Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)
2. szám - Gáspár Csaba–Józsa János–Simbierowicz, Pawel: Új szemléletmód a numerikus hidraulikában. IV. Áramlási és transzportfolyamatok Langrange-féle modellezése egyenlőtlen hálók használatával
92 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1995. 75. ÉVF. 2. SZ^JVI Láttuk azonban, hogy az eocén-bányák depressziójának kiegyenlítődése miatt még akkor is süllyedések várhatók a jelenlegi budapesti vízgyűjtőn, ha a lencshegyi bánya termelését megszűntnek tételezzük fel. Ezért a budapesti vízgyűjtőn belül is lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy az elkövetkezendő években csak a feltétlenül szükséges mértékben történjen karsztvíz-termelés. Az északi övezetben mindenekelőtt a vízjogi engedélyeket túllépő termeléseket kell meggátolni. Az I. táblázat szerint 1992-93-ban Leányfalu és a Tungramstrand használt a megengedettnél lényegesen több karsztvizet. Ezen a két helyen a engedélyek betartatásával évi 120.000 m 3-rel csökkenne a karsztvíztermelés. Szentendre és Veresegyház esetében a folyamatban levő engedélyezési eljárás során a lehető legkevesebb termálvíz kivételt kellene megengedni, hiszen egyik esetben sincs szó gyógyászati igénybevételről. Az óbudai Árpád forrás és kút esetében, ahol ipari alkalmazásról van szó, a vízjogi engedélyt is felül kellene vizsgálni, esetleg visszavonni. A többi fogyasztó esetében, amelyek az engedélyezett keretnél kevesebbet használtak, el kellene érni az 1993 évi termelés "befagyasztását", azzal az ígérettel, hogy a ténylegesen fellépő regenerálódás esetén újra kivehetik majd az engedélyezett mennyiségeket. A középső övezetben nincs szó az engedélyek túllépéséről, az 1993 évi termelések befagyasztása azonban itt is szükséges. Ezenfelül mindenképpen ésszerűnek látszik felülvizsgálni a Margitsziget északi-kutak vízjogi engedélyét, ahol az amúgy is túlterhelt körzetben az engedélyezett mennyiség túlzottnak tűnik. A déli övezetben a III. táblázat szerint az Apenta hévízkút melléfúrása használt engedélyen felüli vizet. Ezen kívül csak a csepeli strandon lépték túl, az engedélyt 10 %-kal meghaladó módon, az előírt vízhozamot. Az engedélyek betarttatásával ezen a két helyen mindössze évi 118.000 m 3 vízzel lehet csökkenteni a termelést. A másik két övezethez hasonlóan itt is ragaszkodni kellene az 1993 évi termelések időleges rögzítéséhez, amíg egyértelműen kimutatható regenerálódás nem következik be. Itt kell megemlíteni, hogy a Tétényi úti kórház kútjának vize - a béléscsövezés meghibásodása folytán használatlanul elfolyik. Az engedélyest kötelezni kellene arra, hogy megfelelő szakvállalattal végeztesse el a béléscső elzárását. Ez a mindössze néhány tízezer Ft-ba kerülő művelet évente újabb 46.000 m 3 feleslegesen elfolyó víz visszatartását eredményezné. A budapesti vízgyűjtőn belül (az Északi és a Déli övezetekben) a vízjogi engedélyek betarttatásával tehát évente alig 240.000 m 3-rel lehet csökkenteni a túltermelést. A Tétényi úti kórház kútjának lezárása 46.000 m 3/év víz megtakarítását jelentené. Az ipari alkalmazások engedélyének megvonásával (Óbudai Árpád forrás és kút, Filmlabor, Budaörsi karsztakna, TörökbálintDEPO) további mintegy 540.000 m 3/év csökkentés érhető el, így ez a három tétel együttesen már csaknem fedezi az 1992-93 évek átlagában mintegy 880.000 m 3-t kitevő túltermelést. További korlátozást lehetne elérni a Duna közelében levő strandfürdők esetében a szűrt Dunavíz alkalmazásának bevezetésével. Amennyiben a budapesti vízgyűjtőn újabb vízigényeket jelentenének be, ezeket csak azzal a feltétellel lehet kielégíteni, ha a kérelmező vállalja, hogy anyagilag hozzájárul egy közelben levő másik termálvíz-fogyasztó vízkivételének csökkentését lehetővé tevő beruházáshoz például egy strandfürdő nyári vízpótlását megoldó kavicsterasz-kút létesítéséhez, vagy egy új szűrő-forgató felszereléséhez. A hozzájárulás mértéke a két fogyasztó közötti megállapodás tárgyát kell, hogy képezze. A termelések "befagyasztását" minden egyes termelőhelyre külön-külön kell érteni, ugyanis ha termelőhelycsoportokat jelölünk ki és azokon belül egy összegben adjuk meg a limiteket, akkor az a veszély fenyeget, hogy a csoporton belül legkedvezőbb termelési pontot túlzottan igénybe veszik és ezzel az adott ponton a minőségromlás kockázata nő. A befagyasztás tehát egyben szint-limitet is jelent: egyik termelési ponton sem lehet többet kivenni, mint korábban, tehát nem lehet az üzemi szinteket sem csökkenteni a nagyobb hozam elérése érdekében. A hozam-határértékek és a szint-határértékek közül az utóbbinak van prioritása: még az engedélyezett hozamot sem lehet tehát kivenni, ha ez csak a szintek süllyedése árán érhető el A budapesti vízgyűjtő jelenlegi határán kívül levő karsztvíz-kivételek csökkentése is indokolt Pilisszentivánon és Biatorbágyon az engedélyezett mennyiséget is túllépték. Ezenkívül Pilisszentiván és Solymár vízkivétele a budapesti vízgyűjtő határ közvetlen közelében létesít helyi depressziót ezzel akadályozva az eocén bányák leállását követő javulás kialakulását. Éppen ezért meg kellene vizsgálni az ottani víznyerő-helyek távolabbi forrásokkal történő kiváltásának lehetőségét is. Javasoljuk tehát a legutóbbi, 1993 évi tényleges termelések értékének befagyasztását, ami csaknem 10 %kai kisebb érték, mint az 1992-93-as évek átlaga. Az új termelési határértékek javasolt megoszlása a budapesti övezetek között az alábbi: Északi övezet 1,227 millió m 3 Középső övezet 6,752 " Déli öveze t 1,709 " Összesen: 9,688 millió m 3 ami mindössze 3 %-kal kevesebb, mint a budapesti vízgyűjtőre jutó, 1971-90 évi átlagban számított 10 millió m 3/év utánpótlódás. Ha nem következik be a csapadék utánpótlódás további csökkenése, ez a biztonsági tartalék hivatott áthidalni az eocén bányák depressziójának kiegyenlítődéséből várhatóan még előálló további helyi szintsüllyedések hatását, valamint a természetes módon, kisebb forrásokon át távozó hozamokat (pl. Bründl-forrás). A határértékek megadásánál az 1993 évi tényleges termeléseket vettük alapul; az engedélyezett hozamok túllépése esetén az engedélyek betartását, az ipari alkalmazások (Árpád-forrás) leállítását, és a használaton kívüli Tétényi-úti fúrás lezárását.