Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)

4. szám - Molnár Béla–Fényes József–Kuti László: A Kiskunsági Nemzeti Park tőserdei területének vízföldtana

222 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1995. 75. ÉVF. 2. SZ^JVI A folyóvízi területtől Ny-ra az eolikus fáciesben a felszínen homok, tehát már vízvezető rétegek vannak. A vízzáró rétegek vastagsági térképén a kisebb vízzáró rétegek megjelenése a lehetséges vízszivárgási irányokat jelöli ki, amelyeket a talajvíz tengerszint feletti magasság változásaival összhangban később mutatunk be. A kapott eredmények alapján elkészítettük a terület 1,5-3,5 m, 3,50-5,50 m, 5,50-7,50 és 7,50-10,00 m mélységek közötti szelettérképeit. Ezek mindegyike jól mutatta, hogy az alatta és felette települő szeletekhez képest hogyan változik az üledéksor összetétele, vagyis az egykori folyóágak helye, amelynek gyakorlati hatásán kívül a feltöltési folyamat megértésének elősegítésében van szerepe. Talaj vízviszonyok A fúrások 1988 június - július hónapban, tehát elég rövid időszakra terjedően és a magasabb tavaszi, és az alacsonyabb őszi vízállás közötti időben készültek. A talajvíz nyugalmi szintje a holtág által bezárt területen 2,00-4,00 m közötti volt, és csak a D-i részén volt 2,00 m-nél kisebb mélységben (6. ábra). Az élő Tiszával párhuzamos sávban azonban 4,005,00 m mélységű a talajvíztúkör, amely valószínűleg a mélyebben elhelyezkedő tiszai vízállás talajvízsúllyesztő hatására vezethető vissza. A Duna-Tisza közi Hátság pereméhez közelebb É-on mindössze 1,00-2,00 m mélységben jelentkezett a talajvíz. Ez a Hátság felől szivárgó, és nyomás alatt lévő víznek köszönhető. A bevezetőben utaltunk rá, hogy van olyan hely is ahol ez a felszínre tört és forrásként foglalták. Érdekes azonban, hogy DNy-on a holtágtól kissé távolabb már 5,00 m-nél is mélyebben van a talajvíztúkör. A talajvíz tszf.-i magassága 77,00-90,00 m közötti. A holtágon belül a talajvíz tengerszínt feletti magasságkülönbsége azonban nem haladja meg a 3,00 m-t. Az üledék szemcseösszetételbeli kifejlődése és a talajvíztükör tengerszínt feletti magasságkülönbsége alapján megrajzolhatók a legvalószínűbb talajvíz szivárgási irányok . E szerint legjellemzőbb a Hátság felőli talajvíz szivárgási irány (6.ábra 6 ). A holtágon belül centripetális és az élő Tisza felé történő szivárgást lehet kijelölni. A talajvíz összes oldott anyagtartalma a legnagyobb területen 500-1500 mg/l között változott (a talajvíz kémiai vizsgálatát a MÁFI kémiai laboratóriuma végezte). Ettől eltérő értékek csak egy-két fúrásban foltszerűen jelentkeztek. Ilyen helyeken elérte a 2000-2500 mg/l, de egy helyen még a 2500 mg/l-nél is nagyobb értéket (7. ábra). A továbbiakban kérdés volt, hogy az összes oldott anyag milyen anionokat és kationokat tartalmaz. A víz a holtágon belül, a Ny-i részen és a holtágtól DNy-ra kalcium-hidrogén karbonátos. Ez a víztípus foglalja el a legnagyobb területet. A holtágon belül a Tiszával többékevésbé párhuzamos sávban kalcium-szulfátos-hidrogénkarbonátos és kalcium-hidrogénkarbonátos-szulfátos vizek vannak. A fentieken kívül foltokban a holtágon belül az É-i részen nátrium-hidrogénkarbonátos, ÉNy-on a holtágon kívül pedig kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos víz is megjelenik. A magnézium valószínűleg a hátsági tavi dolomitiszap oldódásából származik. A legkeményebb.50 német keménységi foknál nagyobb vizek a holtágon belül, annak K-i és DK-i részén fordultak elő. A holtágon belüli további részen 10-50 német keménységű vizek jelentek meg. A holtágon kívül Ny-on 10-es, ÉNy-on pedig 20-30- as keménységi fokú talajvizek vannak. A keményebb vizek általában tehát ott fordulnak elő, ahol a rétegek kevesebb kalciumkarbonátot tartalmaztak, és forditva is fennáll ez a helyzet. s A terület földtani kialakulása és fejlődéstörténete A Duna-Tisza közi Hátság és a Tisza-völgy kialakulása és a két terület fejlődéstörténete ugyan összefügg egymással, mégis eltérő földtani folyamatok játszottak közre. A Hátságon a felszínen a Duna-völgyből kifújt és a holocénben szél által ÉNy-ról DK-i irányban ide szállított futóhomok van. A homokbuckák közötti mélyedésekben a magas talajvízálláskor kisebb tavak jöttek létre. Ezekből a tóvizekbői a nagy sótartalom, a nagy pH érték, valamint a nyári párolgás miatt a nagy magnézium-kalcium arány növekedése következtében nagy magnéziumtartalmú kalcit vált ki, amely koradiagenetikusan dolomitiszappá alakult át (Molnár B. 1980). A futóhomok alatt típusos, vagyis szél szállította porból átalakult lösz települ Az eolikus üledéksor alatt tiszai folyóvízi rétegsor van. Általánosan elfogadott nézet, hogy a felszínhez közeli lösz a jégkorszak utolsó eljegesedését, vagyis a Würm, eljegesedést képviseli. A fejlődéstörténet tisztázásánál, tehát az ez alatti, vagyis a W

2 - W, interglaciális üledéksorig kell visszamenni Ettől az időponttól kezdve a felszíni és a felszín alatti földtani képződmények kifejlődése alapján a terület kialakulásának elvi vázlatát a 8. ábra mutatja be. A W

2 - W

3 interglaciálisban a Tisza a nagyobb csapadék miatt bővizű lehetett, így ártere a mainál szélesebb volt. Az alpári és a lakiteleki eolikus üledéksor alatti és a Tisza-völgyi folyóvízi első ciklus rétegei is ekkor rakódhattak le (8. ábra A). A W

3 - stadiális idején a vízmennyiség csökkent, így az ártér területe, vagyis szélessége is szűkült. Ennek eredményeként a Hátságon a folyóvíz által már nem érintett száraz területen lösz keletkezett. A megmaradt Tisza-völgyben pedig tovább folytatódott a folyóvízi feltöltés. A lösz és a folyóvízi üledékösszlet valószínűleg egymásba fogazódva és kiékelődve rakódott le (8. ábra B). A holocénben a felmelegedés következtében újra csapadékosabb időszak következett A Tisza korábbinál nagyobb vízmennyisége miatt erősebben bevágódott és