Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)

4. szám - Szlávik Lajos: Godnolatok az árvízvédelem időszerű kérdéseiről

SZLÁVIK I. : Gondolatok az árvízvédelem időszerű kérdéseiről 251 Azzal, hogy az egyes területek védelmét szolgáló árvízvédelmi vona­lak kiépítésének mértékét egyértelműen az évi legnagyobb jégmenetes árvizek egy bizonyos valószínűségű (átlagos visszatérési idejű) értékében határozták meg, lehetővé vált az egyes árvízvédelmi öblözetek kiépített­ségének egységes értékelésére és a véletlen jelleggel előfordult nagy ár­vizek szubjektív értékelése okozta nehézségek kiküszöbölésére A mértékadó előírásokat három tényező együttesen je­leníti meg [Bencsik 1979, OVH 1976]: a.) a mértékadó vízszint értékére vonatkozó előírás; b.) a töltések terhelésére mértékadó elöntések időtartama, c.) a magassági biztonságra vonatkozó előírás. a) A mértékadó vízszint értékére vonatkozó előírás szerint Magyarország valamennyi folyójára a számított 100 éves átlagos visszatérési idejű jégmentes árvizet kell mértékadónak elfogadni, az alábbi kivételekkel: - a Duna Esztergom-déli országhatár közötti szakaszán az eddig elő­fordult legnagyobb jeges vízállások burkológörbéje a mértékadó árvíz­szint. (Ez 20-220 cm-rel magasabb a 100 évenként előforduló számított árvízszintnél), - Budapest főváros, Győr, Szeged és az algyői olajmező különösen magas fokú árvízvédelmi biztonságot igénylő területét védő fővédvona­laknál a számított 1000 éves átlagos visszatérési idejű jégmentes árvíz a mértékadó Az egyes folyókra elvégzett szabatos matematikai sta­tisztikai vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy a 80, 100, 120 és 150 éves átlagos visszatérési idejű árvízszin­tek között csak deciméter-rendü magassági eltérések van­nak. Ez az eltérés nem haladja meg a számított valószínű­ségek megbízhatóságát jellemző 5 %-os kockázati határt sem, ami ± 50 cm körül ingadozik. Nem volt tehát gya­korlati jelentősége annak, hogy az egyes öblözeteknél kü­lönböző átlagos visszatérési tdejű mértékadó szintet álla­pítsanak meg, kivéve a különlegesen magas fokú árvízvé­delmi biztonságot igénylő területeket, melyek egyértelmű­en kijelölhetők. A közgazdasági vizsgálatok sem indokol­ták az egységes mértékadó szintektől való eltérést. Ez összefüggött az egyes területek gazdasági értéke megha­tározásának bizonytalanságaival, részben pedig a vizsgá­lati módszerek korlátaival. b) A deklarált mértékadó tartósság az adott szinteket 1 %-os valószínűséggel meghaladó vízállások tartósságának napokban kifejezett időtartama. c) Az árvízvédelmi művek mérete megállapításának harmadik kritériuma a mértékadó árvízszint felett előírt magassági biztonság. Előre nem látható esetekre, vala­mint a számításokat terhelő - szakmailag elfogadható ­bizonytalanságokra tekintettel a mértékadó árvízszint fe­lett a magassági biztonság általában 1,0 méter, az ország­határt képező, vagy metsző folyókon - 1,2-1,5 m, Buda­pest területén - 1,3 m. A töltések minimális méretét a raj­tuk való közlekedés és a fenntartás szempontjaira tekin­tettel ugyancsak meghatározták. Az 1976-ban befejezett vizsgálatok és az újonnan elrendelt mértéka­dó előírások kapcsán, az új mértékadó árvizek megállapításánál termé­szetesen csak a már bekövetkezett hidrológiai eseményeket lehetett fi­gyelembe venni, ezért nyilvánvaló volt, hogy a mértékadó árvíz csak egy olyan időszakra érvényes előírás, melyben a hidrológiai körülmények a megelőző időszakhoz képest változatlanok. Ennek megfelelően a hidro­lógiai eseményeket folyamatosan értékeim kell és szükség esetén a mér­tékadó árvizeket az új helyzetnek megfelelően helyesbíteni kell. 1976­ban úgy becsülték, hogy a mértékadó árvízi előírások - a kisebb helyi korrekcióktól eltekintve - előreláthatólag az ezredfordulóig érvényben tarthatók. Az 1976. óta eltelt időszakban egyes folyókon - ese­tenként emberi beavatkozások hatására - a jellemző vízál­lások megváltoztak. A lefolyási viszonyok megváltozása indokolttá tette a mértékadó árvizek felülvizsgálatát [La­czay 1990], amely alkalmat egyidejűleg a meghatározási módszer tökéletesítésére is felhasználták. Az érvényes előírások szerint a folyók mértékadó árvízszintjét a köz­lekedési, hírközlési és vízügyi miniszter rendeletben állapítja meg, ily módon tehát ez államilag deklarált előírás. A legutolsó, 1997. október 1­től életbe lépett, jelenleg is hatályos előírás a 15/1997 (IX. 19.) KHVM rendelet a folyók mértékadó árvízszintjéről [KHVM 1997], Mindmáig az 1970-es években végzett vizsgálat-soro­zat [ VITUKI 1976] a legátfogóbb kutatási munka, amely a magyarországi árvízvédelem fejlesztését tudományosan megalapozta. Az 1998. és 1999. évi árvizek rámutattak, hogy indokolt ismételten elemezni és értékelni az árvize­ket kiváltó időjárási helyzeteket, a felszíni összegyüleke­zést befolyásoló tényezőket, a folyómedrek és hullámte­rek vízszállító képességében beállt változásokat, az árvíz­védelem fejlesztéséhez szükséges hidrológiai alapadato­kat, statisztikai paramétereket. Ismét el kell végezni az ár­vizek keletkezési körülményeinek genetikai vizsgálatát. Az eltelt negyedszázad történéseire, gyakorlati tapasztala­taira és tudományos eredményeire tekintettel tehát a vizs­gálati eredmények felülvizsgálata és - ahol szükséges ­megújítása indokolt és időszerű. 10. Az árvízvédelem intézményrendszere Magyarország természetföldrajzi adottságai miatt a vízzel kapcsolatos tevékenységek jogi szabályozásának nagy és értékes hagyományai van­nak. A vízügyi igazgatás, mint keret és a vízügyi jog, mint eszköz kiala­kulása egyértelműen a történeti fejlődés eredménye; a folyamatot a vi­zekkel való gazdálkodás fontosságának és jelentőségének a felismerése indította el és tartja ma is fejlődésben. A vízgazdálkodásról elfogadott 1995. évi LV1I. törvény a magyar jogfejlődés harmadik ilyen törvénye ­az első 1885-ben született a vízjogról, a második pedig 1964-ben a víz­ügyről A jelenleg hatályos vízgazdálkodási törvény, az ahhoz kapcsoló­dó vízügyi tárgyú egyéb jogszabályok, valamint a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény és a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvény az árvízvédelem megfelelő jogi alapjait, jogi intézményrendsze­réi jelenti. Az 1998-99. évi hatalmas árvízvédekezési (és belvízvédekezé­si) feladatok végrehajtása volt ezeknek a jogszabályoknak az első teljes körű próbája. Szükséges az alkalmazási tapasztalatok értékelése és az in­dokolt módosítások kezdeményezése. A vízügyi szolgálat az 1995-99. évi rendkívüli árvizek és belvizek elleni védelmet a vízügyi igazgatóságoknál el­végzett létszám-leépítést és az átalakított feladatellátást követően teljesítette. Ugyanakkor a gyakorlatban bebizo­nyosodott, hogy a vízügyi szervezet legfeljebb csak az /­rányítási feladatok ellátására, illetve - a védelmi osztagok révén - a speciális védekezési szakfeladatok egy részére képes; a védelmi munkák végrehajtásában rá van utalva a honvédség és a polgári védelem szervezésében a helyi la­kosság segítségére. Ez a helyzet a jövőben sem fog vál­tozni. Az árvízvédekezési feladatok megszervezése, a szervezési módszerek fejlesztése a sikeres árvízvédekezé­sek kulcskérdésévé lépett elő. Közismert, hogy a magyarországi folyók vízgyűjtő te­rülete természetföldrajzi értelemben, az időjárási és vízjá­rási viszonyokat tekintve összefüggő, egységes rendszert alkot. Magyarországnak, mint alvízi országnak az árvíz­védelmi együttműködésben fennálló érdekeltsége, az ez­zel elérhető eredmény, illetve elmaradásának következ­ményei - alvízi helyzeténél fogva - egyértelműek, részle­tes indoklást nem igényelnek. A hegyvidéki vízgyűjtőn folyó gazdasági tevékenység lefolyás-módosító hatása, a tározók üzemeltetése, a folyók felső szakaszán lévő mű­vek állapota, kezelése, karbantartása - rendre a magyar­országi árvízvédelem feladatait meghatározó körűimé-

Next

/
Thumbnails
Contents