Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

6. szám - Molnár Béla: Víztározók létesítésének vízföldtani adottságai a Duna–Tisza közi Hátságon

MOLNÁR B.: Víztározók létesítésének vízföldtani adottságai 351 9. b. ábra Az izsáki Kolon-tó II. sz. földtani szelvénye (Molnár B. - Iványosi Szabó A. - Fényes J.. 1979.) 1. Aprószemű homok. 2. Finomszemű homok. 3. Durva kőzetliszt, 4. Finom kőzetliszt, (3-4. Folyóvízi lerakódás). 5. Karbonátiszap, 6. Tőzeg, vagy erősen tőzeges rétegek, 7. Mesterséges feltöltés. 8. Csigákban különösen gazdag szintek. 9. Mocsári jellegű kifejlődés, 10. Humuszos réteg (talajszint), 11. A molluszka faunára feldolgozott fúrások helye. den csepp vizet vissza kellene tartani. Ezt részben a ta­vakban tárolt vizzel oldhatnánk meg. Sokszor, olcsón kivitelezhető formában, mert ezek a tározók alig né­hány dm-es nagyságú földgáttal megvalósíthatók lenné­nek. A föld-privatizáció és az így kialakult szétszórt par­cellák ennek ugyan kevésbé kedveznek. A gazdák köré­ben azonban időben kellene propagandát kifejteni, hogy saját, jól felfogott érdekükben is segítsék elő a minél nagyobb mennyiségű víz visszatartását. Hiszen, a maga­sabb talajvíztükör a gyümölcs- és a szőlőkultúra haté­konyságát nagyban növelhetné. Fontos volna, hogy a belvízlevezetés céljait szolgáló vízelvezető csatornák műtárgyait is időben felújítsuk, hogy zsilipeléssel mindig a legelőnyösebb állapotokat segítsük kialakítani. A tározók vizének öntözővízként való felhasználásá­val itt nem kívánunk foglalkozni. Korábban Szépfalusi J. - Vágás I. (1967) fejtette ki ilyen irányú véleményét. A gyakorlatban a talajvíz öntözésre való felhasználása jelenleg is folyik. Irodalom Fényes J„ Kúti L. (1987): Geological History of the Ponds in the Kis­kunság National Paric - In: Holocone Environment in Hungary, Contribution of the INQUA Hungárián National Committe to the xn-th INQUA Congress - Budapest, pp. 101-111. Major G., Major P., Vargay Z. (1991): A Duna-Tisza közi Hátság lefo­lyást viszonyainak hatása a talajvízszint változására. Vízügyi Közlemények, 73. év£ 2, füzet, pp. 142-152. Major P., Neppel F. (1958): A Duna-Tisza kőzi talajvízszint-süllye­dések Vízügyi Közlemények. 73. év£ 4. füzet, pp. 605-626. Miháltz /., Mucsi M. (1964): A kiskunhalasi Kunfefaér-tó hidrogeoló­giája. Hidrológiai Közlöny, VoL 44. No 10. pp. 463-471. Molnár B. (1980): Hiperszalin tavi dolomitképződés a Duna-Tisza kö­zén. Földtani Közi. 110. 1. pp. 45-64. Molnár B. (1983) A Duna-Tisza közi tavak keletkezése, fejlődéstörté­nete és hasznosítása. Akadémiai doktori disszertáció, p. 250. Szegeed Molnár B. (1990): A Duna-Tisza közi hátság vizháztartási viszonyainak értékelése a sekélylöldtani kutatási eredmójyek alapján, különös te­kintettel a szikes tavakra. - In: A Duna-Tisza közi hátság vízgazdál­kodása. Az MTESZ Csongrád megyei Szervezeténele Munkacso­portja, pp. 157-180. Szeged. Molnár B. (1991): Modem Lacustrine Calcite, Dolomité and Magnesite Formation m Hungary. Publication ofthe Department of Quatemary Geology Uhiversity of Turku, 70. Turun Yliopisto pp. 1-22. Molnár B., Szónoky M. (1974) : On the Origm and Geohistorical Evolu­tion of the Nátron Lakes of the Bugac Region. Móra F. Múzeum Evk. 1. pp. 257-270. Szeged. Molnár B., Murvai I. (1976): A Kiskunsági Nemzeti Park fulöpházi szi­kes tavainak kialakulása és földtani története. Hidrológiai Közlöny, 56. 2. pp. 67-77. Molnár B., Kuli L. (1983): Az ágasegyházi és orgoványi tavak kialaku­lása és limnogeológiai fejlődése. Hidrológiai Közlöny, 63. 5. pp. 225-238. Molnár B., Kuti L. (1987): Geological Aspects of Nature Conservation in the Kiskunság National Park. In: Holocene Environment in Hun­gary, Contribution of the INQUA Hungárián National Committee to the Xll-th INQUA Congress Budapest, pp. 87-93. Molnár B., Iványosi Szabó A., Fényes J. (1979): A Kolon-tó kialaku­lása és limnogeológiai fejlődése. Hidrológiai Közlöny, 59. 12. pp 549-560. Pálfai I. (szerk.) (1990): A Duna-Tisza közi Hátság vízgazdálkodása. Az MTESZ Csongrád Megyei Szervezetének Munkacsoportja kiadása. Szeged. Pálfai I. (1992): Változások a Duna-Tisza közi tavak vízháztartásában. Szakvélemény, készült az ATTVIZIG-en. Kézirat, p. 8. Szeged. Pálfai I. (1993): Talajvízsüllyedés az Alföldön. Vízügyi Közlemények, 75. évi 4. füzet. Szépfalusi J. (1970): A délalföldi szikes tavak kémiai vizsgálata. Hidrológiai Tájékoztató, 10. pp. 132-134. Szépfalusi J. (1976): A szikes tavak tipizálása kémiai vizsgálatok alapján. Előadás a Magyar Hidrológiai Társaság Szegedi Területi Szervezete 1976. nov. 16-i ülésén. (Kézirat). Szépfalusi J. (1977): Vízkémiai vizsgálatok a KNP HL sz. területe szi­kes tavain. Jelentés a Szegedi Akadémiai Bizottsághoz. (Kézirat). Szeged. Szépfalusi J., Vágás I. (1967): A területi vízminőség-védelem szem­pontjainak érvényesítése a vízgazdálkodás gyakorlatában. Vizkész­letgazdálkodási Évkönyv. A kézirat beérkezett: 1994. augusztus 30. Közlésre elfogadva: 1994. október 10.

Next

/
Thumbnails
Contents