Hidrológiai Közlöny 1999 (79. évfolyam)

3. szám - Scheuer Gyula: A gerecsei mészképző hévforrások összehasonlító vizsgálata

152 A gerecsei mészképző hévforrások összehasonlító vizsgálata Scheuer Gyula 1126 Budapest, Szendrő u. 6. Kivonat: Kulcsszavak: A Gerecsében pliocénban és a quarterben 41 mészképzó hévforrás mutatható ki. A források legnagyobb része (83 %) az erózióbázison tört fel különböző nagyságú, mélységű és genetikájú hévforrástavakat táplálva- A készletszámítások alapján 120 mill. m

3 karbonát-anyagot halmoztak fel a hévforrások. Ebből a pliocénban keletkezett a mészanyag 78 %. A quarteren belül az alsó pleisztocénben képződött a fonásmész 18,7 %-a, míg a középső-felső pleisztocénben és a holocénben csak 3,3 % halmozódott fel. Ezen belül három olyan hatalmas volt a pliocén előfordulások közül, hogy ott keletkezett a mészanyag össz-mennyiségének 72 %-a. Ez csak avval magyarázható, hogy a vízföldtani, éghajlati és tektonikai stb. események kedvezően alakultak és estek egybe, amelyek lehetővé tették nagy vízhazamú, magas karbonát-tartalmú hévforrások keletkezését, és hatalmas depressziós genetikájú üledékgyújtók kialakulását. Ez a gerecsei termálkarszt fejlődésében új szakaszt jelent, amely a pliocénban kezdődött és pleisztocénen keresztül még napjainkban is tart, fokozatosan gyengülő karbonátképző kapacitással. A mészképző hévforrások megjelenése a hegységben összefüggésbe hozható ma még nem ismert szubvulkánitokhoz kapcsolódó tevékenységgel. A vizsgálatok szerint a hegységrészektói függően változott a fonások keletkezésének és elapadásának folyamata. A Nyugat Gerecsében volt a legteljesebb, mert a pliocénban és a quarterben 9 ilyen eset mutatható ki, míg a hegység központi részien ugyanebben az időben 4, a keleti oldalon pedig 6 állapítható csak meg. Az édesvlzi mészkövek keletkezésére is hatottak azok az éghajlati változások, amelyek befolyásolták a hévforrások működését, mert az elégtelen csapadékú klíma periódusokban a források kiapadtak. A negyedidószaki mészkövek közié települt köztes üledékek alapján 11 száraz- meleg vagy száraz- hideg éghajlati fázis mutatható ki. A hatalmas mennyiségű mészanyag kiválása azt valószínűsíti, hogy a karbonátos kőzetekben jelentős termálkarsztos járat és barlang képződés ment végbe. Így a gerecsei termálkarszt a korábbi korokból átörökölt adottságokból kiindulva a pliocéntól napjainkig mind a felszínen, mind pedig a mélyben nagyon bonyolult komplex folyamaton keresztül fejlődött tovább és jutott el a mai állapotig. hévforrások, lepusztulás., édesvízi mészkő, barlangok. DUNA Sarisap 1. ábra. A gerecsei mészképzö hévforrások áttekintő helyszínrajza. Pliocén korú előfordulások: 1. Köpite, 2. Új-hegy - Öreg-hegy, 3. Madari-hát, 4. Csonkás-hát, 5. Margit-tető, 6. Süttő, 7. Póckő, 8. Öreg-hegyek, 9. Muzslai-hegy, 10. Kő-hegy Negyedidfczaki elifonluláMk: 1. Vértesszöllős paleolit telep, 2. Vértesszűllós észak, 3. VértesszöUős Tatai út, 4. Tata paleolit telep, 5. Tata Öregtó, 6. Fényes fonások, 7. Baji jzóllók, 8. Kender-hegy, 9. Mária- Magdolna puszta, 10. Les- hegy, 11. Csúcsos-hegy, 12. Nagy-hegy - Vöröakő, 13. Dunaalmás Tatai út, 14. Csokonai fonás, 15. Meleges- hegy, 16. Iván- halála, 17. Stpsó-völgy, 18. Fekete-hegy, 19. Tatai düló (Süttő), 20. Rigó-völgy, 21. Szágodó, 22. Vékonycser, 23. Réz-hegy, 24. Szépasszony-völgy, 25. Vaskapu-hegy (Pis2ke), 26. Szentkút, 27. Tokod, 28. Kiskő, 29. Körtvélyes-hegy, 30 Babái-hegy, 31. Juh-állás. A Dunántúli-középhegység északkeleti részén elhelyezkedő Gerecse hazánk karsztos hévizekben egyik leggazdagabb területei közé tartozik. Ezt nemcsak a Gerecse nyugati oldalán fakadó hévforrások bizonyítják (Tata, Dunaalmás), hanem a hegység területén található nagyszámú édesvízi mészkő előfordulás is, amelyeket a pliocénben és quarterben feltörő hévforrások halmoztak fel. Az elmúh évtizedekben a tárgyalt terület hévfonásairól és mészüledékeiről számos publikáció jelent meg (Aljdldi L 1979, Horusitzky H. 1923, Pécsi M. el. al. 1987, Schweitxer F. 1988, Schréter Z. 1953. Vértes L et. a. 1964, Vitális Gy. 1994). A vizsgálatok a kilencvenes években folytatódtak, főleg a travertinó előfordulások mennyiségi és minőségi számbavételével kapcsolatban, melyekről már több esetben beszámoltunk (Scheuer Gy. 1995, 19%, 1997, 1998).