Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)

5. szám - Kevéné Herczeg Mónika: Kisvízi szabályozások és vízjárásra gyakorolt hatásuk a Közép- és az Alsó-Tiszán

276 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1996. 76. ÉVI". 3. SZ.. latti elszclesedett mederszakasz sem, ahol a sziget alsó csúcsának védelme alatt és a mellékág iszapolódásának segítségével teljesen átvette a folyó a jobbpart kialakítá­sára a hosszanti rőzsesátor adta vonalat. Noha helyrajzi­lag homorú volt, igaz, hogy a sodor itt részben még az ellenkező part alatt, a domború bal part könyöke mentén maradt. Megemlítendő az is, hogy a gázló sziget fölötti szakaszán a végzett kotrásból származó nagy tömegű a­nyagnak a rőzsesátor sorok közé és a hosszanti rőzsesá­tor vonal elé védelmül való elhelyezése is hatásosan tá­mogatta a rőzseművek iszapoltató működését. Ahhoz, hogy teljesen megismerjék a rőzsesátrakkal való kisvízi mederképzés lehetőségét, szükség volt a ti­szakürti gázló rendezésére is. A szabályozási vonalakat itt is rőzsesátorból alakították ki. A nagyon eltorzult, görbület nélküli, széles, zátonyos mederben hatalmas ki­terjedésű sátorsor mező épült néhány nyárvégi és őszi hónap alatt. A szabályozási vonalak megválasztása egé­szen szerencsés volt. Kct inflexió jó kialakítása volt a tervezés célja, és ez az elgondolás és a hozzá szabott vo­nalvezetés utólag is teljesen helyesnek minősíthető. Eredetileg itt is terveztek kotrást, de azután ez na­gyobb részben elmaradt, mert a fenék iszapos homok volt, és a meder a rőzseművek hatására is jól mélyült. Csak ott végeztek kotrást, ahol a hosszanti sátorsor könnyebb megépítése kívánatossá tette. Ez úgy értendő, hogy az alsó gázló fölött a szabályozás előtt a mély víz a jobb part közelében olt volt, ahonnan a jobb parti sátor­sor felső vége kiindult, a hajóutat pedig beljebb, a meg­hagyandó kisvízi meder közepe táján szerettek volna ki­alakítani, hogy teknő alakú kisvízi medret kapjanak, a­melynek közepén van a hajóút. Ezért itt is vezettek kot­rást. Remélték, hogy a kotrott vezérárok elvonja az é­lénk vízfolyást a jobbpart felőli rőzsesálortól. A következő, 1912. évben, a nyár eleji alacsony vízál­lás idején már láthatóak voltak a kezdeti eredmények. A bal part felőli hatalmas mederrészen, amelyen az előző őszön, mintegy sátor-táborban, imponáló rendben és ter­jedelemben álltak a rőzscsálor sorok, most itt-ott lesüp­pedve, elhajolva, néhol kissé leroskadva ugyan, de min­denütt iszapban ültek a sátrak, úgy, hogy a kereszirányú sátor sorok alsó oldalain már iszapgátak feküdtek. Az alsó inflexió fölötti jobb parti sátorsor mentén viszont keresni kellett a sátrakat, annyira lesüllyedtek. Itt is volt ugyan iszapolás, de csak a kirekesztett mederrésznek a part közelébe eső sávjában, nagy arányú pedig ott, ahol már domborúba fordult a rőzsesátor vonal. Megállapítható volt, hogy a kirekesztett meder felső szakasza nemhogy iszapolódott volna, hanem ellenkező­leg, a keresztirányú sátorsorok alatt jelentékenyen lemé­lyült. Az összegyűrt, néhol letepert sátrak ott voltak u­gyan, de alattuk mély kimosódások álltak elő. Ebben a rendkívül könnyen kimosható fenéktalajú mederben még az olyan, vizet szűrő, ritka szövetű szerkezetek is, mint a rőzsesátrak, amelyek keresztirányban és szabá­lyos sorokban, összefüggően voltak elhelyezve, és az é­lénkebb vízfolyástól a vízszálak irányába álló, hosszanti sátorvonallal voltak elhatárolva, nagy örvénylést és vele kimosást tudtak előidézni. Itt leírt tapasztalatai alapján tette Iványi Bertalan ké­sőbb felhasznált folyószabályozási következtetéseit. Nem iszapoltak, és lassan elpusztultak a rőzsesátrak a vezsenyi gázló fölötti bekötő részen a homorú görbület­ben, gyenge volt az iszapolás a tiszakürti gázló bal parti sátorozásának felső részén néhány száz méter hosszú­ságban, és elpusztult a sátorozás ugyanennek a szakasz­nak az alsó gázlója fölött, a jobb parti vonal jelentékeny hosszúságú felső részén. Mindezeken a helyeken lénye­gében még homorú vonalba, élénk áramlásba, sőt ör­vénylő vízbe kerültek a sátorsorok, ezért nem tudtak i­szapolni, és ezért pusztultak el fokozatosan. Ezen nem változtatott az sem, ha a hosszanti sátorvonal egyenes elrendezésben készült. Ha ez az egyenes vonal útjában állt az áramlás zömének, térítette a vizet, s szerepe u­gyanaz volt, mint a homorú parté. A gázlót magában foglaló folyószakaszoknak azon ré­szét azonban, ahol nem kerültek élénk áramlásba és ör­vénylő vízbe a művek, néhány év alatt teljesen eltemette a sátrakat a vízből leválasztott iszap. A sátrak rövid idő alatt befejezték munkájukat és lehetővé tették, hogy a hatásuk folytán lerakódott iszapréteg felszínén most már jóval magasabb szinten, újabb iszapoltató műveket he­lyezzenek el: a viszonylag mélyebb részeken további, de már alacsonyabb rőzsesátrakat, a magasabb részén pedig fakadó képes fuzrőzséből készített iszapoltató sövénye­ket. A sövénysorok a tavaszi nagyvizek leapadtával ki­zöldültek, élő sövénnyé váltak, és a hajlások növekedé­sével mind magasabb szintekben érvényesítették iszapol­tató hatásukat. A feliszapolt felszín egy bizonyos magas­ság elérése után a magról kelt fííz megtelepítésére is al­kalmas lett, és fokozatosan sűrű, vesszős fűzessé képző­dött. Hosszabb idő alalt azután a természetes partok ma­gasságáig iszapolódott fel a rőzsesátrak segítségével ki­rekesztett mederrész, és végül már nem lehetett felis­merni a szabályozások nyomát. A tapasztalatok megmutatták, hogy a Tiszán nem le­het iszapoltatással kialakítani a gázlók szabályozásánál azt a partvonalat, amelyik a felső kanyarulatból - általá­nosságban: a mosott partból - kiindulva biztosítja a so­dorvonal átvezetését az inflexión, és megállapították, hogy ezen a helyen masszív partvonal építésére van szükség. A tiszakürti gázlónál olyan mély kimosódások álltak elő a sátorroncsok között kialakult örvénylések miatt, hogy közelükben kőművek alkalmazásáról - szű­kös pénzügyi ellátottság miatt - szó sem lehetett. Az 500-550 méter hosszú párhuzammű és néhány kereszt­gát megépítéséhez igen sok kőre lett volna szükség. Iványi Bertalan ezekre a szakaszokra a következő el­járást dolgozta ki: A tervezett kotrás hátralevő részét kisvízállásnál vé­gezték el, és a kikotort, fedett sárhajókra öntött, és on­nan könnyen letúrható, vagy lehányható iszapos ho­mokkal töltötték fel a kirekesztendő medeiTészt. A fel­töltés meder felöli lejtőjét az építés ideje alatti vízszintig szabályos kialakítással (gondos és egyenletes, egyoldali ürítéssel) végezték el a tervezett új part vonalában, majd azután borították le süllyesztett rőzsepokróccal a lehető leggyorsabban, végül elhelyezték a feltöltés nagyjából vízszintes, némileg elegyengetett felületén, az új partvo­nalra merőlegesen, a keresztirányú rőzsesátor sorokat. Hogy ezeknek a sátor soroknak meder felöli vége ne mű­ködjék sarkantyú módjára, vagyis ne okozzon káros ör-

Next

/
Thumbnails
Contents