Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)

6. szám - Domokos Miklós–Tarnóy András: A felszíni vizekkel való magyarországi gazdálkodás helyzete és reménybeli jövője

DOMOKOS M. -TARNÓY A .: A felszíni vizekkel való gazdálkodás 333 amely az adott vízfolyás-szakasz vízminőségét konstans jellemzőként (minőségi osztályokba sorolással) veszi figyelembe, s ezzel meghatározza a szakaszon kielégíthető vízigény típusokat." A vízkészletek utóbb említett felhasználási igények: ;szerinti minőségi osztályozását KS szakvéleménye fejtií ki részletesen, a 3 minőségi osztály (jó, tűrhető, nem tűrhető), a 6 minősítési szempont (biológiai stabilitás,, ivóvíz, ipari víz, öntözés, halgazdaság, integrált követelményrendszer) és az egy-egy szempontból vizsgált vízminőségi komponensek felsorolásával. 2.6 A vízigény-kielégítés energiaszükséglete KGy szakvéleménye szerint "a vízigény-kielégítés energiaszükséglete vízkészletgazdálkodási döntési tényezőként feltehetően a központi vízkészletgazdálkodási döntések szintjén jelenhet meg. Az engedélyezési szint esetében ez a tényező nem az engedélyező, hanem az engedélyes szempontjai között szerepel, mint a gazdaságossági mutató összetevője." Pl szakvéleményében erről a kérdésről így ír: "A vízszállítás távolsága - a műszaki megoldástól függően - a vízveszteségre (így a bruttó vízigényre) és az energiaveszteségre is kihat. A fajlagos energiaszükséglet nem állandó érték, hanem a vízforrás vízszintingadozásától függően változik. A vízlépcsők létesítésének egyik fő célja éppen a vízfolyás energiaszintjének növelése, illetve a vízellátás fajlagos energiaszükségletének csökkentése, lehetőleg olyan mértékben, hogy gravitációs vízvezetésre nyíljék mód." ZsI szakvéleményében a vízzel gravitációsan ellátható területek feltárásával, illetve a "gravitációs területi vízellátás fajlagos értékeit ábrázoló térképek" előállításával foglalkozik. 2.7 A vízkészlet ökológiai értéke Pálfai (1992) példaként a tiszalöki bögében 1990 száraz nyarán robbanásszerűen bekövetkezett, kis híján halpusztulást okozó vízminőség-romlást ismerteti (a víz oxigéntartalma hetekig 1 mg/l körüli volt). Napjainkban a leggyorsabban a jóléti vízhasználatok iránti igény növekszik. Emiatt általában növelni kell a vizsgált vízminőségi komponensek számát és finomítani kell a vízminősítés rendszerét. ZsI szakvéleményében önálló, részletes tanulmány olvasható a vízkészlet ökológiai értékéről. Felsorolja a vízi élőhelyek számszerűsíthető mutatóit, majd külön foglalkozik a tavak, a vízfolyások és a hullámterek hidroökológiai jellemzésével. A nehézséget - a szakvéleményben bemutatott példa szerint is - a leginkább az okozhatja, ha ugyanazokból a mutatókból a különböző szaktudományok művelői olykor egymással ellentétes következtetésekre jutnak. Ez egyelőre szinte lehetetlenné teszi a vízkészlet ökológiai értékének tárgyilagos, általános egyetértéssel találkozó érvényesítését a vízkészletgazdálkodási döntésekben. 2.8 A vízgazdálkodási döntések nyilvánossága E témakörrel Pálfai (1992) foglalkozik behatóan: „A nyilvánosság bevonásának előnyei: információcserére nyújt alkalmat, tájékoztat a helyi érdekcsoportok erejéről, bizalmat gerjeszt a döntéshozatali eljárás iránt, felszínre hozza a konfliktusos helyzeteket és segíti azok feloldását és a konszenzus létrejöttét. A nyilvánosság bevonása azonban nehezíti is a döntéshozást, mert sok új szemponttal, esetleg nem megbízható információkkal és szakmailag helytelen véleményekkel is szembe kell nézni. Mindez nem kevés időt igényel és pénzbe is kerül. A nyilvánosságot már a tervezés, illetve a döntéselőkészítés kezdetén be kell vonni a munkába, de a későbbi fázisokba is (megvalósítás, üzemeltetés)." 2.9 A vízkészletgazdálkodási üzemelés-felügyelet feltételei E témakörrel kapcsolatban KGy szakvéleményében rámutat, hogy - a jelenlegi szabálysértési bírságolási rendszer teljesen alkalmatlan a vízjogi engedélyekben megfogalmazott kötelmek végrehajtásának kikényszerítésére, - korántsem elégséges, ha az engedélyező tájékoztatja a vízhasználókat kockázatuk mértékéről, ha nem működik egy olyan rendszer, amely az adott vízkészletre települt minden vízhasználó számára a kockázatviselés mikéntjét kézzelfoghatóvá tenné. Pálfai (1992) véleménye szerint az engedélyezési és felügyeleti tevékenységet a jövőben a magánszféra térhódítása még nehezebbé fogja tenni. Egy lehetséges megoldás: nem az egyes vízhasználatokat, hanem meghatározott vízgazdálkodási rendszereket kellene engedélyezni és felügyelni (a fővízkivételekre és a vízvisszavezetésekre koncentrálva), míg a rendszeren belüli vízhasználatok és vízelhelyezések rendjéről a vízszolgáltató szervezet gondoskodhatna. 3. Áttekintés és javaslatok 3.1 Áttekintés A következőkben a szerzők megkísérlik röviden öszszefoglalni a szakértők megállapításai nyomán kialakított saját véleményüket a tematikában feltett kérdésekre, nem feltétlenül ragaszkodva azok sorrendjéhez. A vízkészletgazdálkodás egészét illetően egységes az a vélemény, hogy annak folytatására hazánkban szükség van, éspedig a vízgazdálkodás keretében. Ez a megállapítás a vizek tulajdonviszonyain alapul, és nem várható, hogy ez az alapelv az új Vízügyi Törvényben lényegesen megváltozzék. Az ország lakosságának mindenesetre elemi érdeke, hogy az ország vízkészleteit számon tartsák, mennyiségükkel és minőségükkel gondosan gazdálkodjanak és optimális hasznosításukra törekedjenek, beleértve a természeti környezet, a vízkészlet ökológiai értékének megőrzését és javítását. A vízkészletgazdálkodási tevékenység léptéke és módszerei eltérőek a szabad lefolyású dombvidéki vízgyűjtőkön és a ritka vízhálózatú alföldi területeken. Dombvidéken a gazdálkodás egységei a vízgyűjtőterületek és eredményesen alkalmazhatók a vízkészletgazdálkodás klasszikus módszerei, illetve azok továbbfejlesztett változatai, míg az Alföldön a nagy, összefüggő vízkész-