Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

5. szám - Fejér László–Baross Károly: A magyar Felső-Duna – történeti szemléletben

286 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1994. 74. ÉVF. 2. SZÁM rövid véleménye a szabályozási munkák eredményéről: "A magyar Felső-Duna szabályozása alapjában véve eredményes volt: a hajózás egységes medret kapott, a jégtorlaszok is lényegesen ritkábban lettek, de nem szűntek meg. Vannak a munkának árnyoldalai is. A szabályozás rendkívül felkavarta a Felső-Duna hordalékát és az alsóbb szakaszokra rakódott kavics jelentősen megemelte a vízszinteket. Takarékosságból nem építették ki a tervezett mellékág elzárásokat, pedig azok nagyban segítették volna a vizet a főmederben tartani. A vándorló zátonyok miatt már a századfordulón jelentkeztek a rossz gázlók, s így kisvíz idején az év nagy részében - ismét csak korlátozott mértékben lehetett lebonyolítani a hajózást." A szabályozás nem várt következményeit már a századelőn észlelték, s megpróbáltak igazítani a kialakult helyzeten. A kisvízi szabályozás során a meglévő párhuzamművek közé a folyó természetének leginkább megfelelő helyen beillesztett sarkantyúk sokat javítottak a medervonal alakján. Sorrendjüket nem egységes munkaprogram alapján jelölték ki, hanem a meder állapotának és a hajózás igényének megfelelően állapították meg. A kisvíz-szabályozás mellett - amely gyakorlatilag több mint fél évszázadon át kis megszakításokkal folyamatosan zajlott - hozzáfogtak a korábban már tervezett, de a megvalósításból kitakarékoskodott mellékág elzárásokhoz is. Ezzel a középvízi szabályozás hatására kialakult meder elfajulásokat igyekeztek meggátolni. Mindezek mellett továbbra is gondot okozott a töltések vonatozásának nem megfelelő volta. A hullámtereket lezáró árvédelmi töltéseket inkább az ármentesítés, mint a nagyvízi szabályozás szempontjai szerint építették ki. A hol szélesebbre, hol keskenyebbre vett töltés távolság a szapi töréspont feletti szakaszon nincs összhangban a sodorvonal alakulásával, s így a töltések nem képesek nagyvíz idején a folyómeder alakulására kedvező hatást gyakorolni. A szabályozás óta az öreg Duna hullámterén öt jelentős ágrendszer helyezkedik el: a doborgaz-szigeti, a cikola-szigeti, a bodaki, az ásványi és a bagaméri ágrendszer. A mellékágak hoszsza többszöröse az öreg Dunáénak, középvízi medrük pedig csaknem azonos területet foglal el, mint az öreg Duna középvízi medre. A mellékágak a fő meder különböző vízállásainál kapcsolódnak be a vízszállításba, látják el az ágrendszert friss vízzel. A Nagy-Duna szabályozásával szinte egyidőben indultak meg a Mosoni-Duna-ág szabályozási munkálatai. Az elérni kívánt legfőbb cél a Duna árvizeinek kiszorítása volt a Mosoni-Dunából. E célból először egy szorítóművet építettek a kitorkolástól 2 km-re Rajka magasságában, amely a kis- és középvizeket átengedve a nagyvizeket csak fojtva, károkozás nélkül juttatta a mederbe. A szorítómű helyébe, már századunk első évtizedében egy zsilip épült, amely árvédelmi rendeltetése mellett a folyóág élővízzel való ellátásáról is gondoskodik. A II. világháborút lezáró békeszerződés (amelyben Magyarországnak három falut: Horvátfalut, Oroszvárt és Dunyacsúnyt át kellett adnia Csehszlovákiának) alapján minimálisan 20 m

3/s vizet kell a Mosoni-Dunába juttatni. A Mosoni-Duna rendezésével megszűnt az a korábbi állapot, melyben a Duna árvizei a Mosoni-Dunán keresztül kicsapva az ártérre jobb oldalon a Rába-völgybe ömölve egészen a Hanságig folytak, bal oldalon pedig a Szigetközt árasztották el. Ami az ármentesítéseket és belvízrendezéseket illeti, a Felső-Duna árterületén gyakorlatilag három nagy társulat alakult, zömmel a múlt század második felében. A Rába vízrendszerének gondját, s baját az 1873-ban alakult Rábaszabályozó Társulat vette a vállára. Működésük alapvetően arra irányult, hogy a rendkívül kanyargós Rábát átmetszésekkel lerövidítsék, ezáltal lefolyási viszonyait javítsák, az új medervonal mentén töltéseket építsenek, valamint a Rábán üzemelő vízimalmok számára külön malomcsatornát létesítsenek. A Szigetközben működő négy kisebb érdekeltséget a múlt század végén egyesítették a Szigetközi Ármentesítő Társulatba. A védtöltések megépítése mellett a laza áteresztő altalajon átszivárgó belvíz levezetése jelentett komoly gondot a társulatba tömörülteknek. A szükséges belvízcsatorna-hálózat - melynek összes hoszsza kb. 160 km és nyomvonaluk sok esetben követi a régi medreket - elkészülte után az összegyülekezett víz átemelésének megoldására 1905-1945 között sorra épültek a szivattyútelepek. Az egyre fokozódó kiépítési ütemet az indokolta, hogy a Felső-Duna meder emelkedése egyre nagyobb méreteket öltött, s a Szigetköz mentén az árvizek mind nagyobbak és időben hoszszabbak lettek. Az így keletkezett fakadóvizek elvezetését a mezőgazdasági termelés biztonsága érdekében garantálni kellett. Míg az öreg Dunába szivattyútelepek segítségével emelik át, addig a Mosoni-Dunába gravitációs úton juttatják a belvizeket. A Csallóköz területén, miként a Szigetközben is, az árvizek pusztításai összetömörítették az érdekelt birtokosokat. 1876-ban alakult meg az Alsó-Csallóközi és Csilizközi Armentesítő Társulat. Feladatának döntő részét jelentette az öreg Duna szabályozásával kapcsolt árvédelmi töltések kiépítése, s az egykor hajózható, de a múlt század végére teljesen elsekélyesedő, iszaposodé Kis-Duna medrének rendbetételével az itteni területek árvízi biztonságának megteremtése, valamint az ártér lecsapolásának, belvízvédelmi rendszerének kiépítése. Az átfogó folyószabályozási munkákkal és a vízrendezésekkel egy hosszú korszak zárult le végérvényesen a Felső-Duna szigetvilágának életében. A terület elzártsága fokról-fokra csökkent. A jól termő gabona, kukorica és cukorrépa földeken folytatott művelés mellett a kedvező talaj és talajvíz viszonyokra épülő gyümölcsös zöldségtermesztés térhódítása, valamint az istállókba húzódó, takarmánytermesztő állattenyésztés fokozatosan visszaszorította a hagyományos külterjes mezőgazdálkodást. A létalapjukat vesztett emberek elszegődtek a vízi munkákhoz, s sokuknak sokáig jó keresetet jelentett a vízszabályozás. A felszabaduló munkaerőt később a fejlődő mezőgazdaság és a kezdő lépéseit megtévő ipar szívta fel (6. a és b képek).