Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)

4. szám - Kaliczka László: Torkolati művek a Balaton északi parti kisvízfolyásainál

206 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1995. 75. ÉVF. 2. SZ^JVI A vízfolyásokon érkező és a magyarországi nagy tavakat tápláló vizek minőségére számos adattal rendelkezünk. Az 1960-as évektől eltelt időben szinte valamennyi állandó vízfolyásunk minőségét jellemző mutatókat (a pH-tól a foszfortartalomig) megvizsgálták. E mérések az esetek nagy részében a kisvízi hozamokra vonatkoznak. Szerencsés esetnek kellett lenni, ha közepes. vagy éppen árv ízi hozamokat jellemző méréseket lehetett elvégezni. Igen kevés adatunk van a kisvízfolyások hordalékmennyiségére. és hasonlók állapíthatók meg a természetes hordalékok kémiai szennyezettségére is. A Balaton északi parti területeiről a tó medrébe jutó hordalék mennyisége igen nagy. Egy-egy rövid idejű és nagy intenzitású zápor nyomán különösen a Zánkától nyugatra eső partszakaszokon jelentős a talajlemosódás. amely részben az állandó vízfolyások, részben az időszakos vízfolyások medrében jut a Balatonba, ill. rakódik le a vízszélen, a nádasok part felőli szegélyein, érintkezve a tó vizével. E hordalékok egy része található meg az északi parton a 71.sz.út. a vasút műtárgyainál, útkereszteződéseinél. A hordalékot szállító víz azonban a hordalékból kimosott, kioldott kémiai anyagokkal terhelten már a tó vizét "gazdagítja". Hogy milyen szennyező anyagokkal, azt is csak sejtjük, dc hogy milyen mértékben. azt még kevésbe ismerjük. 3.2. Párhuzamos l elencei tavi vizsgálatok A Velencei tóba torkolló állandó és időszakos vízfolyások vízminőségét a Fejér Megyei Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás (Velence) vizsgálta részletesen. Figyelemmel kísérték elsősorban a Vereb-Pázmándi vízfolyás, a Csárdaréti patak, a (iárdonyi patak. a Burián-árok vízminőségi adatait, azok különböző szelvényeiben. forrásuktól a torkolatukig, valamint a belterületek és a külterületek vízminőség változásait. A mérési eredményekből megállapítható, hogy a patakok a vizében a nitrogén, ill foszfor mennyisége a forrástól a befogadó felé haladva - mint várható, növekszik. A belterületi mederszakaszok felett a vízszennyezettség értékei alacsonyabbak, majd a belterület alatt magasabbak. A különbözet azonban esetenként jelentős lehet. A belterülettől távolabb, a mezőgazdasági területeken c/.ck a magas szennyezettségi értékek lecsökkennek Ennek oka a mederben lévő növényzet, a fűfélék. a nád. a sás szűrő hatása. A növényzet szűrőhatása nyáron nagyobb, télen kisebb. 3.3. A balatoni vízbevezetés A Balatonba torkolló vizeket kis sebességgel (0.2 m/s), sekély vízmélységgel, növényzettel benőtt területen célszerű átvezetni. A sekély víz könnyen felmelegszik, ami segíti a szállított foszfor, nitrogén, stb. anyagok növényzet általi felvételét. A kis vízsebesség a hordalék kiúlepítéséhez is előnyös. 4. A Balaton északi part jának kisvízfolyásai 4.1. A vízgyűjtők A Balatonba torkolló kisvízfolyások vízgyűjtő területei általában 10-150 km

2 nagyságúak. Az északi parti vízfolyások közül kivétel a legnagyobb vízgyűjtő területű, a 360 km

2-es Eger-víz nevű patak. A 100-150 km

2es csoportba tartozik a Lesence patak, a Brúnót patak, a 10-60 knr-csbc pl. a Vörösberényi Séd. az A Isóörsi Séd. a Csopaki Séd. az Örvényesi Séd, a Kéki patak, az Arácsi Séd, a Tavi Séd. a Horogi Séd. a Csorsza patak. a Badacsonytomaji vízfolyás, a Tapolca patak és a Nemesvitai árok. A felsorolt vízfolyások állandó jellegűek, bár a 90-es évtized első éveiben ezek közül több patak kisvízhozama nullára csökkent. Az időszakos vízfolyások (vízelvezetők) vízgyűjtő területei általában a 0.01-0,1 km

2 között találhatók, esetleg 0,1 km

2-nél valamivel nagyobb vízgyűjtők is előfordulhatnak Az időszakos vízfolyások, belterületi vízelvezető árkok torkolata sokszor nehezen vehető észre. Beépített területeken gyakran csak egy-egy csőkitorkollás jelzi a helyüket. Beépítetlen területen a feliszapolódott árok nyomvonalát fa- vagy bokorsor jelzi, vagy meglévő depónia nyomok utalnak a vízfolyás helyére. 4.2. Esésviszonyok A Balaton északi partján a vízfolyások torkolat előtti 100-500 m szakaszára az 1 m/km-nél kisebb fenékesések a jellemzők. Feljebb, a terep emelkedése miatt, ez 550 m/km-re növekszik, de - elsősorban az időszakos vízelvezetőknél - az 50 m/km-nél nagyobb fenékesés is előfordul. Az állandó vízfolyásoknál az 5-20 m/km a gyakori. Emiatt érkezik nagy mennyiségben a hordalék a vízfolyások középső és felső szakaszairól a tóhoz, ahol az esés csökken. így a víz energiáját veszítve, lerakja a hordalékát, uszadékát. Ezt a kedvezőnek tűnő lehetőséget, a beépítés, a területhasználat miatt azonban csak néhány helyen lehet kihasználni a hordalék megfogására. A kis esésű torkolati szakaszok egy része a nádas, amelyeket torkolati műtárgy kialakítása érdekében nem célszerű megbontani. 4.3. Vízhozamok A Balatonba torkolló északi parti állandó vízfolyások - mint arra már korábban is utaltunk - 1-50 l/s közötti kisvízhozamúak, az árvízi vízhozamuk pedig 10-30 ezer l/s közöttiek. Ismeretes, hogy az árvízi hozamok szállítják a legtöbb hordalékot és uszadékot. Az időszakos vízfolyások a nagy csapadékok eredményeként a belterületek jelentős mennyiségű uszadékát és szennyezett hordalékát hozzák. A torkolati műveknek tehát elsősorban az áradások által szállított uszadékokat és hordalékokat kellene visszatartaniuk. Az 1 %-os, de még a 10 %-os átlagos visszatérésű árvízi hozamok hordalékának kiülepítésére, uszadékának megszűrésére sem található azonban műre alkalmas, elegendően nagy terület. Az északi parton egyedül a tapolcai medencében alakíthattak ki egy 100 ha-os nádas szűrőmezőt.