Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

87 A bodorka, a dévérkeszeg, a karika keszeg és az ezüstkárász növekedése és táplálkozása a Balaton parti sávjában Spccziár András, Bíró Pctcr, Tölg László MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, Tihany Pannon Agrártudományi Egyetem, Kaposvár Bevezetés A Balatonban a leggyakoribb halfajnak a dévérkeszegnek a táplálkozásával és növekedésével már több alkalommal foglalkoztak (3, 4, 6, 8|. A nyíltvízi régióval szemben, ahol a dcvérkcszeg domináns mennyiségben van jelen, a parti sávban a dévérkcszcgét (Abramis brama) is meghaladó mennyiségben fordulnak elő a karika keszeg (Blicca bjoerkna), a bodorka (Rutilus rutilus) és az ezüstkárász (Carassius auratus gibelio). A parti sáv nemcsak a halfajok egyenletesebb megoszlását, hanem az élőhelyek struktúráját és a táplálékbázist tekintve is változatosabb. Az 1996. évben a parti sáv jelentőségét tovább fokozta, hogy a nyíltvíz fő táplálékforrását képező árvaszúnyog lárvák mennyisége igen alacsony volt (0-5 g/m

2), szemben az 1995. évi 1,7-159,8 g/m

2 mennyiséggel [9], így feltételezhetően a parti sáv táplálékforrásának szerepe tovább fokozódhatott. Munkánk célja az említett négy halfaj táplálékának és táplálék-hasznosításának, valamint növekedésüknek clemzésc volt a Balaton parti sávjában. Anyag és módszerek A halakat a Balaton parti sávjának különböző területeiről (ÉK-i és DNy-i medence) egyenletes mértékben gyűjtöttük a tipikus élőhelyekről (szabad vízterület, köves parti sáv, nádas zóna). A gyűjtéseket ercsztőháló és elektromos halászgép segítségével végeztük. A halak (ivarérett egyedek) előbelét a helyszínen 10 %-os formalin oldatban tartósítottuk. Az előbél tartalmát határozás után az egyes táplálék-alkotók rekonstruált tömegével fejeztük ki. A béltartalom adatokat Costello |5], Amundsen et al. |1] által módosított grafikus módszerével elemeztük. A táplálékbázisra vonatkozóan a fajok nichcméretét (Levins-féle nichc-szélcsség) a Hulbert által standardizált indcx-szel, míg a fajok közötti nichc-átfcdést Krebs [7] javaslatának megfelelően, a Horn-féle indcx-szel fejeztük ki. A növekedés vizsgálatokat a halak pikkclyszcrkczctc alapján végeztük és a növekedés évenkénti ütemét a Bertalanfjy-féle modellel írtuk le [4], Eredmények A növekedés-vizsgálat eredményeit az 1. ábra mutatja. A vizsgált halfajok közül mind a hossz, mind a tömeg tekintetében az ezüstkárász mutatja a leggyorsabb növekedést (p < 0.001). Az első éves növekedést tekintve, előbbit a karika keszeg követi (p < 0.001). A karika keszeg a dévérkeszeghez képest nagyobb testhosszt ér el a harmadik év végéig (p < 0.001, az 1. és a 2. évre és p < 0.05 a 3. évre), és nagyobb tömeget a második év végéig (p < 0.001). Az ötödik évet követően a dévérkeszeg túlnövi a karika keszeget mind hosszban, mind tömegben. A bodorkához képest a karika keszeg a harmadik évtől (p < 0.01-0.001), míg a dévérkeszeg a negyedik év végéig mind hossz, mind tömeg tekintetében lassúbb növekedést mulat (p < 0.001). A dévérkeszeg a hetedik éIctévétől gyorsabban növekedett mint a bodorka, azonban ezt statisztikailag a kis mintaméret miatt nem tudtuk alátámasztani. A béltartalom-analízisek alapján 24 tartósan jelenlévő tápláléktípust különítettünk cl, amelyek hét nagyobb táplálékforrásból kerültek ki: zoobentosz, zooplankton, zootekton, fonalas alga, makrofita, detritusz és etetőanyag. Az Amundsen et al. [1] által javasolt grafikus módszer segítségével a vizsgált fajok táplálkozására a balatoni parti sávban a következők jellemzőek. A bodorka (N = 70) főként az clőbevonatot fogyasztja (2-3. ábra). Ezen belül az egyedek 32%-a szinte kizárólag bevonatalkotó fonalas algákat fogyasztott. A vándorkagyló az egyedek 55%-ának, míg az élőbevonat-lakó csiga fajok az egyedek 30 %-ának táplálékában szerepeltek jelentős arányban (47-50%). Alkalmi tápláléknak tekinthető a horgászok által beszórt etetőanyag (az egyedek 15 %-ánál közel 70 %-ban alkotta táplálékukat) és a planktonikus Cladoccra-fajok (az egyedek 4-5 %-ánál közel 100 % részarányban). Más táplálék-alkotók (pl. árvaszúnyog lárva és báb, bolharákok stb.) csak ritkán és kis részarányban alkották a táplálékot. Az ezüst kárász (N = 84) egyedek 76- illetve 53 %-ának fő táplálékát a zooplankton és a detritusz képezte (62 % részarányban) (2-3. ábra). A halak 16 %-ának közepes gyakoriságú, dc alkalmanként jelentős tömegű táplálékát tették ki a különböző makrofita fajok (72% részarányban). Az ezüstkárász egyedek 2-5 %-ának táplálkozásában erős szelektivitás volt megfigyelhető a Chironomidac lárvák, Corophium és Pisidium iránt. A karika keszeg (N = 107) táplálékára jellemző legkevésbé a stabil elemek jelenléte (2-3. ábra). Táplálékában a legjelentősebbnek a tektonikus (az egyedek 45 "Aránál 82 % részarányban) - főleg Dreissena, ritkábban Corophium - és a bentikus szervezetek (az egyedek 45 %-ánál 45 % részarányban) - főleg Chironomidae - bizonyultak. Közepes gyakoriságú (28 %), de mérsékelt jelentőségű a zooplankton fogyasztás. Alkalmilag a karika keszeg is nagy mennyiségben fogyasztotta az etető-