Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)

6. szám - Zsuffa András: Földrajzi hidrológiai atlasz szerkesztése

354 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1996. 76. ÉVI". 3. SZ.. vízhozam-idősort generálni és statisztikai módszerekkel feldolgozni. Természetesen a vízgyűjtőfeltárás során sem terjeszthetjük ki a megfigyelési hálózatot a vízfolyásoknak gyakorlatilag és elméletileg egyaránt végtelen sok pontjára. A mindenképpen szükséges extra- és interpolálásnak jellegzetesen hidrológiai eszköze a hidrológiai hossz-szelvény. A vízjárást jellemző paraméterek statisztikai úton számított értékei a vízfolyás mentén változnak és a hidrológiai hossz-szelvények ezt a változást mutatják. A modern műszaki hidrológiát kialakító Lászlóffy Woldemár az első hidrológiai hossz-szelvények közreadásánál már hangsúlyozta e módszer visszacsatolásos jellegét. A hossz-szelvények nemcsak a vízgazdálkodási alkalmazáshoz adják meg vízjárás valamennyi szelvényére a paraméter értékeket, hanem a hossz-szelvény szerkesztésénél a hidrológus is ellenőrizheti, javíthatja becsléseit, hogy az eredményül kapott hossz-szelvény szerkezete ellentmondás mentes legyen. Az ellentmondásokra a vízgyűjtő-területek földrajzi mutatóival való nyilvánvaló, vagy rejtettebb kapcsolat mutathat rá. A számítandó földrajzi paraméterek A vízgazdálkodási problémák megoldásánál sok esetben hiányzik az anyagi lehetőség, vagy idő- és kapacitás hiány van ahhoz, hogy vizgyűjtő-feltárással tisztázzuk a vízfolyás vízjárásának strukturált sztohasztikus folyamatára jellemző összefüggéseket, vagy, hogy legalább a legfontosabb vízjárási mutatókat megbecsüljük. Ilyen esetekben a tájegységre, azaz itthon Magyarországra, vagy a Duna-medencére kidolgozott, általában képletekkel megadott összefüggésekre támaszkodunk. A képletek független változói általában topográfiai térképekről leolvasható földrajzi paraméterek, elsősorban a vízgyűjtő terület nagysága. A vizsgált vízfolyás szelvényéhez tartozó területnek megfelelően alakuló úgynevezett orografikus tényező erre a célra szerkesztett szintvonalas térképekről olvashatók le. Ilyen orografikus tényező a közép-vízhozamok becslésére szolgáló, "fajlagos lefolyás" sokévi átlagát, illetve szórását (Lászlóffy, 1954, Eszéky-Virág 1979), valamint a Csermák-féle árvízi tényezőt ábrázoló szintvonalas térkép. E térképek szintvonalai az egyes vízgyűjtő-területek eltérő hidrológiai sajátosságainak megfelelő mozaik-kockákból felépített értelmezhető mozaik-képeknek kontúrvonalai. A képletekkel becsült vízjárási mutatók természetesen nemcsak a vízgyűjtő-terület nagyságának és a földrajzi koordinátáktól függő orografikus tényezőnek a függvényei. Lászlóffy, Ogievszkijt idézve, táblázatba foglalta a vízgyűjtő-területeknek azokat a mutatóit, amelyeknek számszerűsíthető mutatói a lefolyást elősegítik, vagy mérsékelik. Az Ogievszkij táblázat azonban csak minőségi következtetéseket foglal össze. A képletekkel történő becslések realitását csak számszerű értékek közötti kapcsolatok feltárásával lehet fokozni. Ehhez a munkához az első lépés á tényezők számszerű leírását adó paraméterek pontos megfogalmazása és egyértelmű meghatározása. Az egyértelműen számított földrajzi paraméterek és a vízjárási mutatók közötti kapcsolat-számítás csak megbízható alapadatok alapján adhat elméletileg elfogadható és gyakorlatban alkalmazható eredményeket. Csermák Béla alig két évvel a sikeresen alkalmazott árvízszámítási képletének és a kapcsolódó szintvonalas térképének publikálása után a Csermák-formula pontosítására több tényező figyelembe vételét biztosító újabb képletet adott közre. E képletben az orografikus tényező B értéke és a vízgyűjtő-terület nagysága mellett a vízgyűjtő esésviszonyait és völgyfenéki tározódási viszonyokat jellemző tényezőket vezetett be. Az eredeti, a gyakorlatban igen nagy sikert elért és mindenütt használt képlettel szemben ezt a javított, és nyilván pontosabb becslést adó változatot már nem használták: a paraméterek meghatározásához szükséges térképi munkát a gyakorlati mérnök már nem vállalta. Az első hidrológiai atlasz szerkezete A vízgyűjtő-terület nagyságának a vízjárás szempontjából döntő szerepe nyilvánvaló. Az is bizonyos, hogy a vízgyűjtő-terület meghatározásában elkövetett hiba az eredmény hibájával arányos. A vízjárási adatokkal szemben a térkép alapján rögzíthető vízgyűjtő-terület nagyságának mérőszámát csak a területmérés, a planimetrálás mérési pontatlansága terheli. Ezért Lászlóffy már 1953ban célszerűnek tartotta, hogy a hazai vízfolyások valamennyi rész-vízgyűjtőjét központilag, az elérhető legnagyobb pontossággal határozzák meg és publikálják. Valamennyi vízfolyás összes jellemző szelvényeire meghatározott, a térképről lemért és leolvasott adatokat vízrajzi rendbe sorolva táblázat sorozatokkal jellemezték az ország földrajzi hidrológiai viszonyait Az ország főbb befogadó folyóinak megfelelően 12 vízrendszerre a vízgyűjtő-területek számszerű adatait bemutató 12 kötetet publikáltak. A táblázatok egységes szerkezetét a I. táblázaton mutatjuk be. Sajnos a kritikus időkben szerkesztett hidrológiai atlaszok jó néhány pontosan meghatározott földrajzi adata néhány éven belül használhatatlanná vált. A hazai kisvízfolyások állapotában döntő szerepet játszó malmok államosításával és felszámolásával nemcsak a vízfolyások állapota és fönntartási munkái kerültek kritikus helyzetbe, hanem, a malom-csatornák felszámolásával a vízfolyások egyes szelvényeihez csatlakozó vízgyűjtőterületek is átrendeződtek. (Lásd például a Völgységi patak, a Marcal, a Kapós felső szakaszának múltbeli és mai vízrajzi hálózatát!) A hidrológiai atlaszok ismételt kiadása tehát már régen időszerűvé vált. Az új atlasz-sorozat kidolgozásához szükséges kvalifikált munkaerő ma már alig biztosítható. A kézi munka pontossága is csökken. A mai körülmények között az 1950-es években végzett munka azonos eszközökkel nem lenne megismételhető. A vízgyűjtő-területek meghatározására már 1950-ben gépi "hardvert", görgős planimétert alkalmaztak A mai planiméterek már digitális kijelzőkkel rendelkeznek, és