Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)

3. szám - Scheuer Gyula: A gerecsei mészképző hévforrások összehasonlító vizsgálata

SCHEUER GY : A gerecsei mészképzö hévfonások 155 tikailag kapcsolatba hozhatók a környezetben már ismert és elteijedt utóvulkáni működés (Vitális Gy. 1994.) pliocénben történt megújulásával, amelynek hatására a gerecsei termálkarsztnál dinamikus mészképző hévforrások jöttek létre többek között. A pliocén hévforrások fö vízkémiai jellemzői az alábbiakban rekonstruálható: A hévforrások mésztartalma a kezdeti időszakban három-hatszorosa lehetett a maiaknak (Tata, Dunaalmás), a kalciumtartalom 250-500 mg/l közötti mennyiségre becsülhető természetesen az ehhez kapcsolódó magas hidrogénkarbonát tartalommal. Az összes oldott só elérhette a 3000 mg/l-t esetleg túl is haladhatta, a pH pedig 6,3-6,8 között lehetett. Valószínűsíthető továbbá, hogy a vizek kalcium hidrogénkarbonátban túltelítettek voltak, mert a helyszíni megfigyelések szerint a kiválás már a feltörési pontok környezetében azonnal megindult. Feltételezhető még a vizek jelentős szabad C0

2 tartalma is. A források egyéb komponensekben is gazdagok voltak (Na, Cl, S0

4), sőt egyes ilyen elegyrészek (Na, Cl) túlsúlya sem kizárt A vízkémiailag vizsgált külföldi recens mészképző hévforrásoknak csak 30 %-a tartozik a tisztán kalcium-hidrogénkarbonátos típusú vizek csoportjába, de ezeknél is jelentős mennyiségben mutattak ki még nátriumot, kloridot vagy szulfátot. így az adatok alapján a recens mészlerakó hévforrások túlnyomórésze (55 %) nátrium-kloridos, vagy ritkábban (15 %) kalcium-szulfátos típusú vizek csoportjába tartoznak.. Ebből eredően az valószínűsíthető, hogy a pliocén korú mészképző hévforrások vagy kalcium-hidrogénkarbonátos összetételű vizek csoportjába tartoztak jelentős Na és Cl tartalommal, vagy nátrium-kloridos, esetleg szulfátos típusúak voltak magas kalcium-hidrogénkarbonát tartalommal, és utóvulkáni kapcsolattal A földtani tényezők közül ki kell emelni azokat a helyi süllyedő mozgásokat, amelyek a depressziós genetikájú hévforrástavakat létrehozták, ahol nagy vastagságú (30-40 m) és jelentős felszíni kiteijedésű travertinók halmozódtak fel. Ilyen depressziós genetikájú hévforrástavak száma a hegységben 7, az összes hévforrásnak 17 %-a. Ebből 5 található a Nyugat- Gerecsében, míg a középső és keleti részeken pedig csak l-l mutatható ki. így a nyugaton sokkal gyakoribbak voltak a forrásfeltörési pontok és a lokális süllyedő területek összeesése, mint a hegység többi részén. Ezekben a lokális süllyedő mozgások révén keletkezett hévforrástavakban képződött a hegységben kivált forrásmész 75 %-a. Ebből látható, hogy e típusú hévfonástavaknak, és ezzel összefüggő tektonikának alapvető, s meghatározó szerepe volt a gerecsei termálkarszthoz kapcsolódó forrásmészkőveknek képződésében, mind mennyiségi, mind pedig minőségi adottságaikban egyaránt. A depressziós genetikájú hévforrástavak azt bizonyítják, hogy a hegység mai képének kialakításában az általános és szakaszos emelkedő mozgások mellett helyi lokális süllyedések is voltak. Ahol ezek összeestek a karsztrendszert megcsapoló exhumált karsztrögök hévforrásaival, ott jelentős vastagságú és kiteijedésű travertinó képződés történt. E süllyedő mozgások a megfigyelések és vizsgálatok szerint az emelkedő mozgásfázist követő helyi szétlazulásos folyamatokkal összefüggő rögsüllyedésekkel állnak kapcsolatban Ilyen lokális süllyedő mozgásfázisok, amelyek összeestek a mészképződéssel a pliocénben kétszer az alsó pleisztocénben is kétszer és a felső pleisztocénben csak egyszer következett be. így a hegység területen mészkövek alapján 5 különböző időszakban lezajlott lokális süllyedő mozgásfázis mutatható ki. Az édesvízi mészkövek a hegység szakaszos emelkedő mozgásaira is szolgáltatnak adatokkal, mert egyes előfordulásoknál olyan jelenségek tapasztalhatók, hogy azokat keletkezésük után jelentős tektonikai hatások érték. A mozgások az egységes travertinó testeket egyenlőtlenül valamilyen irányba megemelték, kibillentették eredeti helyzetükből, sőt a vetők miatt kisebb részekre tagolódva, s ezek egymáshoz viszonyítva különböző magassági helyzetbe kerültek. 2. A gerecsei termálkarszt fejlődésének rekonstrukciója a pliocéntól napjainkig A mészképző gerecsei termálkarszt a pliocéntól kezdve a korábbról átörökölt alapból kiindulva fejlődött tovább természetesen csak a vizsgált időszakra jellemző és érvényesülő karsztosodási feltételek mellett. Kiindulásként adva volt egy olyan karsztrendszer, ahol a víztartó karbonátos kőzetek részben már a felszínen voltak kiemelt helyzetben. A karszt másik része a hegység peremi területei pedig főleg vízzáró harmadidőszaki képződményekkel fedve volt. Vagyis a karsztrendszernek volt egy már nyitott tápterülete szabad felszínű karsztvízzel, és egy fedett, eltakart, nyomás alatti hévízzel telitett karsztja. Ebből az átörökölt helyzetből kiindulva a termálkarszt fejlődésének fő iránya a fedett karsztos területekhez kapcsolódott. Ez lepusztulási folyamatokkal - völgybevágódásokkal - összefüggésben a kiemelt helyzetű karsztrögök szakaszos exhumálásával a mészképző hévforrások keletkezésével és elhalásával ment végbe, és közelített a mai állapotig. Tehát a gerecsei termálkarszt rendszer megcsapoló része a pliocénban és a quarterben mindig a peremi fedett karsztos területeken volt és ott helyről-helyre változott. A karsztfejlődés az egész hegységre kiterjedően nem egységesen ment végbe, mert egyes hegységrészek között a megfigyelések szerint jelentős eltérések mutathatók ki. A Nyugat Gerecsében az édesvízi mészkövek alapján 9 hévforrás keletkezési és ehhez kapcsolódó karsztrög exhumálási folyamat játszódott le a pliocéntól kezdve napjainkig. Ebből a pliocénban kettő, az alsó pleisztocénben három, a középső pleisztocénben kettő, és a felsőpleisztocénban megint kettő volt tapasztalható. A Központi Gerecsében a fentiektől teljesen eltérő karsztfejlődés mutatható ki. E területen összesen csak 4 forrás-keletkezési és mészképződési fázist sikerült igazolni. Ebből kettő a pliocénban, kettő pedig az alsó pleisztocénben zajlott le Mivel a területen a középső és felső pleisztocén mészkövek hiányoznak, ezért a Gerecse középső része, akárcsak ma már a középső pleisztocéntől kezdve hévforrásoktól mentes terület volt. Ez azzal magyarázható, hogy a völgy-bevágódások lepusztulása során nem exhumálódtak a karsztvízszint alatt olyan karsztrögök, amelyek forráskilépési helyekké válhattak volna. E körülmények arra is utalnak, hogy a peremi részen olyan