Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

3. szám - Szentgyörgyi Zsuzsa: Beszélgetés Mosonyi Emil akadémikussal

SZENTGYÖRGYI ZS.: Mosonyi Emil a dunai Vízlépcsőrendszerről 131 sége, amit elhanyagolhatónak tekintenek a hazai energiatermelésben és -felhasználásban. A második a budapesti víznyerő kutak lehetséges elszennyeződése. A következő a hajózás kérdése, amelyben attól félnek, hogy a csepeli szabadkikötő elveszti nemzetközi jelentőségét. Azután itt van a kisvíz kérdése a Csallóköznél. És végül, talán az egyik legfontosabb gond: az iszap szennyező hatása. Én ezeket ketté akartain választani. Most ínég csak Nagymarosról beszéltein, de talán elöljáróban mondok valamit. Amikor mi a nagymarosi tervet már annyira eló'készítettük, hogy annak a komoly megvalósítására lehetett gondolni, akkor, 1953-ban arról értesítettek legmagasabb helyró'l (így például a Tervhivatal elnökétől), hogy Csehszlovákia a Pozsony alatti Duna-szakasz hasznosítására gondol. Minthogy tudomásukra jutott, mi magyarok Nagymarosnál egy vízlépcsőt tervezünk, az volt a javaslatuk, jöjjünk össze és próbáljuk a kettőt egybehangolni és építsünk egy közös víterőmű-rendszert. Engem kineveztek a Csehszlovák-Magyar Műszaki Tudományos Bizottság magyar tagozata elnökének. Ebben a minőségben és vezettem magyar részről a szakmai tárgyalásokat. Amikor én, 1957-ben főnökömnek előadtam fent említett érveimet, amelyeket egy államközi szerződébe szerintem be kell venni, ő élesen elutasította és közölte velem: mostantól kezdve nem vagyok a szakbizottság elnöke. Leváltott és arra utasított, hogy én titkára legyek a bizottságnak. Ez is oka volt, amiért Magyarországot elhagytam. Most visszatérek 1953-ra. Találkoztunk a csehszlovák kollégákkal és megvizsgáltuk együttesen, hogyan lehetne ezt az egész Duna-szakaszt - Pozsonytól egészen Nagymarosig - a legjobban hasznosítani. Többféle változatot dolgoztunk ki. Szóba került az, hogy a mederben legyen az összes vízlépcső úgy, ahogy a Rajna folyót hasznosították a svájciak. Ez azonban a Dunameder geológiai és hidrológiai adottságai miatt rendkívül súlyos technikai feladatokat okozott volna és a költségeket oly mértékben emelte volna, hogy ezt a megoldást közösen elvetettük. Itt jegyzem meg, hogy a csehszlovák delegáció tagjai kiváló, tapasztalt tudósok és mérnökök voltak. Úgy döntöttünk, hogy egy üzemvíz-csatornás megoldást kell választani. Az üzemvíz-csatornás megoldást a csehszlovák fél kezdeményezte. Tehát, ahogy én bátran vallom, hogy én a nagymarosi vízlépcső szellemi atyja vagyok, ugyanúgy a Pozsony alatti üzemvíz-csatornás megoldásnak a szellemi atyjai a csehszlovák szakértők és mérnökök voltak. Megvizsgáltuk és rájöttünk, hogy a bal oldali csatornavezetés technikailag jobban megvalósítható és feltétlenül gazdaságosabb, mint egy jobb oldali vezetés. Azonban ennek a politikai feltételeiről már szóltam, ez volt az, amivel én nem értettem egyet: az, ahogy a csehszlovák-magyar államszerződést megkötötték. Mikor azonban néhány évvel ezelőtt először haza inertem jönni Magyarországra (mert engem az ország elhagyásáért távollétemben többéves fegyházra és teljes vagyonelkobzásra ítéltek), elolvastam a csehszlovák-magyar államszerződést és észrevettem, hogy azok a kívánságok, amelyeket én * Magyar Tudomány, 1986. 4. sz. annak idején fölvetettem, nem foglaltatnak benne. Akkor sokan hozzám fordultak, barátaim, kollegáim és azoknak körülbelül így fejeztem ki magam: nem ilyen lovat akartam, de a lovat akartam. S ha a ló nem is olyan, amilyennek elképzeltem, nem az a megoldás, hogy a lovat megöljük, hanem próbáljuk a szomszédokkal együtt úgy megnyergelni, hogy mindkettőnknek hasznára váljon. Első látogatásom alkalmával átnéztem a VÍ7.1TERV részletesen kidolgozott terveit. Ez mikor volt? Néhány éve. Gondolom, akkor, amikor újból visszakapta akadémikust címét, hiszen eltávozása után attól is megfosztották. Nem, ez egy évvel korábban volt. Akkor Maróthy környezetvédelmi miniszterrel beszéltem, a korábbi rendszer utolsó vízügyi miniszterével, az ő felkérésére jöttem Magyarországra. Akkoriban a Duna-kör nagyon aktív volt. Tanulmányoztam a VIZITERV-ben erőművekkel érintett Duna-szakaszra kidolgozott vízgazdálkodási terveket. Ezek a tervek nagyrészt azokon az elgondolásokon alapultak, amelyeket én munkatársaimmal és a csehszlovák kollégákkal együtt már 30 evvel korábban felvázoltunk. A részletes kidolgozás az én távollétemben folyt, hiszen 25 évig nem voltam Magyarországon. Meg kellett állapítanom, hogy a VÍZITERV kitűnő munkál végzett, és a természetvédelem kívánságait messzemenően figyelembe vették. Mi már a tervezés első szakaszában figyelembe vettük a művek hatását a környezetre. Akkor a környezetvédelem még mint ilyen fogalom, nem létezett. Mi ezt akkoriban feloldva taglaltuk, arról beszéltünk, hogy milyen hatása lesz a műnek a talajvízre, a környező területekre, az állat- és növényvilágra és az emberekre. Mert hiszen az árvízvédelmi biztonság fokozására is gondoltunk, és itt azért az én régi szólamomat kell megismételnem, hogy nemcsak a fauna és a Ilóra, hanem az emberek és annak gyerekei is tagjai a környezetnek, őket is védeni kell! Véleményemet akkor így fogalmaztam: vízerőműveket csak akkor szabad megvalósítani, ha mindazokat a járulékos létesítményeket is megépítjük és az üzemeltetéskor mindazokat a rendszabályokat is alkalmazzuk, amelyek biztosítják, hogy az erőművek a környezetre ne okozzanak káros hatásokat, illetőleg ezeket eltűrhető mértékre csökkentik. Azért mondom eltűrhető mértékre, mert hiszen minden tevékenységünk beleszól a természetbe. Amikor a környezetvédő telket vesz és házat épít magának, vagy autót vesz, akkor is befolyást gyakorol a környezetre, ínég akkor is, amikor utat építünk. Csak azt kell megvizsgálni, hogy eltűrhető-e a hatás? Röviden összefoglalva így mondhatnám: a nagymarosi műnek mint tipikusan igen alacsony, úgynevezett kiesésű vízlépcsőnek, semmiféle káros hatása nincs a környezetre, ha a Nagymaros fölötti Duna-szakasz szennyvizének megfelelő tisztításáról és bizonyos járulékos védművek megépítéséről gondoskodnak, akkor itt semmiféle káros hatásról nem lehet beszélni! Minden egyéb csak politikai szólam! A bősi üzcmvíz-csatornás megoldásnak a kérdése már nein olyan egyszerű, mint a nagymarosié, annak több környezeti hatása van. Ezeket a környezeti hatásokat megfelelő járulékos létesít-