Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

4. szám - Orlóci István: Vízgazdálkodás és fenntartható fejlődés

ORLÓCII.: Vízgazdálkodás és fenntartható fejlődés 229 getlen gazdasági vagy társadalmi egységet érintenek gyakran nem közvetlenül a vízimunkáknak, hanem növekvő mértékben a megváltozott területhasználatnak is a szándéktalan következményei. Részletezés nélkül utalok a Szesztay Károllyal közösen szerkesztett 1. táblázatra, amelyben hatást keltő sajátosságaik szerint csoportosítottuk a vízgazdálkodási, illetve a terület- és földhasználati tevékenységeket. A vázlat érzékelteti az eltérő hatások halmozódásának lehetőségeit és a társadalmi-gazdasági következmények kialakulásának változatos folyamatát. A víz - azáltal, hogy érdekviszonyt alakító kapcsolatokat hoz létre különböző természeti és gazdasági egységek között — a fenntartható fejlődés fontos szabályozó tényezőjévé vált. Az externalitások általános és növekvő szerepe a gazdaságban közös érdekké teszi a külső hatások belsővé alakítását, azaz a tevékenységek eddig ingyenes következményeinek piaci értéken történő számba vételét. A víz hatásmechanizmusának jellegzetességei és tulajdonságainak növekvő társadalmi jelentősége sürgeti a területhasználati és -fejlesztési, valamint a vízgazdálkodási tevékenységek szerves összehangolását. A hatásmechanizmus jobb megismerésének társadalmi és gazdasági kényszere irányt és lehetőséget teremt a tudományos munka számára. Az ökológiai feltételeket a vízgazdálkodásban természetesen csak a környezetgazdálkodás előrehaladásával összhangban lehet érvényesíteni. Számolni kell azzal, hogy a környezeti folyamatok megismerésére irányuló kutatómunka igen tagolt, és a fenntartható fejlődéshez nélkülözhetetlen integráció világszerte az útkeresés szakaszában van. Az ökoszisztémák egyensúlyi feltételeinek meghatározására, nemkülönben a szerkezeti, illetve működésbeli változások mértékének és időbeliségének előrejelzésében tapasztalható sok szubjektivitás és bizonytalanság csökkentésére reményt ad az ökológia diamikus irányzatának erősödése. A természeti rendszerek fejlettségi szintjének és fejlődési ütemének meghatározására többféle kísérlet folyik. Egy részük a szervesanyagtermelés tömege és üteme, valamint a struktúrát jellemző varianciák irányában keresi a megoldást. Más kutatások a rendszerek feltárásánál a homeosztázis (alkalmazkodás, stabilitás, rugalmasság) fogalomköréből indulnak ki. Mindezek a kutatások azonban még erősen természet-centrikusak. Alig van nyoma az ember és a természet kapcsolatát kifejező modellek felvázolásának, amelyek pedig nélkülözhetetlenek a természeti környezet változásainak társadalom-centrikus értékeléséhez. Az ökológia és az ökonómia szerves kapcsolata a környezet társadalmilag jelentős tulajdonságait és ezek dinamikáját kifejező mérőszámokkal valósítható meg. Valószínű, hogy az ökoszisztéma egészét jellemző tulajdonságok mások és többek, mint az összetevők (talaj, víz, éghajlat, növény, állat stb.) egyedi sajátosságai. Bizonyos azonban, hogy a környezet integrált értékeléséhez előbb az összetevőkre vonatkozó komplex jellemzésben kell előbbre jutni. A szindróma két alapvető okának - a közgazdasági értékrend hiányosságának és a víz kapcsolattermető képességének - társadalmi-gazdasági jelentőségűvé válása korszakváltást jelent a vízgazdálkodás fejlődésében. Az eddig nagyobb részben egy célú, térben és időben többnyire a feladat szerint lehatárolt - elkülönült igénykielégítésről át kell térni a több célú és a hatásmechanizmus sajátosságaihoz igazodó vízgazdálkodásra. Korábbi ilyen irányú kísérletek tapasztalatai is alátámasztják azt a fentiekből következő megállapítást, hogy a vízzel kapcsolatos ökológiai és közgazdasági vizsgálatokhoz a kezdeményezés mellett a célratörő kérdésfeltevés is a vízügyi szakintézményekre hárul. Nyilvánvaló, hogy ezt a feladatot csak kielégítő ökológiai és közgazdasági tájékozottsággal rendelkező vízimérnökök tudják megoldani. A vízgazdálkodás rendszere A vízgazdálkodási szindrómának a külső ellentmondások mellett vannak belső szerkezeti zavarokat tükröző tünetei is (aránytalanságok, hatásköri átfedések, feladatköri bizonytalanságok, koordinációs zavarok, bürokratizálódás stb.). Mindezek részben és közvetlenül a „vízgazdálkodás" szó kétféle értelmezéséből is származtathatók, de végső soron a gazdálkodási tényezők és tevékenységek (informatikai, igazgatási, kutatási, műszaki, gazdasági) igen nagyfokú tagoltságából, illetve az intézmények laza kapcsolatából erednek. A „vízgazdálkodás" szó jelenlegi gyakorlati értelmezése az intézményi és a gazdasági munkamegosztás keretében a vízügyi ágazatra háruló tevékenységek körét jélöli meg. Ezzel szemben a szó társadalmi értéktartalma szerint minden olyan - egyéni és társadalmi - tevékenységet a vízgazdálkodásba tartozónak kell tekinteni, amelynek közvetlen tárgya a vízkészlet és az ettől elválaszthatatlan vízföldrajzi képződmény. Mint minden gazdálkodás, a vízgazdálkodás is értékváltoztatási folyamatok összessége. A vízhez kapcsolódó szükségletek kielégítése (a vizek használata, hasznosítása, biztonsági és a rekreációs célú szabályozása) során természeti és gazdasági eszközöket használnak fel, illetve alakítanak át. Az egyes eszközök felhasználásának mértékét és módját az szabja meg, hogy a gazdálkodók számára mi mennyibe kerül; milyen mértékű ráfordítást igényel megszerzése vagy helyettesítése. A hatékonyság, az eredményesség minden gazdálkodási rendszert arra ösztönöz, hogy olyan tevékenységeket válasszon és olyan arányban használja fel a szükséges eszközöket, amelyekkel az új értéket a legkisebb ráfordítással hozza létre. Ez a törvény világszerte érvényesült a vízgazdálkodás-fejlesztés azon korszakában, amikor a növekvő vízigényeket nem víztakarékos technológiákkal, hanem vízkészletnöveléssel elégítették ki. A hivatkozás rávilágít egyben a rendszer tagoltságának következményére is: nevezetesen arra, hogy a használat és a szolgáltatás gazdaságilag elkülönült döntési helyzetében az ingyenes természeti erőforrást nagyobb arányban felhasználó alternatíva látszólag közgazdaságilag hatékonyabb. A vízkészlet fizikai tartalmát tekintve hidrológiai természettudományi fogalom, és a gazdaságtudományból köcsönzött szóval az éghajlati, időjárási és földtani