Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

1. szám - Hírek

HÍREK 63 gyott meder menti hullámteret a vízlépcsőrendszer üzeme sem gyakoribb elöntéssel, sem aszállyal nem fenyegeti. A tározó élővilágának az a része, amelyet az állandó elöntés valóban veszélyeztet, tovább él a hasonló jellegű elhagyott meder hullámterén, vagy oda áttelepíthető. A kérdés megnyugtatóan a kísérleti üzem során tisztázható. Várható kockázatok: 1. A jelenleg még összefüggő ártéri életközösségek foltokká izolálódnak, csökken a növényi életközösségek szervesanyag-termelése, az oxigénben gazdag vízhez szokott ligeti ökoszisztémák súlyosan degradálódnak. Foltokká izolálódás, nemhogy a változatlan ártéren, de még a hullámtéren sem lesz. Érthetetlen, mitől csökken a szervesanyag-termelés. A vízpótló rendszer bukósorozatain átjutó víz oxigénben inkább gazdagabb lesz, mint szegényebb, és maga a régi „elhagyott" meder is levegőztető bukón át kapja a vizet normál üzemben és árvízkor is. 2. Az életközösségek összetétele eltolódik, mintázataik rövid idő alatt átrendeződnek, a folyamat során a sokféleség (a fajszám és a fajok genetikai változatossága) csökken, azaz jelentős degradáció következik be. 3. A gyors változások a génvariánsok sokaságát (valószínűleg millióit) fogja végérvényesen eltüntetni a térségből. Ez veszélyezteti a megmaradt életközösségek tagjainak további alkalmazkodóképességét, melyre a megváltozott környezetben szükségük lenne. 4. A tervezett vízvisszapótlási rendszer növeli a növényés állatpopulációk zavarását. Ez az életterük minőségi romlásán át csökkenti a reprodukciójukat. 5. A természetestől eltérő viszonyok következtében a parti sávokban lerakott halikrák, az ott tartózkodó halivadékok nem viselik el az

1 áramlás ingadozást és feliszapolódást. Ezért a halállomány mennyisége csökken, összetétele pedig számottevően megváltozik. D) Földtani szempontból a területre vonatkozó ismeretek hiánya jelenti a legnagyobb kockázatot, hiszen számos előkészítő és tervezési feladat (például környezeti hatásvizsgálat, műszaki tervezés) csak ennek birtokában juthat megalapozott eredményekhez. A néhányszor tíz km

2-en bekövetkező változások nyilvánvalóan akkor is jelentéktelenek lennének a korábbi, 5000 km

2-en bekövetkezett változásokhoz képest, ha ezek csökkentésére nem hoztak volna létre a környezetet egyáltalán nem zavaró talajvízszabályzó (szivárgó és vízpótló) rendszert. Mivel az elhagyott meder és mellékágai nagyrészén a vízszintek és az áramlási viszonyok az év nagy részében állandók, ebből a halikrákra veszély nem származik. (Nem ok nélkül nőtt kétszeresére a halfogás a Tisza-tó fennállásának öt éve alatt.) Az ad hoc bizottság minden változással szemben elképesztő tehetetlenséget és életképtelenséget tételez fel a Természetről. A Természetnek azonban lényege a változás, de az ember az egyetlen, aki ezt - saját és a Természet többi része érdekében is - értelmesen befolyásolni tudja. René Dubos, a XX. század nagy ökológusa, akitől egyébként a környezetvédők „gondolkodjunk globálisan, de cselekedjünk lokálisan" jelszava származik, kifejtette, hogy a tudomány és technika felelős alkalmazásával az ember javíthatja a természetet, fölszámolhatja a környezeti károkat, míg éppen az érintetlen természet képes a legnagyobb károk okozására. Az Állásfoglalás - a földrengéstől eltekintve - egyetlen olyan konkrét környezeti hatást sem jelölt meg, ahol a földtani ismeretek bizonyos hiánya akadályt jelentene káros jelenségek prognosztizálásában. 1. Nem készült el a bősi vízlépcső hatásterületének egészét értékelő földtani és geofizikai dokumentáció, az ehhez szükséges kutatások túlnyomó része is hiányzik. További problémát jelent, hogy mind ez ideig nem történt meg a magyar és csehszlovák oldalon végzett kutatások eredményeinek összesítése. 2. Külön problémakört alkotnak a bősi vízlépcső szeizmológiai kérdései. A közös egyezményes tervben rögzített szeizmicitásértékek nem fogadhatóak el; a szükséges vizsgálatok hiánya miatt a szeizmicitás kérdésében megalapozott válasz nem is adható. Általános földtani és geofizikai dokumentáció nem készült, de 300 000 folyóméternyi fúrás alapján a valóban szükséges mérnökgeológiai vizsgálatokat elvégezték és a bősi vízlépcső helyét ezek alapján határozták meg úgy, hogy a tektonikai törésvonalat biztonsággal elkerülje. A bősi föld- és vasbeton létesítmények a Kárpát-medencében maximálisnak tekinthető MSK 8,7-es földrengést is 1,22-es biztonsággal kiállnak. A hatalmas víznyomásra méretezett vasbeton szerkezetek azonban legfeljebb kisebb sérüléseket szenvedhetnek még akkor is, ha a feltételezettnél jóval erősebb földrengés következik is be. (A kaliforniai és közép-ázsiai földrengések még egyetlen gátban sem okoztak veszélyes károsodást.) A földtöltés meghasadása teljesen irreális (MSK 11-hez tartozó) feltételezés, de a Duna-ág erre is adott analógiát. Az 1956-os rendkívüli magyarországi dunai árvíz során ugyanis a tassi zsilipnél a Duna-ágat keresztben elzáró árvédelmi fal a nagy Duna túlemelkedése miatt olyan hirtelenséggel szakadt át, mintha földrengés lett volna, de a lassan bővülő kimosáson át az áttörő víz napokig töltötte a Duna-ágat, noha ezalatt a nagy Dunából korlátlan utánpótlása volt, míg Dunakilitin vagy Bősnél egy földrengés okozta gát- vagy töltésszakadás a tározó azonnal meginduló kiürülése folytán további utánpótlást az alvíz felé nem ad, vagyis átmeneti (a természetes árvizek szintjét meg sem közelítő) emelkedés után a vízszint a mederben újra süllyed.