Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)

5. szám - Molnár Béla: A szegedi Fehér-tó keletkezése és vízföldtana

263 A szegedi Fehér-tó keletkezése és vízföldtana Molnár Béla József Attila Tudományegyetem Földtani és Őslénytani Tanszék 6722. Szeged, Egyetem u. 2-6. Kivonat: Kulcsszavak: A szegedi Fehér-tó az ország első természetvédetté nyilvánított területei közé tartozik. Az utóbbi időben területén jelentős emberi beavatkozások voltak. Ezért fontos megismerni a tónak és környékének eredeti földtani fejlődéstörténetét, a tó kialakulását és vízföldtani viszonyait A tó bázisa infúziós lösz. A tótól ÉÉNy-ra a Duna-Tisza közi Hátság futóhomokkal fedett pereme van, ahol a mozgó futóhomok a holocénben az infúziós löszre is ráfüródott A tó DDK-i határát olyan típusos lösz halmok jelentik, ahol az utolsó jégkorszaki lehűlés (W

}) előtti tiszai folyóágak parti homokdűnéire rakódott a hullópor. Ezek a környezet térszínéből ma is kiemelkednek. A tó eredeti vfzutánpótlása a felszíni belvizekből, a Duna-Tisza kőzi Hátság felöl a tavi mélyedés felé szivárgó és nyomás alatt lévő vizekből és a tiszai árvizekből származott A felszínen elpárolgó vízből visszamaradó sók okozták a szikesedéit A tó eredeti állapotát az emberi beavatkozások alapvetően megváltoztatták. vízföldtan, limnogeológia, természetvédelem. Bevezetés A szegedi Fehér-tó és a Fehér-tóhoz tartozó mélyebb szikes terület Szegedtől ÉÉNy-ra a Budapest felé vezető E-75-ös, a Szatymazt Sándorfalvával összekötő és a Szeged-sándorfalvi út által határolt négyszögben található. A terület a Fehér-tavi Tájvédelmi Körzetet jelenti, amely 16 km

2 kiteijedésű és részét képezi a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetnek. A szűkebb értelemben vett tómedence ÉNy-DK-i irányban kb. 3,5 km, DNy-ÉK-i irányban pedig 5 km kiteijedésű, és ÉNy felé elkeskenyedő alakú. A tó vizének szintje a 81 m tengerszint feletti szintvonal alatt van. A tó geomorfológiai helyzetét Irmédi-Molnár L. (1929) korábban már részletesen ismertette. A terület morfológiailag legmélyebb pontja 80 m tszf.-i magasságú. É-on és ÉNy-on a Duna-Tisza közi Hátság K-i pereme a határa. Ez 82-85 m, D-en és K-en pedig a térszín 81,5-83 m tszf.-i magasságú. A Szeged-sándorfalvi úttól K-re a Tiszáig azonban több helyen csak 78,5 m alatti. E szerint három morfológiai szint különíthető el, a DunaTisza közi Hátság K-i pereme, a tó medencéje és a Tisza folyó szabályozás előtti ártere. A tó keletkezéséről mind ez ideig nem sokat tudunk. Eredeti állapotában vízutánpótlásáról is csak a felszíni hozzáfolyásokkal foglalkoztak (Irmédi-Molnár L. 1929). A tó az ország első természetvédetté nyilvánított területei közé tartozik. Beretzk P. kezdeményezésére már 1939-ben 350 katasztrális holdat védelem alá vontak. Védetté nyilvánítását elsősorban az őszi madárvonulás kori pihenőhely jellege, másrészt sajátos szikesvízi állatés növényvilága indokolta. A tó múltja és mai állapota fontossá teszik, hogy keletkezésével, környezetének földtani felépítésével és vízföldtanával, vagyis az élettelen természeti értékeivel is foglalkozzunk. Az élő és az élettelen természet ui. kölcsönös viszonyban van egymással és hatnak egymásra. Ezért hatásuk megismerése nagyon fontos. Ilyen tényezők többek között a földtani felépítés, a víz és a szikesedés kapcsolata, a szikesek és a sajátos növényzet kialakulása. Jelen munkában a tó kialakulásával és fejlődéstörténetével, valamint az előzőekben ismertetett összefüggésekkel kívánunk foglalkozni. A tó és környezetének felszíni földtani képződményei A tómedence ÉÉNy-i és DNy-i részét uralkodólag apró szemű futóhomok borítja, amely a Duna-Tisza közi futóhomok hátság felől a holocénben szél szállítással került mai helyére (7. ábra 1). A futóhomok borította felszínen ÉNy-DK-i irányú mélyedések vannak, amelyeknek népi neve semlyék. A mélyedések a buckasorok között jöttek létre. Ezekben magasabb talajvízálláskor víz volt, és a vízből karbonátiszap vált ki és rakódott le (Molnár B. 1980a, 1980b, Molnár B. - Szónoky M.-Kovács S. 1981). Mivel a környezetet mozgó futóhomok borította, a karbonátiszap gyakran elég sok homokot is tartalmaz, sőt, a két üledéktípus között folyamatos az átmenet (1. ábra 2). E két üledéktípus jelenik meg az első és egyben magasabb morfológiai szinten. A futóhomok területtől D-re és K-re, valamint a Fehér-tótól D-re a felszínen infúziós, vagy az újabb nevezéktan szerint alluviális lösz (Pécsi M. 1967) van. Ez a lösz egyes esetekben szikes, más esetekben homokos kifejlődésű (1. ábra 4). Egyben ez alkotja a második, és az előzőnél mélyebb morfológiai szintet. Az infúziós lösz térszínből több méterrel a szatymazi temető, a tó DK-i határát jelentő Székhalom és a Tápai-, valamint a tó déli végével párhuzamos, de délebbre lévő öthalom emelkednek ki. Az utóbbi eredetileg pl. a 90 m tszf.-i magasságra, néhány m-t azonban már elhordták róla. Ezek típusos homokos lösszel borítottak, amelyek vízszintes irányban infúziós löszbe mennek át (Miháltz /., in BannerJ. 1936) (1. ábra 3). Krolopp E. et al. (1966) újabban öthalomnál szedimentológiai és faunisztikai vizsgálattal is kimutatta az átmenetet. A lösz alsó része is infúziós lösz. A lösz alatt pedig folyóvízi, illetve olyan áthalmozott parti dünehomokot talált, amelyben még a folyóvízi áthalmozott csigák törmeléke is megvolt (1. ábra 4). A tótól ÉÉK-re és K-re szikes, finom homokos durva kőzetlisztes finom kőzetliszt jelenik Meg (6. ibra 5). Ez az üledéktípus tehát több kőzetfracciót is tartalmaz, vagyis rosszul osztályozott. A homokrész a környező fútóhomokból szél által került ide. A finomabb szemű frakciók pedig a gyakori vízborításból rakódtak le, és a sófelhalmozódáskor a kapilláris vízemelkedés okozta