Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

6. szám - Reményi Péter: „Törvényességi óvás” a vízügyi szakma nevében

REMÉWni^Törvén^ 345 "A Népszabadság 1992-ben megjelent 50 lapszámában összesen 91 cikkben szerepelt a Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer ügye. Közülük kettőt írt olyan magyar szakember, aki valóban részt vett a vízlépcső előkészítésében, s így ismeri is a témát. Azt, hogy ez naivitás, avagy tudatos struccpolitika következménye, döntse cl az olvasó. Minden esetre tanúi vagyunk a Dumaszaurusz reneszánszának. Vitathatatlan, hogy vízválasztóhoz érkeztünk. Az, hogy a cseh és szlovák "C-variáns" választja cl ezeket a vizeket, vagy a magyar politika, az egyéni megítélés kérdése. Tény, hogy a "C-variáns" hazánk számára a lehető legkech'ezőtlenebb megoldás, mert elveszítjük a Duna vízerő-potenciáljának ránk jutó 50 %-át, a dunakiliti duzzasztómű kiiktatásával az ökológiailag igen fontos vízkonnányzás irányítását, a szigetközi vizpótló rendszer vízbázisát, beleértve a Mosoni-Duna tervezett, eddigieknél nagyobb vízhozamát is, a megtérülés reménye nélkül a rendszerbe eddig befektetett munka értékét. Az 1977-es államközi egyezmény egyoldalú felmondása a kormány által hangoztatott veszélyekből semmit sem oldott meg ugyan, de számos újabb nemzetközi problémát zúdít az ország nyakába. Nevezetesen: 1. A Szap alatti al vízcsatorna betorkolásnál lévő mederküszöb további elfajulásokat cs hajózási akadályokat okoz. 2. A szlovák oldali kész töltéserősítések az. árvízvédelmi esélyeket a félbehagyott magyar oldalon rontják. 3. A magyar-szlovák Duna-szakasz hajóút fenntartása a kisvízi szabályozásokkal költséges. 4. A kavicstermelés és hajóút kotrás csak közösen végezhető. Az egyoldalú magyar szerződésbontás miatt igen csak kérdéses lesz, hogy a cseh és szlovák szervek milyen tárgyalási-egyeztetési készséggel fognak velünk együttműködni a felsoroltakban. Különösen a hajóút biztosításában, amelyet a nagymarosi duzzasztás megoldott volna. A szerződés egyoldalú felbontása tehát kivétel nélkül minden szempontból (Cseh-) Szlovákiát hozza birtokon belülre, nekünk csak az eddig kidobott pénz és kártérítés marad. Ez is bizonyítja, hogy egy műszaki beruházásból nem lehet büntetlenül nemzeti politikát csinálni. Sajnos, el tudom képzelni, hogy a tudományosan megalapozatlan. de annál makacsabb magyar politika a gazdasági együttműködés területén is olyan korlátozások eszkalációját váltja ki, amit előre fel sem tudunk mérni". * Reményi Péter egykori írásainak idézése után álljon itt néhány részlet 1990. augusztus 6-án az Alkotmánybírósághoz felterjesztett beadványából, és az arra 1990. október 5-én kapott válaszból: "A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1978. évi 17. sz. törvényerejű rendelete - a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a Gabőíkovo-Nagymaros vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről Budapesten, 1977. szeptember hó 16. napján aláírt Szerződés kihirdetéséről - c. jogszabály a mai napig hatályos. Egy törvényerejű rendelet alkotmányjogi szempontból nyilván csak annak hatályon kívül helyezése vagy országgyűlési törvénymódosítással való megváltoztatása és nyilvános közzététele tehet semmissé. Ez a mai napig nem történt meg. Az Országgyűlés 24/1989 (XI. 10.) OGY határozata a Minisztertanács beszámolójáról - a nagymarosi munkálatok felfüggesztése alatt végzett hazai és nemzetközi jogi, gazdasági, ökológiai, műszaki következményeket feltáró vizsgálatok eredményéről - megadta a felhatalmazást a kormánynak a nemzetközi tárgyalások kezdeményezésére az Államközi Szerződés módosítása céljából. Az ezzel automatikusan hatályba lépő intézkedési terv gyakorlati végrehajtása ugyanakkor Csehszlovákia egyetértése, a Szerződés módosítása nélkül a törvényerejű rendeletben rögzített kötelezettségek és feladatok egyoldalú megszegésére vezettek. [Mintha csak a hét évvel későbbi hágai ítéletet olvasnánk!... V.I.] Az Alkotmánybíróságról szóló lö89. évi XXXI1. törvény 37. §-a alapján tehát javasolom és kérem, hogy a vonatkozó határozatok törvény ellenességét megállapítani és hatálytalanítását elrendelni szíveskedjenek". Az Alkotmánybíróság elnöke 980/C/1990/2 szám alatti végzése.ben az alábbiakat válaszolta: "Az indítványt - mint nem jogosult által előterjesztettet - megküldöm az Országgyűlésnek, a Köztársasági Elnöknek, a Minisztertanácsnak, az Állami Számvevőszék elnökének, a Legfelsőbb Bíróság elnökének és a legfőbb ügyésznek, mint indítványozásra jogosult szerveknek". Az indokolás szerint: "Az 1989. évi XXXII. törvény 21. §-ának (7) bekezdése értelmében a jogszabályok, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközei nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló eljárás hivatalból is indulhat. Az Alkotmánybíróság azonban az adott ügyben nem kívánt élni a hivatalbéli eljárás lehetőségével". "Summum jus, summa injuria". A jog szószerinti értelmezése az azzal való visszaélés veszélyét is magában hordozza.. Kár az elmulasztott lehetőségért, bárki is követett el "mulasztásos alkotmánysértést", mert akkor nem a Hágai Nemzetközi Bíróságnak kellett volna hatályba helyeznie ismét a Nemzetközi Szerződést, sőt kimondania az ezzel ellentétes összes magyar törvény és rendelet érvénytelenségét. Most már - a Reményi Péter által régebben idézett Fóris Lajos f. 1989. évi tanulmány végmegállapítását idézve - : "Választanunk kell, hogy további beruházással nyerünk egy bizonyos mennyiségű villamos energiát, megoldjuk a hajózási problémákat, az árvízvédelem korszerűsítését, a közúti összeköttetést Nagymaros és Visegrád között, vagy nagyságrendben ugyanennyiért (kártérítéssel sokkal többért) visszaállítjuk az eredeti állapot visszaállítható részét, szerződéseink értelmében szállítjuk az osztrákoknak a törlesztési áramot, amit valutáért veszünk magunk is, vagy külön, főleg az e célra épített erőműben magunk termelünk". * Bízzunk benne, hogy lapunk nagyképességű, lelkes cs szorgos egykori munkatársa, Reményi Péter fáradozása is célját éri! (A főszerkesztő).