tapasztalatok és a műszaki felkészültség, valamint a közigazgatás fejlődése következtében a védvonalak továbbfejlesztése egyre több megfontolás és előírás szerint történt. Először megszületett az "egyenes vonalú szivárgás vonala" amely a víz oldali töltésrézsű és a mértékadó árvízszint metszésvonalától a mentett oldali terepig tartó egyenesből áll, s amely hazai viszonylatban többnyíre az 1:7,5 rézsű-hajlásnak megfelelő egyenes. Ennek kellett belül maradnia a gát egyszerű vagy összetett (padkás) szelvényében. Később kialakult a "perma-
