Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

5. szám - Fejér László–Baross Károly: A magyar Felső-Duna – történeti szemléletben

282 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1994. 74. ÉVF. 2. SZÁM Egy-egy áruszállító naszádot 20-30 lóval vontattak a víz ellenében, komolyabb bőgó'shajók (burcsellák) vontatásához a múlt században 40-50 ember és ugyanannyi igásállat kellett. El lehet képzelni, milyen komoly feladatot jelentett a part menti fák és bokrok leborotválása és rendszeres irtása. Télen, jégzajláskor, valamint a nyári és kora őszi sekély vízálláskor vesztegelt, illetve leállt a hajóközlekedés. Jellemző a változó vízviszonyokra, hogy az Árpád-korban a mai Mosoni-Duna-ág helyén vezetett a hajózás, a közvetítő kereskedelem fő útvonala. A hajóút védelméről a mosoni vár gondoskodott, a fő forgalmi központ pedig Magyaróvár városa volt. Ugyanezt a szerepet töltötte be Győr is a Duna-ág alsó végénél. Később a foragalom megoszlott, s a csallóközi Kis-Dunán is komoly áruszállítás folyt. Egyedül a Duna fő medre volt alkalmatlan a vízi szállításra. A szűkhatárú községekben a vizek között, ahol inkább a rét, legelő volt sok - az állattartás került túlsúlyba. Az állatokat kint tartották a szabadban a folyóágak, szigetek legelőin. Az ártéri tölgyeseken a konda tanyázott. Az igásállatokat csak munkaidőre vitték haza a legelőről. A legnagyobb létszámú ridegen tartott állatfajta a szarvasmarha, a ló, a sertés és a juh volt. Jellegzetes és igazán hasznot hajtó tevékenysége volt a Sziget- és Csallóköz népének a halászat. Hosszú időkön át a halászóhelyek tulajdonjoga a földesurak birtokpereinek, királyi kegyeknek és javadalmaknak tárgyai voltak. A szinte kifogyhatatlannak tűnő halbőség, amely a Dunát és mellékágait jellemezte lehetővé tette, hogy a halászok ne csak saját szükségletük kielégítésére, de a vízivilág peremén elhelyezkedő központok Győr, Óvár, Pozsony, Bécs piacaira is szállíthassanak, évszázadokon keresztül. Amikor a vízivilág életéről beszélünk, nem vonatkoztathatunk el a külvilág történéseitől, hiszen bármennyire is zárt világ volt errefelé, a történelmi viszonyok is meghatározták az élet feltételeit. Nagyobb háborúk az ingoványos, vizekkel szabdalt területeket elkerülték, de nem menekülhetett a lakosság, ha a téli fagy járhatóvá tette a vidéket. A nagyobb járványok is elhatoltak ide, nem is beszélve az árvizek által okozott járványveszélyről, a szúnyogok, a böglyök korlátlan hatalmáról emberek és állatok felett. Mindent egybevéve, az itt lakók boldogulásának és balsorsának is legfőbb tényezője a Duna és annak árvizei voltak. 4. A vízszabályozás kezdetei A Kárpát-medence vízrendszerében kevés olyan földrajzi táj akad, amelynek természeti viszonyai az emberi munka nyomán oly gyökeresen átalakultak volna, mint a Felső-Duna vidékéé. Ha a vizek folyásának korlátozását, befolyásolását vízszabályozásnak tekintjük, akkor ez a tevékenység szinte egyidős a szigetvilág benépesülésével. Amikor a falu népe a település partjait vesszőfonással és sövénnyel védte a víz romboló munkájával szemben, vagy körtöltéseket építettek ki - akkor az érintettek az árvédekezés első lépéseit tették meg. Ugyancsak beavatkoztak a természetes állapotba, amikor áradáskor a bő halászzsákmány reményében a mellékágak útvesztőibe, a laposokba és fokokba tévedt halak elől elzárták a főmederbe visszavezető utat, vagy az árhullámok szétterítésével az áradás gyors lefolyását segítették elő. A molnár, amikor a malomgátat megépítette (ő volt a középkorban az igazi vízi szakember), hogy a felduzzasztott víz energiájával malmának lapátkerekeit meghajtsa - a malom közvetlen környezetében megváloztatta a lefolyási viszonyokat. Az ember igyekezett maximálisan alkalmazkodni a vízjáráshoz, technikai ismeretei és lehetőségei függvényében mindig a maga hasznára kívánta fordítani. Amikor azonban a jeges ár jött - nem volt mit tenni. Az első árvédelmi intézkedést a krónikák Zsigmond királynak tulajdonítják, aki 1426-ban a csallóközi Somoija lakóit az árvíz elleni töltések építésére és megerősítésére rendelte ki. Ezt követően felsorolni is nehéz hány királyi dekrétum, törvénycikk, vármegyei határozat foglalkozott a vizek elleni védekezéssel a középkorban és az új kor folyamán. Az épített gátak és töltések minősége különböző volt, gyakran semmit nem értek. Az árvizek pedig folyamatosan rongálták és ismételten elszakították a gyenge gátakat. A folyószabályozási ismeretek és a rendelkezésre álló műszaki feltételek kezdetlegesek voltak, nem is beszélve az állandó pénzhiányról. A vármegyék sokszor egymástól függetlenül a szomszédos megyével összehangolatlanul végzett munkája - melynek során az elkészült mű fenntartására már kevés figyelmet fordítottak - nem hozhatott megnyugtató eredményt. Az átfogó szabályozások végrehajtására a helyzet a XVII-XIX. sz. fordulójára kezdett beérni. A napóleoni háború konjunktúrája felverte a mezőgazdasági termények - elsősorban a gabona és az élőállat árát. A földművelés kiteijesztését, belteijessé válását - a természeti viszonyok oldaláról - a kiszámíthatatlan áradások gátolták. Ugyancsak gondot okozott a temékek vízi úton történő szállításakor a folyómedrek zátonyos, folyton vándorló állapota. Amíg a földek feltörése és árvédelme az érintett birtokosok érdekeit szolgálta, addig a vízi utak kialakítása, a folyók szabályozása az államkincstárnak jelentett megoldandó feladatot. I. Ferenc 1807. évi dekrétumának 17. cikke korszakos vállalkozások indításához teremtette meg a feltételeket. Kimondotta ugyanis, ha egy adott árterület birtokosainak többsége - saját költsége terhére - ármentesítési munkák végrehajtására szövetkezik (társulatot alakít), akkor a társulatba belépni nem akaró birtokosok a rájuk eső ármentesítési költségeket a munka elvégzéséből származó többletjövedelmükből kell kiegyenlítsék. Ami a lényeges - lehetőség nyílt az összefogásra az adott cél elérése érdekében - s a munkálatokat csak az érintettek többségének egyetértésével indíthatták meg. A vízszabályozás másik fontos feltételét, a mérnöki szakembergárda kiművelését már II. József uralkodása alatt megkezdték az 1782-ben a pesti egyetemen alapított Institutum Geometricumban a mai Műegyetem elődintézményében. A kormányzat, hogy a vízi munkák előkészítését