Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)

4. szám - Török Anna: A baktériumok mennyiségének alakulása Debrecen ivóvízhálózatában

228 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1993. 73. ÉVF., 1. SZÁM és a biokémiai folyamatok felélénkülnek, az egyedszámokban nagy ugrás következhet be. Nem véletlen, hogy a Deák és mtsai (1981) a jelentős mértékű másodlagos szennyezettségű településeken a víz hűtését javasolják. A bemutatott ábrák szintén megegyeznek abban, hogy a minták döntő többségét a határérték feletti telepszám miatt kifogásoltuk (1992-ig az 50-es határérték felettieket számoltuk mindkét hőmérsékleten, míg az új szabvány (MSZ 4503) bevezetésével 37 "C-on a 20 felettieket tüntettük fel, míg 20 °C-on a 100 felettieket vettük figyelembe). Ez jó egyezést mutat azzal a ténnyel, hogy a víz másodlagos szenynyeződésének legérzékenyebb indikátora az össz. baktériumszám növekedése (Talajeva, 1988). Felmerül a kérdés, hogy nyáron honnan kerülnek a rendszerbe a különböző baktériumok amikor a víztermelő telepekről kibocsátott víz negatív. Erre a kérdésre lehetséges válasz lehet, hogy egyrészt a vízhálózatba való beavatkozások során kerülhetnek baktériumok a rendszerbe: csőtörés, új vezeték építése, új műtárgyak beiktatása stb. Másrészt, a felszíni vízből (vagy, akár a szűrt rétegvízből) származó rezisztensebb baktériumok a vízkezelés során nem pusztulnak el teljesen, a szokásos mikrobiológiai módszerekkel nem mutathatók ki, de a hálózatban ideális hőmérsékleti és tápanyagfeltételek mellett visszanyerhetik szaporodóképességüket, és így a fertőzések forrásává válhatnak (Bulkai és mtsai, 1985). Az ábrák közül ki kell emelnem a 2. és 3. ábrát, melyek némileg különböznek a többitől. Ez a különbség egyrészt megnyilvánul a nyári nagy számú bakteriológiai kifogásban, másrészt a két év fordulóján megfigyelhető viszonylag magas téli csúcsban. A hideg ellenére a baktériumok szaporodásában ugrás Ggyelhető meg, ami ilyen mértékben sem az előző, sem az azt követő évekre nem jellemző. Ebben az időszakban a IV. sz. Víztermelő Üzemünkben rekonstrukciós munkálatokat végeztek. A meglévő szervesanyagbázison a baktériumok nagy számban elszaporodtak, mindez a fertőtlenítőszer mennyiségének emelését vonta maga után. Sérült baktériumok a hálózatba juthattak, ott alkalmas feltételeket találva szaporodásnak indultak. A klór és származékai erős oxidálószerek, így elősegítették a hálózatban (egyébként szigorúan határérték alatti oldott vas- és mangántartalomból) a másodlagos vas-mangán csapadék képződését. Ez egyrészt megnövelte a hálózati panaszokat, másrészt a baktériumok szaporodásának is kedvezett a vezetékrendszerben. A cső falára kiülepedő csapadék akár az 1-2 cm-t is elérheti, s az így kialakult bevonat rezervoátja lehet a másodlagos szennyeződésnek. A kiülepedő anyag vastagságának növekedésével egy sajátos mikrokörnyezet jön létre. Anaerobikus feltételeket találunk az aerobikus feltételek mellett keletkezett biológiai hártya alatt (Howsam, 1988). Ahol rendkívül színes, eseménydús fizikai, kémiai, biológiai folyamatok játszódhatnak le. Köztük igen figyelemre méltóak a baktériumok okozta korróziós folyamatok is (Öllős, 1975, Damez, 1982, Bulkai és mtsai, 1985). A kialakult biológiai hártya olyan szubsztrátumot képez, amely a baktérium társulás számára tápanyagként és energiaforrásként szolgál. Mivel a vízelosztó rendszerbe kerülő, ill. az ott kialakuló másodlagos szennyeződések elkerülésének talán legfontosabbb feltétele a szakszerű üzemelés és következetes karbantartás, Debrecenben évek óta rendszeressé vált a kétszeri (tavaszi és őszi) hálózatmosatás. A 4. ábra egy nyugodt, eseménytelen évet mutat. Az 5. és 6. ábrákon szintén érdekes jelenségeket figyelhetünk meg. Ismét megnövekedett a bakteriálisán kifogásolt minták száma, ebben az esetben azonban nem műszaki beavatkozás az ok. Figyelemre méltó jelenség, hogy megnövekedett a fekális eredetű baktériumok miatt kifogásolt minták számának részaránya. Itt szintén megfigyelhetünk a két év fordulóján egy téli csúcsot, amire magyarázat lehet az őszi hálózatmosatás kimaradása. Még inkább érdekes az 1992-es év végének alakulása (6. ábra). A téli hideg ellenére szemmel láthatóan emelkedő tendenciát mutat a bakteriálisán kifogásolt minták száma. Ebben az évben (októberben) volt egy rövid hálózatmosatás, elképzelhető, hogy a csőrendszerben okozott felkeveredés révén tápanyaghoz juttatta a baktériumokat, vagy esetleg a magyarázatot egészen máshol kellene keresni, pl. a 13. ábra elemzésénél? Vagy a KFCS víz részarányának növekedésében, ugyanis az utolsó három év víztermelési tendenciájánál jellemző volt a KFCS víz mennyiségének nagyobb részaránya a rétegvízéhez képest. 3.3. A vízműtelepektől való távolság és a tartózkodási idő hatása a másodlagos szennyeződésre A 7-12. ábrákon azt szeretném bemutatni, hogy a magas telepszámot mutató mintavételi helyek a városban hogyan helyezkednek el. Az x-ek jelölik azokat a helyeket, ahol az év során határérték feletti telepszám miatt kifogásoltuk a mintát, az IgJ-ek pedig azokat a helyeket jelölik, ahol ez a minőségi kifogás többször előfordult. Ezeknek az ábráknak az értelmezésénél a bevezetésben említett keveredési zónának van nagy jelentősége. A 7. ábra egy esemény nélküli alapállapotot mutat. A keveredési zóna a város déli részén található, fontos szempont az is, hogy a városnak a déli része van legtávolabb a vízműtelepektől (Csanády, 1989). A IV. sz. vízmű rekonstrukciójával kapcsolatos problémákat jól tükrözi a 8. 9. ábra. Megfigyelhető, hogy a telep szakaszos és nem teljes kapacitással történő üzemelése miatt a keveredési zóna határa eltolódott a IV. sz. telep felé, és a kifogásolt minták zöme a keveredési zónában, ill. ezek szélén található. 1975-ben Debrecenben a főnyomóvezeték hossza 274 km volt, ez 1990-re 530 km-re növekedett, ami azóta számottevően nem változott. Az új vezetékek fektetése mellett a vízhálózat térfogatát az is növelte, hogy a régiek rekonstrukciója során a réginél rendszerint nagyobb átmérőjű csöveket raktak le. 1990-ben a vízhálózat számított térfogata 63 ezer m

3 volt, ami azóta számottevően nem növekedett. Nézzük meg az ezzel szorosan összefüggő vízfogyasztás alakulását (13. ábra). Az utóbbi éveket tekintve a napi átlagos víztermelés 1987-ben volt a legmagasabb 88 ezer m

3, míg 1992-ben 64 ezer m

3. Tehát a vízfogyasztás hat év alatt — de különösen az utóbbi két évben - rohamosan csökkent, ebből következően a víz hálózatban való tartózkodási ideje megnőtt. Az elmondott adatokból könynyen kiszámíthatjuk, hogy jelenleg ez a tartózkodási idő már eléri a 24 órát. A kérdés az, hogy ez a tendencia az elkövetkező években folytatódik-e, vagy esetleg stabilizálódik? A vízfogyasztás rohamos csökkenésének magyarázata a lassú privatizáció, az ipari üzemek teljes, vagy részleges leállása. További vízfogyasztást csökkentő tényező - bár jóval kisebb mértékben - a magas vízdíjak miatt a lakosság ésszerű és szükségszerű takarékoskodása.