Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

1. szám - Karádi Gábor–V. Nagy Imre: Optimális üzemirányítás műszaki-ökológiai kívánalmak szerint

25 Optimális üzemirányítás műszaki-ökológiai kívánalmak szerint A Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer megépítésére kötött 1977. évi magyar-csehszlovák államközi szerződést követően kifogások érték annak akkor merev „csúcsrajáratásos" üzemének szándékait. A Magyar Hidrológiai Társaság által 1979-ben rende^ett vilaülés nyomán már a 80-as évtized első felében foglalkozni kezdtek e cikk szerzői a műszakilag és ökológiailag egyaránt optimális üzemeltetési megoldás kidolgozásával. Ennek eredményeit foglalta össze ez a tanulmány, amelynek anyaga a vízlépcsőrendszer kérdéseivel foglalkozó. 1993. szeptember 7-9 között Pozsonyban, a Szlovák Építőmérnökök Szövetsége által megrendezett nemzetközi konferencia dolgozatai között is szerepeli. Vízlépcsőrendszer, energiafejlesztési csúcsüzem, műszaki-ökológiai optimumkeresés. Karádi Gábor Wisconsini Állami Egyetem, Milwaukee, USA V. Nagy Imre Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Tanszék, 1111 Budapest, Műegyetem rpt. 3. Kivonat: Kulcsszavak: Bevezetés A magyar és a csehszlovák kormányok közös egyezménye (1977) alapján a Duna mint határfolyó közös szakaszán üzemvízcsatornás vízlépcső (vízi erőmű és hajózsilip) megépítésére került sor szlovákiai oldalon (Gabcikovo — Bős). Magyar oldalon felépült az üzemvízcsatorna vízellátását biztosító dunakiliti duzzasztómű és elkezdődtek a magyar folyamszakaszon a nagymarosi erőmű építési munkálatai is. A munkálatok során különböző környezetvédelmi aggályok merültek fel a létesítmény üzeméből származó esetleges ökológiai károsodásokat illetően, ezért a Wisconsini Állami Egyetem (Milwaukee) és a Budapesti Műszaki Egyetem közötti együttműködés keretében vizsgálatsorozatot végeztünk a vízlépcsőrendszer műszaki-ökológiai szempontból optimális üzemviteli rendjének meghatározására. Alapelvünk az volt, hogy az energiatermelést alá kell rendelni az ökológiai, vízminőségvédelmi szempontoknak, tehát biztosítani kell a régi meder élővízhozamát, szabályozni kell a környező területek talajvízállását, megfelelő szennyvíztisztítással el kell érni az ivóvízellátás előírt vízminőségi normatíváit és ugyanakkor a nemzetközi hajózás és turisztika igényeinek is eleget kell tenni. 1. Az optimális üzemszabályozás modellrendszere Az üzemvízcsatornás folyami vízlépcsők ökológiai-vízminőségi-műszaki gazdasági szempontok szerinti üzemszabályozására a szakirodalomban többféle eljárás ismert. A BNV esetében a következő modellek együttes alkalmazhatóságát láttuk célszerűnek. 1.) A rendszer felső szakaszán beérkező napi vízhozamok előrejelzésére a lineráris kaszkádrendszerek elvén alapuló, visszacsatlakozásos, önjavító modellt alkalmazzuk. A modell működőképes és ezt évek óta sikerrel használjuk. 2.) Rendelkezésre áll egy olyan vízminőségi (vízkémiai) modell, amely alkalmas a konzervatív és nem konzervatív szennyező anyagok elkeveredési, öntisztulási értékeinek meghatározására a teljes folyószakasz jellemző szelvényeiben. A modell pontosításához további közös, magyar-szlovák helyszíni mérés-sorozatokra lenne szükség. 3.) A régi mederben ökológiai szempontból biztosítandó élővízhozam (instream flow) meghatározására alkalmasnak tekintjük az U.S. Fisli and Wildlife Service által kidolgozott PHABSIM (Phisical Habitate Simulation) modellt (1984). A modellel, fiktív adatok felvételével sikeres számítógépes futtatásokat végeztünk, azonban a konkrét dunai alkalmazáshoz helyszíni mérésekre lenne szükség. 4.) A vízi erőművekben termelhető energia és a szelvényenkénti sebességek, vízállások meghatározására a karakterisztikák elvén alapuló, nem-permanens hidraulikai modellt alkalmaztuk. A modell felhasználásával számítógépes vizsgálatsorozatot végeztünk, amelynek eredményeiről tanulmányunk második részében számolunk be. 5.) A fenti modellrendszerek folyamatos működtetése érdekében megfelelő monitoring rendszerre van szükség. A rendszert a korábbi magyar-szlovák vizsgálatok eredményeként kidolgozták és az részlegesen jelenleg is üzemel.