Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)
2. szám - Közlemény
128 / HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1995. 75. ÉVF. 2. SZAM Szerzőink figyelmébe! Közlési útmutató a Hidrológiai Közlönyben megjelenésre szánt cikkekhez Magyarországon az utóbbi években vált kizárólagossá a nyomdaiparban a számítógépes szövegszerkesztés, ami a Hidrológiai Közlöny szerkesztőit, és igen tisztelt Szerzőit egyaránt új feladatok elé állítja. A változás legnagyobb részt előnyös, mert az új technika segítségével a közlésre elfogadott cikkek lényegesen kevesebb hibával, kisebb javítási munkával, hamarább megjelenhetnek, mint eddig. A hagyományosnak mondható mechanikus írógép használata is visszaszorult, s szerzőink túlnyomó többsége jelenleg már szövegszerkesztőt használ. Bizonyos esetekben - matematikai, kémiai, vagy ezekhez hasonló jelek, képletek, táblázatok, vagy a csak vázlatosan elkészített ábrák közlésénél - viszont nyomtatási nehézségeink is adódhatnak, amelyeket elsősorban Szerzőink segítségével, számítógépekkel, és főként programokkal való felszereltségének útján oldhatunk meg. A közlésre szánt tanulmány (szerzője, vagy szerzői nevével, munkahelyének, vagy lakáscímének megjelölésével, rövid kivonattal és tartalma kulcsszavaival ellátva) a jövőben is beküldhető a főszerkesztő, vagy a Magyar Hidrológiai Társaság titkársága lapunk belső borítólapján megjelölt címére, bármely jól olvasható formában, tehát akár szövegszerkesztővel, akár írógéppel írottan. Kísérőlevélben szükséges feltüntetni a szerző(k) levelezési címét, telefonszámát, s azon személy(ek) nevét, címét, telefonszámát is, akikkel a szerkesztőség kapcsolatot tarthat a cikk ügyeit intéző szerző(k) esetleges tartós távolléte esetén. Fontos, hogy a szerző(k) által aláírással igazolva legyen, hogy a közlemény beküldéséről tudomásuk van, azzal egyetértettek, szerzőségüket elismerik, és közleményük megjelenését kérik. Ez akkor is kötelező, ha a cikket pl. megbízottjuk, főnökük, szakosztályuk, területi szervezetük vezetősége, stb. juttatja el, vagy ajánlja közlésre. Célszerű legalább két példányt adni, mert ez a lektori munkát gyorsítja. A főszerkesztő a cikk áttanulmányozása után a lektorok), illetve a szerkesztőbizottság illetékes tagjainak, vagy plénumának véleménye ismeretében közli a szerzőkkel, hogy a cikket a folyóirat változatlanul fogadta-e el, javítást, vagy kiegészítést kér, esetleg a kéziratot nem találta közlésre alkalmasnak. A véglegesített szöveget a főszerkesztő általában mágneslemezen - "floppy"n - kéri beküldeni. Fontos előzetesen a főszerkesztővel megbeszélni, milyen típusú szövegszerkesztő programmal készülhet el a szövegállomány, mert a magyar sajátosságoknak (ékezetes betűknek) megfelelő kódkiosztást szinte núnd eltérően - esetenként konvertálhatatlanul kezeli. Javasoljuk a lassan szabvánnyá váló, s magyarul jól tudó Word for Windows (2.0, 6.0 verzió), ill. Works (2.0, 3.0 verzió) programok alakalmazását. Ugyancsak előzetesen tisztázni szükséges az ábrák gépi formátumát, a táblázatok, képletek szerkesztési módját. A már megszerkesztett szöveget a szerző(k)nek elküldés előtt még egyszer kívánatos átnézniük, mert az általuk abban felejtett sajtóhibákért övék a felelősség, s utólagos szerzői betoldásokra már nem lesz módjuk. A szerző(k), ha erre alkalmas számítógéppel és programmal rendelkeznek, saját maguk is elvégezhetik a nyomdai tördelés teljes munkáját. Ebben az esetben nem szükséges a mágneslemezt sem elkúldeiúúk, hanem az általuk szerkesztett és tördelt szöveget - ha az mindenben megfelel a Hidrológiai Közlöny nyomtatási formáinak és paramétereinek - az elfogadott és a véglegesített formában (a papír összehajtása nélkül) elegendő beküldeniük, mert azt változtatás nélkül másoltatjuk be a lapba. A nyomdailag így tökéletesen elkészített cikket a lehetőség szerint a leggyorsabban, szándékaink szerint a folyóirat legközelebbi elérhető számában közöljük. (A tördeléshez szükséges számítógépi formázás paramétereit egyébként a jelen útmutatónk függelékeként adjuk meg.) Természetesen, lesznek szerzőink, akik technikailag nem tudnak eleget tenni a szövegszerkesztős cikkformázás követelményeinek. Ezeket a t. munkatársainkat arra kérjük, cikkeik beküldése előtt lépjenek kapcsolatba levélben, személyesen, vagy telefonon - a főszerkesztővel, a nekik is megfelelő megoldás kimunkálása érdekében. A szerkesztőség technikai hiányosságok miatt egyetlen cikk közlését sem fogja elutasítani, de a "hagyományos" közlési technikához való kivételes, eseti visszatérés a megjelenés időigényét növelheti.