Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)

5. szám - Sárvány István: Matematika és geomatematika a hidrológiában

315 Matematika és geomatematika a hidrológiában Igen hasznos, ha a különböző alkalmazott tudományok képviselői folyamatosan tájékozódnak egymás eredményeiről. Ha egy jelenség és egy matematikai apparátus között sikerül kimutatni a kapcsolatot, akkor az egyik a másikkal leírhatóvá vá­lik. Sajnos, vannak olyan esetek is, amikor egyes új eljárások alkalmazásának elvi, elméleti akadályai vannak. A geostatisz­tikai eljárások hidrológiában való alkalmazhatósága pl. azért korlátozott, mert fennáll az időbeli adatsorok sztohasztikus összefüggésének említett problémája. Az ilyen problémák felderítése is szükségessé teszi a kölcsönös tájékozódást. valószínűség, hidrológiai statisztika, geostatisztika, entrópia. Sárváry István Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Rt. (VITUKI) 1095. Budapest, Kvassay Jenő út 1. Kivonat: Kulcsszavak: A közelmúltban ünnepelték a tudományos hidrológia megszületésének 250. évfordulóját, abból az alkalomból, hogy 250 évvel ezelőtt alkalmaztak először egzakt ma­tematikai módszereket hidrológiai problémák megoldá­sára. Az akkori problémák legnagyobbrészt a felszíni hidrológia tárgykörébe tartoztak - hiszen a felszínalatti vizek igénybevétele akkor még jelentéktelen volt - a megoldások pedig elsősorban determinisztikus szemléle­tű közelítések voltak. Tehát már a XVII. sz.-ban leírták a hidrológiai alapfolyamatokat, és ezeknek a folyama­toknak a leképezésére matematikai modelleket kerestek. A következő évtizedekben a hidrológusok elkezdték kiaknázni a matematikai statisztika nyújtotta lehetősége­ket is. Kialakult a hidrológiai problémák statisztikai szemléletű megközelítésének, megoldásának módszerta­na, amelynek aztán - különösen a második világháború után - könyvtárakat megtöltő irodalma jött létre. A determinisztikus- illetve statisztikus- szemléletű probléma-megoldás hívei között hosszú ideig kibékíthe­tetlen ellentét állt fenn, és persze nemcsak a hidrológiá­ban. Ez az ellentét még akár 10-15 évvel ezelőtt is látvá­nyos vitákat produkált. Ugyanakkor a determinisztikus és a statisztikus megoldások közötti átmenetként egyre nagyobb teret nyert - szintén a második világháborút kö­vető években - a sztohasztika. Maga a sztohasztikus szó azt jelenti, hogy a folya­matra jellemző kapcsolat: sejthető. A sztohasztikus fo­lyamat, amikor már észleltem, a posteriori szerkezetet nyer, és akkor meg lehet próbálni fizikai modelleket al­kalmazni rá (a hidrológia esetében ilyenek például az összegyülekezési modell, a lineáris kaszkád-modell, stb.). A Műegyetem Vízgazdálkodási Tanszékének veze­tője, Zsuffa István professzor, még jobban kihangsúlyoz­va a determinisztika-statisztika közötti átmenetet, az i­lyen típusú folyamatot strukturált sztohasztikus folya­mat-nak nevezi. A sztohasztikus folyamatnak tehát szer­kezete van, és a szerkezet itt azt jelenti, hogy a folyamat itt nem annyira szigorúan véletlenszerű, mint a fehér zaj, a kockadobás, vagy a kártyajátékok esetében. Példá­ul, az árvízcsúcs után közvetlenül nem jöhet kisvíz. Mi az értelme a problémák statisztikus-sztohasztikus megközelítésének, mi az a többlet, amit ezáltal nyerhe­tünk? Miért indokolt egy komplikáltabb eszköz (egy sztohasztikus differenciálegyenlet) alkalmazása, ha az egyszerűbbel (a determinisztikus differenciálegyenlettel) is célt érhetünk? Ez nemcsak szónoki kérdés, ez a kér­dés szó szerint így hangzott el, 1994. tavaszán Kontúr István kandidátusi védésén, aki a bolyongás-elmélet hid­rológiai alkalmazásaival foglalkozott. Világos, hogy ha minden felmerülő problémára lenne determinisztikus megoldásunk, akkor egyetlen ember sem alkalmazna statisztikai eljárásokat. Sajnos azonban nem ez a helyzet - és most megint szeretném Zsuffa pro­fesszor szavait idézni: ő szokta azt mondani, hogy Szt. Ágoston és Engels Frigyes ugyan csaknem kétezer év különbséggel születtek és ráadásul eléggé ellentétes ide­ológiai nézeteket is vallottak, egy dologban azonban tö­kéletesen egyetértettek: mindketten azt állították, hogy a világ végtelen sok elemből áll, és ezt véges emberi eszünkkel nem tudjuk áttekinteni. Ugyanakkor, persze mindketten elfogadták az ok-okozati összefüggések el­vét. Louis de Broglie - aki 1929-ben kapott Nobel-díjat, mert a fizikát sztohasztikus alapokra helyezte - mondta, hogy egyetlen általános törvény van a fizikában, a nagy számok törvénye. Egy másik nagy fizikus, Fein­mann ezt úgy fogalmazta meg, hogy ha egy-egy mole­kulát vizsgálunk, akkor még lehet determinisztikus megoldásokat keresni, de ha sok molekulát együtt keze­lünk, már csak valószínűségekkel dolgozhatunk. Világos, hogy az ok-okozati összefüggések mindig ér­vényesek: a véletlen a Figyelembe nem vett okok hatá­sa. Ha csak egy vagy két okot tudok számszerűen figye­lembe venni, a többi okot a véletlenek közé sorolom, és úgy teszem fel a kérdést, hogy ilyen körülmények között mi lesz a micsodából, akkor ez a sztohasztika - hogy Szi­gyártó professzor kedvenc szavait idézzük. És ez így van a fizika minden műszaki alkalmazásá­nál, még a látszólag legszigorúbbaknál is. A szerkezet-é­pítők determinisztikus alapon pontosan kiszámítják a tartók méreteit, aztán a képletek eredményét megszoroz­zák egy biztonsági tényezővel, amivel a véletlenszerű okok hatását veszik figyelembe. Sőt a repülőgép-mérete­zésnél, ahol az önsúly ettől fiigg, ma már szintén szto­hasztikusan méreteznek, mert ha determinisztikusán méreteznék a gép szerkezeti elemeit, akkor a gép nehe­zebb lenne.

Next

/
Thumbnails
Contents