Hidrológiai Közlöny 1998 (78. évfolyam)
2. szám - Jobbágy Andrea–Simon József–Szántó Imre–Varga Gyula István: Szagtalanítás limitált nitrát adagolással a Balaton körüli regionális szennyvízelvezető rendszereken
105 Szagtalanítás limitált nitrátadagolással a Balaton körüli regionális szennyvízelvezető rendszereken Jobbágy Andrea, Simon József, Szántó Imre, Varga Gyula István Budapesti Műszaki Egyetem, Dunántúli Regionális Vízmű Rt. Mezőgazdasági Kémiai Technológia Tanszék Kivonat: Az cutrofizáció megállítása és a vízminőség védelme érdekében a Balaton térségét hét különböző régióra osztották fel, melyekben az összegyűjtött szennyvizet egy ( maximum két ) központi szennyvíztisztító telepen kezelik. Következésképpen az újonnan létesített csatornarendszerekben, melyek egyenként 15-20 km-es partszakaszra terjednek ki, a szennyvíz tartózkodási ideje nagy, az alapvetően sík terület következtében a nyomott csatornaszakaszok aránya magas, ami erőteljes anaerob mikrobiális tevékenységhez vezet, mindenekelőtt a nyári időszakban, amikor a szennyvíz hőfoka a 22°C-t is elérheti. A bűz- és korrózióproblémák kiküszöbölése érdekében - melyek a kénhidrogén képződésével jellemezhető, erőteljesen elmélyült anaerob viszonyoknak tulajdoníthatók - az adott terület gazdája, a Dunántúli Regionális Vízmüvek Rt. számos lehetőséget próbált ki. A legjobb eredményeket az a nitrát adagolási eljárás szolgáltatta, amelyet összehasonlító laboratóriumi modell kísérletekben ill helyszíni kísérletekben fejlesztettünk ki. Az eljárás alapját az az elv képezi, hogy a denitrifikáló baktériumok szulfátredukáló baktériumokkal szemben képviselt metabolikus előnyét olymódon kell kihasználni, hogy a nitrát-koncentráció limitálja a denitrifikálók növekedését. Ez az adagolóhelyek megfelelő kijelölésével és a nitrát adagok megfelelő beállításával érhető el. Az eljárást elsőként a Balaton környékének legbonyolultabb csatornarendszerén állítottuk üzembe. Ennek eredményeképpen a különböző átemelők légterében mért kénhidrogén koncentráció értékek, melyek korábban 500-1000 ppm-et is elértek, jellemzően 10 ppm alatt voltak tarthatók, anélkül, hogy a követő szennyvíztisztító telepre jutó szennyvíz nitrát szintje megnövekedett volna. Kulcsszavak: szennyvíz, büzmegelőzés, kotTÓziógátlás, csatornarendszer, nitrát-adagolás, biotechnológia 1. Előzmények A Balaton környéki üdülőterületek teljes csatornázottsága a tó környezetvédelmének egyik legfontosabb jövőbeni követelménye. Ennek megfelelően az állam is jelentős anyagiakkal támogatja a szennyvízelvezető rendszerek és -tisztító művek kiépítését. Alapelv, hogy még tisztított szennyvíz sem juthat vissza a tóba, legalábbis olyan térségekben és régiókban, ahol a kivezetés irreálisan magas költségek nélkül megoldható. Célszerűségi okokból a szaktervezők a tavat 7 régióra osztották, melyek közös jellemzője, hogy egy (maximum 2) központi szennyvíztisztító telepen kezelik a szennyvizeket, ahonnét - az esetek döntő többségében - a tisztított szennyvíz külön nyomóvezetéken keresztül jut az idegen vizgyűjtő területet képviselő patakokba, folyókba. Csupán a Balaton nyugati régiójában vannak olyan területek, ahonnan a víz - domborzati adottságok miatt - elviselhető költséggel nem juttatható ki a vízgyűjtőről. Ez esetekben különösen gondos, harmadik fokozatú tisztítást - általában kémiai foszforeltávolítást - is tartalmazó szennyvízkezelési eljárás után kerülhet csak vissza a tisztított szennyvíz a Balatonba. A koncepció értelmében létesített csatornarendszerekben egy-egy átlagos szennyvízgyűjtő régióra 15-20 kmes partszakasz jut, amelyről szennyvízátemelőkkel és nyomóvezetékekkel kombinált, nagy átmérőjű főgyűjtők gyűjtik össze és juttatják el a központi tisztító telepre a part menti települések és üdülőtelepek szennyvizeit. Ennek megfelelően a szennyvíz csatornarendszerbeli tartózkodási ideje magas, a viszonylag sík terület következtében a természetes levegőztetést kizáró nyomóvezetékek aránya nagy, és figyelembe véve azt is, hogy a terület alapvető vízforrása a Balaton, a kibocsátott nyers szennyvíz - mindenekelőtt a nyári időszakban - már rövid idő alatt anaerobbá válik, vagyis rothadni kezd. Üdülőterületről lévén szó, az ún. berothadás leginkább pregnáns következménye a rendszer átemelői és gravitációs gyűjtő aknái környékén terjedő büzhatás, amely sok üdülni, pihenni vágyó ember kikapcsolódását megkeserítette már, hiszen ezek a műtárgyak helyenként az üdülő-ingatlanok, strandok, kereskedelmi ellátó helyek közvetlen közelében is létesültek egykoron - megfelelő szabályozások, illetve másutt rendelkezésre álló terület hiányában. Bár a szabvány rendelkezései meglehetősen hézagosak e tekintetben, azt azonban minden vizsgálat megállapította, hogy jól érezhetően bűzös gázokról van szó, amelyek egy üdülőterületen fokozottan kellemetlen hatást fejtenek ki a környezetre. Emellett az üzemeltető személyzetére nézve egyes gáz-komponensek (pl. a kénhidrogén, ammónia, illósavak, stb.) kifejezetten egészségkárosító hatásúak, a karbantartási-üzemeltetési munkák során balesetveszélyt jelenthetnek. Harmadik, de nem utolsó vetülete a szennyvizek anaerobbá válásának az, hogy a keletkező gázok jelentős állagromlást okozhatnak, így elsősorban a kénhidrogén, amely a csatornák párás, nedves légterében kénessavat, majd kénsavat képez, miáltal a műtárgyak beton és acél alkotórészeinek korrózióját, idővel pedig teljes tönkremenetelét is eredményezheti. 2. Üzemeltetői beavatkozások a problémák csökkentésére A Dunántúli Regionális Vízmű Rt. és jogelődje több, mint tíz éve tesz erőfeszítéseket a szennyvíz-szállítás okozta környezeti hatások (bűzszennyezés, munkaegészségügyi rizikófaktorok, csatornalétesítmények állapotának leromlása) megelőzésére, illetve kiküszöbölésére. A
