Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

5. szám - Fejér László–Baross Károly: A magyar Felső-Duna – történeti szemléletben

FEJÉR L. - BAROSS K..: A magyar Felső-Duna - történeti szemléletben 289 jelentősen megnövekedett az igény az építőipari célra alkalmas jó minőségű kavics iránt. Előtérbe került a dunai kavics ipari célú felhasználása. 1965 és 1985 között Magyarország mintegy 2,5 millió m

3, Csehszlovákia mintegy 1,5 millió m

3 ipari célú kavicsot kotort ki a Rajka-Gönyü közötti szakaszon. A Duna osztrák szakaszán épített vízerőművek görgetett hordalék visszafogó hatása, a Pozsony térségében folyamatosan végzett koncentrált kavicskitermelés, a közös szakaszon végzett ipari kavicskotrások és a szabályozási tevékenység hatására jelentős mértékű medersüllyedés és ezzel együtt járó kisvízsszint-süllyedés következett be. Ennek mértéke a rajkai vízmérceszelvényben 1966-1976 között 11 cm, 1976-1984 között 98 cm volt. A közép- és kisvízszabályozási munkák 1985-ben fejeződtek be és hatásukra az 1816 fkin feletti szakaszon a hajóút jelentős mértékben javult, a gázlók gyakorlatilag megszűntek. A szabályozási tevékenység és a kisvízszintek süllyedése következtében ugyanakkor a fő meder és a hullámtéri mellékágrendszerek élő kapcsolata megszűnt, a mellékágrendszerek élővízellátása csak árhullámok idején volt lehetséges. A Felső-Duna-szakasz valamennyi problémája nem szabályozott 1816-1791 íkm közötti szakaszon koncentrálódott, ahol a mozgó medrű folyó, különösen a szapi eséstörés alatt, gázlók sorozatát építette ki. A hajózást az állandó kotrás ellenére csak teher-, méret-, és találkozáskorlátozással lehetett fenntartani. 6.4. Szabályozási tevékenység 1985-1992 között Magyarország és Csehszlovákia 1977-ben kötött államközi szerződést a Bős (Gabcikovo)-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósítására, mely a Pozsony-Budapest közötti 210 km-es folyamszakasz komplex hasznosítását tűzte ki célul. A Rajka-Gönyü közötti Duna-szakaszon a Duna Bizottság távlati fejlesztési elképzelései között ajánlott 3,5 m mélységű, 180 m minimális szélességű és 1000 m legkisebb görbületi sugarú hajóutat a bal parton kialakított üzemvízcsatornás vízi erőművel kívánták megoldani. A tervezett vízlépcsőrendszer felső-dunai főbb részei az alábbiak voltak: - Hrusov-Dunakiliti tározó a Duna hullámterében az 1858-1842 fkm között; - 1842 fkm jobb parti mederátvágásba épülő, 8 nyílású dunakiliti duzzasztómű; - 25 km hosszú üzemvízcsatorna a bal parton az 1842-1811 íkm szelvények között; - bősi (gabcikovoi) vízlépcső az üzemvízcsatorna 8,2 km szelvényében, amely 2 db 34x275 m méretű hajózsilipből és 720 MW bépített teljesítményű vízerőtelepből áll; - mederkotrás az 1811-1791 fkm között a medertervek 2-4 m nagyságú süllyesztése érdekében; - az 1842-1811 fkm közötti Duna-meder rendezése az árvizek, a jég és 50-200 m élővíz elvezetése érdekében. Az 1978-ban elkezdődött, majd 1985-től új lendületet vett beruházás a felső-dunai szabályozásnak az eddigektől eljesen eltérő új alapokra történő helyezését jelentette. Ezért 1985 után a szakaszon csak az árvízvédelmi rongálódások helyreállítása miatt feltétlenül szükséges építési munkákat végezték el. Az 1816 fkm alatti gázló szakaszon pedig a hajóút-fenntartás egyetlen módja a kotrás volt. Ezért a szabályozási célú kotrások mellett a térség teljes ipari kavics igényét innen elégítették ki. 1985-1992 között magyar részről 81 ezer nr, csehszlovák részről 67 ezer m

3 követ építettek be. A hajóút biztosítása érdekében 1985-1989 között magyar részről 1,0 millió, csehszlovák részről 3,4 millió m

3 kavicsot kotortak ki. A nagy tömegű ipari kotrás következtében a kisvízszintek 1984-1990 között tovább süllyedtek, ennek nagysága Rajkánál 27 cm, Gönyünél 58 cm volt. 1989-ben Magyarország bejelentette, hogy felfüggeszti a Bős (Gabcikovo)-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építését, majd 1992-ben egyoldalúan felbontotta az államközi szerződést. A beruházás egyoldalú szüneteltetéséből, majd felbontásából következő jogvita rányomta bélyegét a Duna szakasz állapotára is, hiszen közösen elfogadott szabályozási elvek hiányában csupán a legszükségesebb munkákat végezték el. A helyzet tarthatatlanságát felismerve HVB Ll. ülészszakán megállapították: "A Nagymarosi Vízlépcső építésének leállítása a Nagymaros feletti közös Duna szakasz 1816-1708 fkm, között a kavicsvagyon hasznosításában alapvetően új helyzetei teremtett. A jelenlegi ipari célú kotrási mennyiség nagyságrendekkel meghaladja az egyre csökkenő természetes kavicsanyag utánpótlást. Nagymarosi duzzasztás nélkül a kotrások a jelenlegi módon és mértékben történő folyatása műszaki, hajózási és környezetvédelmi szempontból nem engedhető meg. A kotrás hatása hagyományos folyószabályozási beavatkozásokkal nem semlegesíthető." A kotrások mennyiségének radikális visszaszorítását célzó új vízjogi eljárási szabályokat a HVB LII. ülészszakán fogadták el. 6.5. A Felső-Duna helyzetének alakulása 1992-től napjainkig A Vízlépcsőrendszer építésére kötött államközi szerződés egyoldalú magyar felbontása után az időközben önálló állammá vált Szlovákia megkezdte a bősi vízlépcső csak szlovák területen történő üzembe helyezésének előkészítését. Mintegy egy éves építési munka során meghosszabbították az üzemvízcsatorna jobb oldali töltését az országhatárig és 1992. október 23-25. között az 1852 fkm szelvényben a Duna medrét áttöltve a bősi vízlépcsőt üzembe helyezték (7. kép). Az üzembe helyezéstől kezdve a Duna fő medrébe érkező vízhozam 350-150 m

3/sec. között változik és csak árhullámok levonulása idején vezetnek a főmederbe ennél nagyobb vízmennyiséget. A Mosoni-Duna vízpótlására 20 m

3/sec. vízmennyiséget biztosítanak. Mindennek következtében a főmederben kialakult üzemi vízszint több méterrel az eddig mért legkisebb vízszint alatt helyezkedik el. Ez maga után vonta a hullámtéri mellékágak teljes mértékű kiszáradását, a talajvízszint jelentős mértékű csökkenését. A keletkezett, illetve még nem érzékelhető ökológiai károk mértéke felbecsülhetetlen.