Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

5. szám - Fejér László–Baross Károly: A magyar Felső-Duna – történeti szemléletben

288 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1994. 74. ÉVF. 2. SZÁM 6. A Felső-Duna szabályozásának folytatása 6.1. Szabályozási tevékenység a két világháború között Az I. világháború alatt a szabályozási munkák gyakorlatilag szüneteltek, majd a határfolyóvá vált Felső-Dunán Magyarország és Csehszlovákia között létrejött megállapodás alapján közös költségviseléssel kezdődtek újra. A két állam megállapodott, hogy évenként lehetőleg egyenlő munkamennyiségeket fog teljesíteni. Ebben az időszakban a tevékenység a háborús károk helyreállítására, a meglévő középvízszabályozási művek fenntartására, illetve a hajózás érdekében történő gázlókotrásra teijedt ki. 1927-ig folytatódott az I. világháború előtt elkezdett kisvízszabályozási tervezési tevékenység. 1927-ben a szabályozási munkák irányítására a két állam létrehozta a Közös Műszaki Bizottságot. 19271936 közöt Schick Emil tervei alapján folytak a kisvízszabályozási munkák, amely terveket a tényleges mederalakulási folyamatok figyelembevételével a Győri Folyammérnöki Hivatal dolgozta át a sarkantyúk mederszűkítő hatásának növelése érdekében. A Rajka-Gönyü közötti folyamszakasz kisvízszabályozása az 1940es évek elejéig gyakorlatilag befejeződött: Az elsősorban hajózási viszonyok javítását célzó beavatkozások során a mellékágakat részlegesen leválasztották a fő medertől. A II. világháború alatt csak a legszükségesebb munkálatokat hajtották végre, a meder és a szabályozási művek állapota jelentősen romlott. 6.2. Az 1945-1963 közötti időszak folyószabályozási tevékenysége A II. világháború befejezése után a folyamszabályozási munkák a Szövetséges Ellenőrző Bizottság és a szovjet folyamparancsnokság felügyelete alatt kezdődtek újra. A cél a Duna folyam hajózhatóságának biztosítása érdekében legsürgősebb szabályozási munkák elvégzése, a háborús károk helyreállítása, a hajózást akadályozó roncsok eltávolítása volt. A legnagyobb feladatot a Lipóti-vezetőmű helyreállítása jelentette. A hajóútkitűzési és fenntartási munkákat a két ország csak a rendelkezésre álló eszközök és anyagok közös felhasználásával, a műszaki szakemberek szoros együttműködésével tudta elvégezni. így például a gázlós szakaszok 1946. évi felmérése során a csehszlovák mérőcsoport magyar mérnök irányításával dolgozott. A háborús károk helyreállítása 1949-re fejeződött be. Ezen időszak alatt a mederfeltöltődés egyre erősebben éreztette hatását, különösen sok gázló alakult ki az 1842-1826 Ikm és az 1810-1781 fkm szelvények között. Ezért a Közös Műszaki Bizottság utasítására Petényi Oszkár és Ruzicka Oldrich irányításával 1950-ben elkészült "A magyar-csehszlovák Felső-Duna gázlós szakasza (1850-1790) szabályozásának keretterve" című munka, amelynek alapján 1963-ig végrehajtották a szakasz kisvízszabályozási műveinek kiegészítését. 19501963 között a kisvízszabályzási művekbe 226 ezer m

3 követ építettek be és ezzel egyidejűleg jelentős mértékű gázlókotrást is végeztek. Mivel a beavatkozás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 1956-ban a nemzetközi hajóút biztonságának megtartása érdekében a gázlókotrások mértékének növeléséről döntöttek. A kikotort anyagot a párhuzamművek mögé rakták, elősegítve az egységes főmeder kialakítását. 6.3. Közép- és kisvízszabályozás 1963-1985 között Az 1963. évi végrehajtott nagyvolumenű felújítási munkák ellenére a feltöltődési folyamat nem szűnt meg, a zátonyvándorlás folytatódott, a hajózási viszonyok - a rendszeres nagymérvű gázlókotrás ellenére nem javultak. Ezek a tapasztalatok arra késztették a Közös Műszaki Bizottságot, hogy a Felső-Duna szabályozására új elveket dolgozzanak ki, ami 1961-1963 között történt meg. A Duna Bizottság ajánlásában szereplő 15 dm mély és 120 m széles hajóút kialakításának figyelembevételével a szabályozás fő alapelveit a következők szerint határozták meg: — A főmeder vízveszteségét minimálisra kell csökkenteni, a mellékágak lezárásával és az egységes part kialakításával. A művek állékonysága érdekében a mellékágelzárásokat úgy kell kialakítani, hogy az egységes part szintjét meghaladó árhullámok a mellékágrendszereket kellő időben vízzel feltöltsék. — Rendezni kell a mellékágrendszereket vízszinttartó keresztgátsorozatok építésével. — Szűkíteni kell a középvízi medret úgy, hogy a megnövekvő hordalékmozgató erő lehetőleg folyamatosan biztosítsa az érkező hordalék elrendeződését és továbbszállítását. A KMB keretében meghatározott és elfogadott szabályozási irányelvek figyelembe vették a tervezés alatt álló Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer koncepciójába foglaltakat is. Ezért a javaslat szerint a középvízszabályozást és a mellékágak rendezését az 1848-1806 fkm között folyamatosan, a kisvízszabályozást a legkedvezőtlenebb helyeken szakaszosan kell elvégezni. Az építést a két ország az elfogadott irányelvek alapján egyeztetett feladatmegosztás és ütemterv szerint hajtotta végre. A kivitelezés során 32 km hosszúságban elkészült az egységes part és rendeztek 5 bal parti és 4 jobb parti mellékágrendszert. A magyar oldali munkák során során több mint 300 ezer m

3 kő beépítésére közel 2 millió m

3 kavics kotrására és mintegy 1 mülió m

3 föld mozgatására került sor. 1974-ben elkészült a Rajka-Gönyü közötti folyószakasz új általános szabályozási terve, összhangban a folyamatban lévő középvízszabályozási munkákkal. A Közös Műszaki Bizottság utódjaként 1979-ben létesült Magyar-Csehszlovák Határvízi Bizottság (HVB) állásfoglalásának megfelelően az általános szabályozási tervből megvalósult az 1816-1810 fkm közötti jobb parti bagaméri mellékágrendszer rendezése, valamint a rajkai, bősi, kisbodaki és nagybajcsi gázlós szakasz kisvízszabályozása. A szabályozási munkák végrehajtásával egyidejűleg