Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)
1. szám - Tóth Béla: A hidrológiai viszonyok és az erdő kapcsolata az Alföldi kötött talajú tájakban
TÓTH B .: Á hidrológiai viszonyok és az erdő kötött talajon 51 félszáraz-száraz vízgazdálkodási fok esetén - természetesen mindig a többi termőhelyi tényezőt is figyelembe véve - az erdősítés elsődleges célja a faanyagtermesztés lehet, közepes vagy akár jó fatermőképességgel is. Az igen száraz vízgazdálkodási fok többletvízhatástól független termőhelyeken legfeljebb csak gyenge, gyengeközepes fatermőképességű, inkább csak valamilyen védelmi rendeltetésű erdősítést-fásítást tesz lehetővé. Igen gyakran ilyen helyzet áll elő a mészlepedékes csernozjom talajokon is. Az erdősítési-fásítási lehetőségek, • 11. az erdőtenyészet minősége tekintetében az alföldi kötött talajú tájakban kiemelkedő jelentősége van a változó vízellátású hidrológiai adottságnak, már csak e hidrológiai típus nagyarányú előfordulása miatt is. Mint ismeretes, változó vízellátásúaknak minősíthetők azok a termőhelyek, amelyeken a tenyészidőszak első felében a felszínhez közeli talajrétegekben a talajvíztől függetlenül időszakosan többletvíz, túlnedvesedés (azaz a talajnak vízzel való teljes telítődése) mutatkozik, míg a vegetációs időszak második felében általában törvényszerűen aszályos időjárás idején ez a többletvíz elfogy. A változó vízellátású hidrológiai helyzet kialakulásának egyik feltétele, hogy a mikrodomborzati szintkülönbségek következményeként a magasabb területrészekről elfolyó víz a mélyebb térszintű területeken összegyűlve, ott többletvizet eredményez. Ennek hatására itt a helyi csapadékhoz képest jóval nagyobb vízmennyiség szivároghat lefelé és tárolódhat a talajban, de szélsőségesebb esetekben rövidebb-hosszabb ideig tartó, kisebbnagyobb kiterjedésű felszíni vízborítást, azaz belvizet is előidézhet. Ez a felszíni vízmozgás a magasabb térszintű területeken természetesen vízhiányt idéz elő a csapadékhoz képest, azaz ott többletvíz hatástól független hidrológiai állapotot és száraz jellegű vízgazdálkodási fokot eredményez. Mindezek folytán érthető, hogy az ún. felszíni vízellátottság a vízgazdálkodás fokát, ezen keresztül a termőhely értékelését befolyásoló fontos tényező. A változó vízellátású hidrológiai viszonyok létrejöttének és minőségi alakulásának másik alapfeltétele, hogy a talajban a felszínhez viszonylag közel egy többé-kevésbé vízzáró vagy legalábbis gyenge vízvezetőképességű víztorlasztó réteg legyen. Ilyen víztorlasztó rétegek lehetnek: kötött-tömött agyagréteg, mész vagy vas által cementált réteg (mészpad, vaskőfok), a mélyben elhelyezkedő szikes réteg (ún. rejtett szikesség), a szikes talajok „B"-szintje, pszeudoglejes erdőtalajok ,,B" -szintje. Ezeknek a víztorlasztó rétegeknek a megjelenése, előtérbe kerülése sok esetben éppen a vízrendezéseknek (lecsapolásoknak) köszönhető. Részben azért is nagy a térbeli kiterjedésük, gyakori az előfordulásuk az alföldi kötött talajú tájakban. A változó vízellátottság érvényesülését, az erdőtenyészetre kifejtett hatását a víztorlasztó réteg mélységi elhelyezkedése befolyásolja, mert hiszen ettől függ a felette tárolódó víz mennyisége. Legalább 60-70 cm mélységű víztároló réteg szükséges ahhoz, hogy annyi víz tárolódhasson a talajban, amely egyes szárazságtűrő (inkább még pionír jellegű) fafajok vízszükségletét az aszályos időszakban is - legalább minimális mértékben kielégíthesse. Az ennél vékonyabb felszíni víztároló réteg már túlságosan gyorsan kiszárad, a tárolt víz az aszályos időszakban a fák vízszükségletét minimális mértékben sem elégíti ki. A gazdasági értékű, fatermesztési rendeltetésű faállományok fennmaradásához, megfelelő növekedéséhez (legalább a közepes fatermőképességhez) a tapasztalatok szerint legalább 100-120 cm vastag víztároló rétegre van szükség a víztorlasztó réteg felett. Természetesen ez esetben sem hagyható figyelmen kívül az egyéb termőhelyi tényezők szerepe. Sok esetben megtévesztő lehet, ha a víztorlasztó réteg felett visszatorlódott, a talajpórusokat is többé-kevésbé kitöltő víz a talajszelvény-vizsgálati gödörben talajvízszerűen megjelenik. Ilyenkor a termőhelyfeltárást végző személy könnyen állandó talajvízhatású hidrológiai viszonyokra gondolhat, és a fafajmegválasztást illetően ennek megfelelően esetleg helytelenül dönt. Csak a mélyebb (160-180 cm mélységű) talajszelvény-vizsgálatnál derül ki, hogy egy, a felszínhez viszonylag közel elhelyezkedő víztorlasztó réteg felett összegyülemlett vízről, vízzel való telítődésről van szó, nem pedig valódi talajvízről. Ez utóbbitól való megkülönböztetésül a víztorlasztó réteg felett ily módon megjelenő vizet másodlagos talajvíznek mondhatjuk. Ha ez a víztorlasztó réteg legfeljebb 50-60 cm mélyen helyezkedik el, a vízgazdálkodási fok jellege akáranedves-vizestől az igen száraz-szélsőségesen száraz fokozatig változhat egyeden vegetációs időszakon belül is. Ezért a fafajmegválasztásnál, szélsőséges esetben egyáltalán az erdősítés-fásítás lehetőségét illetően is igen nagy óvatosság szükséges. Az erdőtenyészet számára különösen kedvező változó vízellátású hidrológiai viszonyok alakulhatnak ki az ún. belvíz-veszélyeztetett területeken. Itt a mikrodomborzattal összefüggésben jó felszíni vízellátottsági helyzet jött létre: a felszínen összegyülemlő víz nagy mennyiségben bejuthat és tárolódhat a talajban. Ezt a nagy tömegű víz kilúgozó hatásának az érvényesülési lehetősége is elősegítheti. Mindezek következtében igen kedvező, üde-félszáraz vízgazdálkodási viszonyok alakulhatnak ki. Ez - természetesen ezúttal is kihangsúlyozva az egyéb környezeti és talajtulajdonságok elengedhetetlen figyelembevételét - jó fatermőképességű, értékes,elsősorban kocsányos tölgyesésnemesnyáras erdőállományok létrehozását, fenntartását teszi lehetővé. Ügyelni kell azonban arra, hogy a belvíz - különösen a vegetációs időszakban - enyhén mozgó víz legyen. Ha fennáll a pangó víz kialakulásának a veszélye, egyszerű, kis költséggel kialakítható csatornahálózattal kell megteremteni a felszíni vízmozgás lehetőségét anélkül, hogy a víz gyors elvezetését idéznénk elő. A belvíz-veszélyeztetett területek erdősítési lehetőségei tekintetében korántsem ilyen kedvező a helyzet,ha a belvizet nem a változó vízellátású hidrológiai állapotot előidéző felszíni vízösszefutás okozza, hanem állandó talajvízhatású területeken a talajvízszintnek a felszín fölé emelkedése, ilyen esetekben a pangóvizes állapotot csakis a talajvízszint mesterséges süllyesztésével, a vízfelesleg elvezetésével, vagyis mindenképpen csak költséges módon lehet megszüntetni, eseüeg még így is csak bizonytalan eredménnyel mérsékelni. E nélkül az állandó talajvízhatású vagy éppenséggel felszínig nedves hidrológiai viszonyokhoz kapcsolódó belvízveszélyeztetett területek többnyire alkalmatlanok beerdősítésre, legfeljebb csak a szintén költséges nagybakhátas talajelőkészítési móddal. Abelvíz-veszélyzetetett területek erdősítésére különösképpen rá kell irányítani a figyelmet. Magyarországon, kiváltképpen pedig éppen a kötött talajú alföldi régiókban normális csapadékviszonyok mellett évről-évre nagy területek kerülnek belvízborítás alá. A belvízmentesítésre, ill. a belvizek elvezetésére is nagy költséget fordítanak. Ugyanakkor az eredmény mindig csak átmeneti. E mellett az annyira szükséges vizet elvezetik az adott területről ahelyett, hogy az ott helyben hasznosulna. Viszont a változó vízellátású hidrológiai viszonyok esetén a belvízveszélyeztetett területek kiváló lehetőségeket nyújthatnak a fatermesztéssel való racionális területhasznosításhoz az alföldi kötött talajú termőhelyeken. Alapos szemléletváltoztatásra van tehát szükség: bevízmentesítés, belvízelvezetés helyett belvízhasznosítást kell folytatni! Ez igen jelentős költség-megtakarítást jelent. Ezeknek a területeknek a beerdősítése többnyire semmivel sem költségesebb, mint az erdősítések általában, legfeljebb az említett egyszerű árokrendszer kialakítása jelent egyszeri többletköltséget. Ugyanakkor elmarad a
