Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)

4. szám - Kaliczka László: A Sárköz árvízmentesítése

203 A Sárköz árvízmentesítése Kaliczka László 8220. Balatonalmádi, Kodály Z. u. 19. Kivonat: A Duna jobb parti Sárköznek a vizért és a vízkártétele elleni több száz éves küzdelmét számos alkalommal nehezítették a történelmi események, vagy a gazdasági nehézségek. A XVIII. század elhatározásaitól a mai napig tartó erőfeszítések eredménye, hogy a Sárköz árvízvédelme biztonságos, de az embernek az árvizek idején ébren kell őrködnie. Jelen tanulmány a dunántúli Sárköz árvízvédelmi munkáit tekinti át röviden. Kulcsszavak: Sárköz, Duna, árvízvédelem, töltések. 1. A Sárköz tája A Sárköz néven ismert tájegység a Duna jobb partján, Tolna megye déli, délkeleti részén található. Báía, Decs, Sárpilis, Bátaszék, Pörböly községek neve nem ismeretlen a népművészet kedvelői között, de ismerősen cseng a vadászatot kedvelök számára is, hiszen a vadállományáról nevezetes gemenci erdő a terület keleti határa. Az árvizek kártételei elleni küzdelmek résztvevői is jól tudják, mit jelenthet az árvíz a felsorolt községek lakóinak. A Sárközben utazó ma szépen megművelt mezőgazdasági területeket láthat, de emellett számos vízelvezető csatorna medrével, jelentős méretű töltésekkel, és más árvízvédelmi művekkel is találkozik. Az, hogy a Sárköz területe ma jól művelhető, megfelelő életlehetőségeket biztosít az ott élők számára, annak hosszú és nehéz története van, amely történetben, a vizek okozta veszélyek elhárításában, a védművek kiépítésében a vízépítő mérnöknek közel két évszázados munkája és küzdelme foglaltatik. 2. A régmúlt A Sárköz történetében a vízgazdálkodási tevékenység visszanyúlik a római birodalom idejére. A Kr u. IV. században, Galenius császár csatornák ásásával, a Balatonkörnyéki mocsarak lecsapolásával is foglalkozott. Kutatások szerint Galenius császár uralkodása idején épült meg a Sió csatorna őse. A Sió csatorna pedig a Sárvíz segítségével, a Sárközön át vezette a Dunába a vizeket. A honfoglalás idején a mai Fejér és Tolna megyék területét nagy kiterjedésű mocsarak borították, amelyek szinte áthatolhatatlan természeti akadályt képeztek, a külső ellenségek ellen. Még a XVII-XVII1. században is nevezetes átkelőhely volt az ozorai átjáró. (1848-ban Jellasich csapatai is erre vonultak Pákozd felé). A magyarság, még mint pásztorkodással foglalkozó nomád nép, lakóhelyéül előszeretettel választotta a vizek mellékét, ahol a legeltetés mellett a halászatra is megvolt a kedvező lehetőség. Csak később, a népesség szaporodásával, a mezőgazdaságban a növénytermelés kiszélesedésével vált szükségessé a hasznosítható területek bővítése, a mocsarak területének csökkentése. Az őslakosok, majd a későbbi betelepedők ez után kezdték elfoglalni a dombok, hegyek művelhető területeit, a folyók, vízfolyások keskenyebb, de művelhető völgyeit A mocsarak, a vízivilág az ellenséges támadások ellen, amint már említettük, kiváló védelmi lehetőséget adtak A vízzel körülvett területek magasabb pontjain, szigetein is jól el lehetett rejtőzködni, (többek közt a tatár, vagy a török háborúkban). Számos helység, folyó és vidék őrzi ma is nevében a mocsárra, a nedves, vizes területekre utaló megjelölését. A "sár" összetételű helynevek ennek legjobb példái: Sárkői, Sárrét, Sárvíz, Sárbogárd, Sárkeresztúr, stb. A honfoglalás utáni időszak vízimunkáiról vallanak a halastavakról, vízimalmokról szóló írásbeli emlékek. Halastavak vízellátásához és lecsapolásához vízimalmok vízenergiájának biztosításához az adott időszakban is szükség volt vízépítési feladatok megoldására. 3. Az 1500-1600 évek időszaka A török hódoltság mintegy 180-200 évre visszavetette az ország békés fejlődését, így a víziművek fejlesztését is. A háborús területeken a viziművek csak a háború céljait szolgáló védművekkel kapcsolatban épültek: a várakat, erődítményeket vízzel telt árkok, mocsarak vették körül. A Dunántúlon bőséggel találunk példákat a vízi védőművekre. Székesfehérvár, Dombóvár, Döbrököz, Simontornya, Szigetvár ismertek jelentősnek számító vízi védőmüveikről. Olyan mocsárvilág alakult ki errefelé, hogy feljegyzések szerint Székesfehérvárról Tolnába mindössze egyetlen átjáró vezetett a Sárvíz mocsarain keresztül. (A már említett ozorai átjáró). A török kiűzése, a közel két évszázados háborús időszak után, az ország akkori újjáépítése során (újjáépítés oly sokszor fordult elő a magyar történelemben), a gazdasági igények a vízmentesítésre is ráterelték a figyelmet. 4. A XVffl. század III. Károly (1711-1740) uralkodása alatt merült fel a Sió csatorna megépítésének gondolata. Ez a Sárvíz folyását követve torkollott volna a Dunába. Erre azonban az érintett birtokosok nem adtak pénzt, így az ötlet csak gondolat maradt. Mária Terézia (1740-1780) uralkodása idején nagy lendülettel indultak a vízmentesítési munkák az országban. Ekkor került ismét a figyelem előterébe, a Sárvíz völgye. Itt már korábban is voltak próbálkozások, de egységes terv hiányában ezek is eredmény nélkül maradtak. Az első egységes terv Bőhm Ferenc nevéhez fűződik, aki a Sió és a Kapós medrét a Sárvíztől külön választva képzelte el (a Balaton vize, a Kapós vize külvíz a Sárközben). A munkák megindultak ugyan, de a földbirtokosok ellenállásai és a pénzhiány miatt az elképzelések megbuktak, és évtizedekig továbbra sem történt előrelépés. A XVIII. század végén, a napóleoni háborúk idején a vízmentesítési kérdések ismét háttérbe szorultak. 5. A XIX. század A XIX. század elején gróf Zichy Ferenc királyi biztos indította el a Dunántúlon, a Sió, Sárvíz, Kapós mocsarak lecsapolásának nagyszabású vízimunkáit. A munkák tervezője Beszédes József neves vízimérnök volt. Az első vízitársulat, a Nádor-csatorna Társulat 1810-ben alakult. A nagy feladat első része, a Sárvíz rendezése Beszédes József tervei alapján 1825-ben elkészült. A 179,5 km