Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)

3. szám - Bencze Géza: Somogy megye mérnöki hivatala – a 19. század első felében

IJKNCZ.E U.: Somogy megye mérnöki hivatala a 19. században térkép helyett egy új, a megváltozott hidrológiai és köz­lekedési viszonyokat hűbben és pontosabban tükröző tér­kép elkészítését. Okai között nyilvánvalóan szerepet ka­pott a közigazgatás korszerűsítésének az igénye, csak­úgy, mint a megváltozott földhasznosítási mód. az ok­szerűbb gazdálkodás, vagy akár az egyre gyakoribbá vá­ló birtokperek is. A vármegye közgyűlése 1839. november 2-án utasí­totta is főmérnökét, hogy mihamarább készítse cl So­mogy tnegyc "mindenben kielégítő térképé"-nek a terve­zetét. Vörös néhány hónap múlva el is készítette, és már 1840. febntár l-jén a megyegyűlés elé is terjesztette részletes tervet a megye "rendszeres földabroszá"-ról, a­melyben egy ú.n. munkatérkép és két. nyomtatásban is kivitelezhető térkép elkészítését javasolta. A munkatér­kép - a szokásos megyetérképek méreteit jelentősen fe­lülmúlva - húsz. egyenként mintegy 75x60 cm méretű szelvényen, igen részletesen ábrázolta volna a megyét. A kb. 1:36 000 méretarányú térkép igen nagy pontosságot tett volna lehetővé. A több megyebéli mérnök összehangolt munkáját fel­tételező, összességében mintegy 2.5x3,5 m nagyságú a­laptérkép mellett kb. 1:110 000 méretarányú, a napi munkára alkalmas áttekintő térképet is tervezett, e két utóbbit nyomdai kivitelre alkalmas módon elkészítve. Tervének kivitelezhetőségét - a megye és a birtokosok a­nyagi támogatásában bízva - mindössze három esztendő­ben adta meg. amennyiben a kalkulált 4-5 ezer forintnyi költség fedezete rendelkezésére fog állni. A tervezet minden bizonnyal csak tervezet maradt, mivel nyoma sincsen semmilyen munkának, pedig a vármegyei közgyűlések jegyzőkönyvei és iratai vala­mennyi addig és azután elvégzett mérnöki munkáról pontosan számot adnak 2 8. A megyei főmérnök tervezett munkájához minden­képpen csatlakoztak a megyei másodmérnök Török Mik­lós által ezekben az esztendőkben folytatott megyebéli útfclmérések. útrekonstrukciók, valamint az új utak épí­téseinek mérnöki munkái. Az általa készített és 1840­ben nyomtatásban is megjelent a "Somogy megyében fekvő helyek ábcé rendbeni megnevezése, és távolságuk feljegyzése" című statisztikai jellegű munka a megye 309 helységének közlekedési izokronját adta távolság­adatok formájában, s településenként átlagosan 10-12 a­datot tartalmaz. A megye és az érdekelt birtokosok számára a tervezett térképnél azonban fontosabb volt a Helytartótanács által is szorgalmazott és támogatott drávai vízszabályozási munkálatok folyamatos végzése. Vörös László továbbra is itt töltötte hivatali idejének nagyobbik részét, s térké­pészeti és folyamszabályzói tekintélyének köszönhetően még a szomszédos Verőce és Körös vármegyék is felkér­ték a folyó ottani szakaszai ill. árterei szabályozási ter­vcinek elkészítésére. Az ilyen munkák eléggé általáno­sak voltak a korban, s a megyebéli mérnökök - úgy a vármegyeiek, mint az uradalmiak - igen gyakran készí­tettek közös terveket ill. végeztek ilyen munkákat, első­sorban a megyék határos területein, ill. a nagyobb ura­dalmak megyehatáron is túlnyúló birtoktestein. Az 1840-es évek első felében jelentősen lecsökkentek a folyószabályozási és a vízrendezéshez kapcsolódó tér­175 képezési munkálatok. A megyei másodmérnök továbbra is elsősorban az útépítésekkel kapcsolatos munkálatokat irányította. Tevékenységének eredményeként több tucat posta- és egyéb országút felmérésének térképe található a Somogy Megyei Levéltárban. A megye első mérnökének sem a Dráva szabályozása adott elsősorban munkát, hanem az 1832-36-os ország­gyűlés nyomán lehetővé vált korai jobbágyi örökvállság szerződésekhez kötődő úrbéres- cs egyéb községi földek felmérése. Ugyanebben az időszakban folytak azok a nagyarányú községi- és birtokfelmérések, amelyek a bir­tokosok megkezdett földtagosításainak minél pontosab­ban elhatárolható végrehajtását célozták. Hasonló munkákkal foglalkozott a megyében dolgozó kb. tucatnyi mérnök is az 1840-es évek első felében, munkájuk azonban elsősorban egy-egy nagybirtokhoz kötődött. Nagyobb vármegyei vízrendezési munkához már nem volt szükség helyismeretükre és tapasztalatuk­ra, s az őket időlegesen foglalkoztató folyószabályozási királyi biztosságok - mind a Kaposon, mind pedig a Dráva mentén - is befejezték, ill. felfüggesztették ekkor­ra somogyi tevékenységüket. A megyei mérnöki hivatalról, hivatalban lévő két mérnökéről ebben az időben alig szólnak a híradások Tevékenységük, úgy tűnik, ekkorra már nem volt - a korábbi évtizedekhez hasonlíthatóan - elsőrendű fontos­ságú a megye és közönsége számára. 1973-ban még állt Török Ferenc sírköve a tapsonyi temetőben. A Vörös László lakásául szolgál! szomajomi vármegyei épület még szinte változatlanul állt az. 1970­es évekig, ahogy azt Bendejy László tanulmányában le­írta. Mostani gazdája az 1990-es évek elején már a felis­merhetetlenségig átalakította, s nem állnak már az öreg fenyőfák sem a ház mellett. Jegyzetek 1. Fodor Ferenc: A magyar vízmérnököknek a Tisza völgyben a ki­egyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredmé­nyei. Bp. 195 7. 92. old. 2. Somogy Megyei Levéltár (SML) Közgyűlési jegyzökönyvek (Kgy. jkv.) 1808. febr. 29.. márc. 14.. dec. 5. 3. SML Kgy. jkv. 1808. márc. 14. 4. Bencze Géza: Adatok a Kapos-völgyi vízrendezés első időszakához (1807-1819). In. szerk.: Kanyar József: Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 1. Kaposvár. 1970. 103. old. 5. SML Kgy. jkv. 1808. márc. 14. 6. Bencze Géza: A Kapós vízrendezési munkálatai Somogyban (1820­1835). In. szerk.: Kanyar József: Somogy megye múltjából. Levél­tári évkönyv 2. Kaposvár. 1971. 95. old. 7. SML Kgy. jkv. 1817. okt. 8.. Id. még Fodor Ferenc: Az Institutum Geometriáim. Bp. 1955. 165. old. 8. Tolna Megyei Levéltár. Kaposvízi munkálatok, (számadás) 1826­1830. 9. SML Mernyei uradalom levéltára. OJJíciosa. 1770-1852. Zbella szerződése. 1833. nov. 3. 10. Bencze Géza: Közlekedési viszonyok és úthálózat [)él-nyugal Dunántúlon a 18-19. század fordulóján. Nemzetközi Kultúrtörté­neti Szimpózion. Mogersdorf 1977. Maribor. 1977. 14". old. 11. SML Közgyűlési iratok (Kgy. ír.) 1832. 2327. sz. 12. SML Malomiratok 1. Berki mellett építendő hidrul való költségek felszámítása. 1808. dec. 7. 13. Bencze Géza: Török Ferenc. Somogy megye mérnöke (1779-1832). In. szerk.: Kanyar József: Somogy megye múltjából. Levéltári év­könyv 6. Kaposvár. 1975. 87. old. 14. Bierbauer Virgil: Adalékok Török Ferenc jöldmérő és Somogy megye táblabírájának életrajzához. Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye. LX. 1926. 192. old.

Next

/
Thumbnails
Contents