Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)

2. szám - Gáspár Csaba–Józsa János–Simbierowicz, Pawel: Új szemléletmód a numerikus hidraulikában. IV. Áramlási és transzportfolyamatok Langrange-féle modellezése egyenlőtlen hálók használatával

87 A budapesti termálkarszt kitermelhető vízkészleteinek felülvizsgálata Sárváry István VízgazdálkodásiTudománvos Kutató Rt. (VITUKI) Budapest, Kvassay Jenő ut 1., 1095 Kivonat: A budapesti termálkarszt egységes vízgyűjtő területe a Budai-hegységből, a Pilisből és a Duna bal partján levő rögökből áll Ennek legfontosabb megcsapolási pontjai 130 évvel ezelőtt a budai Dunaparton (a Gellérthegy lábánál, a Lukácsfürdö térségében és a Margitsziget északi végénél) fakadó melegforrások, valamint az ettől északra fakadó langyosforrások (Árpád-f., Római-f.) voltak, A karsztos vízgyűjtő északnyugati végén, Esztergom térségében is fakadtak források, ezeknek hozama azonban a budapesti forrásokhoz képest jelentéktelen volt. Ma ugyanezt a karsztos tározót a fentieken kívül számos újabb létesítésü vízkivételi hely is megcsapolja. Ezek közül legnagyobb mértékben a Lencsehegyi-bánya veszélyezteti a budapesti termálvizeket, de a csökkent méretű vízgyűjtő helyi túltermelése is számottevő. A karsztos tároló jövőben várható regenerálódásának előrejelzésére vízháztartási elemzés és számítógépes modellvizsgálat is készült, ez utóbbi során öt különböző szcenárió hatását elemezték. Kulcsszavak: termálkarszt, karsztvíz, budapesti hévizek, vízgazdálkodás Bevezetés és előzmények 1990 év második felében a VITUKI Hidrológiai Intézetének Karszt-csoportja megbízások kapcsán részletes vizsgálatokat végzett a budapesti termálkarszt három különböző pontján: a Római fürdő területén, az óbudai Árpád forrásnál és az egykori Fürdő-sziget térségében. A vizsgálatok egymástól függetlenül folytak, de végkövetkeztetéseik azonos irányba mutattak: az eredetileg természetes források helyén jelenleg sokkal több vizet emelnek, mint amennyi a természetes hozam volt. Az eredményeket a Hidrológiai Közlöny 1992/4. számában ismertettük, "A budapesti termál-karsztvízkészlet veszélyes túlfogyasztása" címmel. A 90-es évek elején a bányászati vízkivételek az eocén bányák bezárása miatt jelentős mértékben csökkentek. A Közlekedési Hírközlési és Vízügyi Minisztérium és az Országos Vízügyi Főigazgatóság ezért tervbevette, hogy felülvizsgáltatja a budapesti vízgyűjtőre egy évtizeddel korábban előírt termelési korlátozásokat, annak reményében, hogy ezeket esetleg enyhíteni lehetne. A felülvizsgálatra vonatkozó kutatási szerződést azonban végül csak 1994 márciusában kötötték meg a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. Hidrológiai Intézetével. Ennek a szerződésnek keretében végzett munka eredményeiről számolunk be az alábbiakban. A vízgyűjtő-terület és az utánpótlódás kérdései A Budapest-Esztergomi közös vízgyűjtőről származó karsztvizek összes hozamát a múlt század végén próbálták először megbecsülni. Say Móric az 1850-1880 közötti időszakra vonatkozó mérések alapján adta meg az adatokat, amelyeket az akkori mérési eljárások ismeretében 0,8-as szorzó alkalmazásával számíthatunk át a tényleges hozamokra. Az átszámított adatok szerint a közös vízgyűjtő összes hozama átlagosan 64.000 m

3/d. ebből Esztergomra mintegy 4000 m

3/d, Budapestre pedig hozzávetőleg 60.000 m

3/d esik. Kessler Hubert az 1952-53 évek csapadékban bő időszakában végzett mérések alapján 69.000 m

3/d átlagértékkel adja meg az egyesített vízgyűjtő hozamát. Bélteky Lajos 1965-ben végzett mérések alapján Kessler adatával lényegében azonos nagyságú hozamot becsült. A Bélteky által közölt érték a termálkutak, langyos és melegforrások hozamán túl tartalmazta az északbudai hidegforrások hozamát, a pilisszentiváni bányavíz-emelést, az esztergomi források hozamát és a dorogi vízemelésnek a Pilis hegységre eső becsült részhozamát. Maucha László az általa kifejlesztett beszivárgásszámítási módszerrel becsülte meg az egykori budapesti vízgyűjtő utánpótlódását. Ehhez meg kellett határoznia a vízgyűjtőn található nyílt karsztos felületek kiterjedését. Ez összesen 139 km

2-nek adódott, az alábbi megoszlás szerint: Budai hegység 74 km

2 Pilis hegység 47 km

2 Duna-balparti rögök 18 km

2 Az 1951-90 közötti évek átlagos csapadékai alapján számított beszivárgásból a fentiekben körülírt vízgyűjtő átlagos hozamára Maucha 60.170 m

3/d értéket ad meg. A vízgyűjtő csapadék-utánpótlódásból származó hozam-teljesítményére vonatkozó, különböző módszerekkel számított értékek között tehát mindössze néhány százaléknyi eltérés mutatkozik, ami a számítások illetve a mérések megbízhatóságát jelzi. Ez feljogosít bennünket arra, hogy a budapesti vízgyűjtő bányászati hatások által módosított nagyságának ismeretében, valamint Maucha László beszivárgás-számítási eljárásával az átlagostól eltérő csapadék-eloszlások esetére is kiszámíthassuk egy-egy adott időszak ténylegesen utánpótlódó vízkészletét. Közismert, hogy 1951-70 között csapadékban gazdagabb, 1971-90 között csapadékban szegényebb évek kö-